Anyánk örülne, ha mindennap felhívnánk, és kicsit rosszul is esik neki, ha ez néhány napig elmarad. Apánknak határozott véleménye van arról, jó ötlet-e munkahelyet váltanunk, és ennek hangot is ad. A vasárnapi ebéd pedig szinte családi intézmény, ezért ha egyszer kihagyjuk, rögtön jön a szemrehányás vagy a bűntudatkeltés.
Arról, hogy mit jelent valójában a szülőkről való leválás, és milyen következményekkel járhat, ha ez a folyamat elakad, dr. Berczik Krisztina klinikai szakpszichológussal, pszichoterapeutával beszélgettünk.
Elköltöztem. Leváltam?
A leválásról könnyű úgy gondolkodni, mintha egy jól látható életesemény volna. Elköltözünk otthonról, lesz saját keresetünk, lakásunk, mosógépünk, amelynek elromlásakor már nekünk kell szerelőt hívni. Egy szóval: felnőttünk.
Csakhogy szakértőnk szerint érdemes különválasztani a gyakorlati és az érzelmi leválást. A kettő összefügg egymással, de nem feltétlenül párhuzamosan történik.
Kapcsolódó: 5 jel, hogy felnőtt gyereked eltávolodik tőled
A gyakorlati önállósodás során képessé válunk mindarra, amihez korábban még a szüleinkre volt szükségünk. Az érzelmi leválás kevésbé látványos. Meg tudjuk magunkat nyugtatni egy nehéz helyzetben, döntéseinket már nem kell jóváhagyatnunk a szüleinkkel, kialakul a saját értékrendünk, gondolkodásmódunk, kapcsolatrendszerünk, később akár saját családunk. Vagyis létrejön egy tőlük független életünk.
Az egyik megtörténhet a másik nélkül is. Valaki elköltözhet huszonévesen, miközben érzelmileg nem vált le. És ennek az ellenkezője is lehetséges: megfelelő határokkal akár egy fedél alatt élve is kialakulhat az önállóság, bár a gyakorlati ráutaltság ezt megnehezítheti.
Határok és bűntudat
Akkor honnan lehet tudni, hogy megtörtént-e az érzelmi leválás? A szakértő szerint sokat elárul a szülővel való kapcsolattartás jellege és hangulata.
– Nem az dönti el, hogy egészséges-e a kapcsolat, hogy mindennap beszélünk-e. Ha ebben öröm van, szabadon választjuk, kölcsönösen kíváncsiak vagyunk egymásra, akkor akár a napi „becsekkolás” is teljesen rendben lehet – mondja. – A praxisomban előfordult olyan páciens, aki már előző nap stresszelt amiatt, hogy másnap fel kell hívnia az édesanyját.
Ilyenkor nem maga a telefonbeszélgetés gyakorisága a probléma, hanem az, hogy eltűnt belőle a választás szabadsága.
Egy egészséges szülő-gyerek kapcsolatban felnőtt kommunikál felnőttel. Meg lehet vitatni eltérő véleményeket, nem történik katasztrófa abból, ha néhány nap kimarad, és nem muszáj mindent elmondani. Sokat elárul az is, mi történik, ha mást szeretnénk, mint a szüleink. Szükségünk van-e a jóváhagyásukra? Képesek vagyunk-e határt húzni akkor is, ha a másik megsértődik?
– Gyakran találkozom azzal, hogy a leválási nehézségekhez erős bűntudat társul – folytatja szakértőnk. – Vannak családok, amelyekben a szülők nagyon rosszul viselik a felnőtt gyerek határhúzását, másutt pedig egyszerűen soha nem volt szokás határokról gondolkodni.
Kapcsolódó: 8 kérdés, amit érdemes feltenned a szüleidnek, amíg még lehet
A leválásra valójában már jóval a felnőttkor előtt készülünk. A szülőnek már kisgyerekkortól fontos feladata, hogy egyszerre adjon biztonságot, és engedjen teret a gyerek autonómiatörekvéseinek. Már két-három éves korban megjelennek az első „saját dolgok”, és ettől kezdve újabb és újabb önállósodási mérföldkövek következnek.
Ennek fényében a sokat emlegetett „anyukám a legjobb barátnőm” mondat sem feltétlenül olyan egyszerű, mint elsőre hangzik. A szülő és a gyerek kapcsolata nem baráti kapcsolat. Ha például egy anya a gyerekét avatja be az apával való párkapcsolati konfliktusaiba vagy akár a szexuális életük részleteibe, elcsúszhatnak a szerepek. Nem minden tartozik a gyerekre. És nem is az a dolga, hogy a szülő érzelmi szükségleteit kielégítse. Akkor sem, ha már felnőtt.
Épp ezért nem mindegy, hogyan reagál a szülő a gyerek egyre nagyobb önállóságára. Az olyan mondatok, mint a „majd ha nem leszek, hiányozni fogok”, vagy a „jaj, itt hagysz engem”, olyan érzelmi terhet róhatnak a gyerekre, amely nem hozzá tartozik.
Egészen más üzenete van annak, ha a szülő azt mondja: „Hiányozni fogsz, de büszke vagyok rád, és örülök annak, hogy ilyen önálló lettél. Én itt leszek, és ide bármikor visszajöhetsz.” Ha pedig a gyerek távolodása a szülő számára nagyon fájdalmas, az ezzel járó érzésekkel neki magának kell dolgoznia, nem a gyereket terhelni velük.
Család határok nélkül
Van, akinek a határok kialakításához fizikai távolságra is szüksége van. A szakértő tapasztalata szerint összeolvadásra hajlamos vagy kontrolláló családból származó embereknél előfordul, hogy éppen ezért költöznek külföldre, akár egy másik földrészre. A távolság természetes határt teremthet, de önmagában nem jelent érzelmi leválást.
Praxisában olyan emberek is megjelennek, akik kívülről nézve minden értelemben önálló felnőttek: dolgoznak, saját családjuk, saját életük van. A terápiában mégis központi témává válik a szüleikhez fűződő kapcsolat. Sok felnőttet foglalkoztat még évtizedekkel később is, milyen volt valójában az édesanyja vagy az édesapja, és él bennük az igény arra, hogy végre megkapják tőle azt az elismerést vagy megerősítést, amely korábban elmaradt.
A szülőkhöz fűződő viszony pedig óhatatlanul megjelenhet a saját párkapcsolatunkban is.
Ilyenkor lojalitáskonfliktus alakulhat ki: a felnőtt gyereknek úgy tűnhet, választania kell a származási családja és a párja között. Ennek klasszikus terepe az anyós és a meny közötti konfliktus. Elsőre úgy tűnhet, a két ember nem jön ki egymással, valójában azonban az a kérdés, képes-e a fiú a saját párkapcsolatát, családját elsődlegesként kezelni, és határt húzni az édesanyjával szemben.
Mindez azonban nem egyszerűen
Kövesd a NőkLapja.hu-t a Google hírekben!