A sors úgy hozta, hogy életemnek a mostani szakaszában sok fiatal felnőttel kerülök kapcsolatba. Nagyon izgalmas a Z generáció, valóban sok mindent másképp csinálnak, mint az idősebbek. De ami a mostani cikkünk szempontjából fontos, az az, hogy teljesen másképp állnak hozzá a lelki vagy pszichés problémáikhoz, sokkal hamarabb kérnek például segítséget, amiről teljesen nyíltan mernek is beszélni.
A kontraszt azért óriási, mert erre a cikkre készülve megkérdeztem egy idősebb rokonomat – aki neve elhallgatását kérte, és aki hajlamos nagyon sötéten látni a világot, megkockáztatnám azt is, hogy talán depressziós –, hogy miért nem kéri szakember segítségét, amikor szemmel láthatóan szenved. A válasza nagyon tanulságos volt.
Miért nem mennek terápiára időskorban?
– Először is azért, mert nem bízom a pszichológusokban, ez nem tudomány, csak köldöknézés, nem véletlen, hogy nem az orvosi, hanem a bölcsészkarokon oktatják őket. Másodszor ami történt, megtörtént, azon változtatni nem lehet, hiába is csűrném-csavarnám, a tény akkor is tény marad, nincs ember, aki ezen változtatni tudna.
Harmadszor meg mit érnék azzal, ha megtudnék valami rejtett dolgot a gyerekkoromból, túl öreg vagyok már ahhoz, hogy változni, változtatni tudjak. Negyedszer pedig – és tudom, hogy az egészet ezért kérdezted – igen, félek attól, hogy kiderül, szerepem van N. betegségében, pedig én mindig a legjobbat akartam.
Ebben tévedett, nem ezért kérdeztem. De hogy idősebb rokonom teljesen, szinte a kegyetlenségig őszinte velem és magával, afelől szemernyi kétségem sincs. Ahogy mondani szokták, innen szép nyerni.
– Tapasztalatom szerint az idősebbek között többen vannak, akik nagyon hamar abbahagyják a terápiát. Ahhoz ugyanis, hogy valaki képes legyen rálátni a saját működésére, reflektálni, kérdéseket feltenni és önvizsgálatot tartani, bizonyos fokú rezilienciára van szükség – mondja Jung Csilla klinikai szakpszichológus, logoterapeuta.
– Gondolok például arra a kliensemre, akinek az unokája anorexiás. Amikor megmutattam neki, hogy az általa kifogásolt kezelési eljárások valóban a szakmai protokoll részét képezik, és elmagyaráztam, miért alkalmazzák őket, nagyon nehezen tudta befogadni. Nem könnyű alternatív szempontokat bevinni egy már kialakult, merevebb gondolkodási rendszerbe. Ugyanakkor az ellenkezőjére is akad példa. Van egy kliensem, akinek sok gyereke és még több unokája van.
Rendszeresen jár hozzám, nagyon jó kérdéseket tesz fel, és igyekszik pontosan megfogalmazni, mit szeretne elmondani a gyerekeinek. Ahogy idősödik, egyre mélyül a hite, és úgy érzi, beszélnie kell nekik erről. Elfogadja, hogy utána azt tesznek, amit akarnak, de úgy gondolja, el kell mondania, mert ez az ő felelőssége. Ehhez azonban szükség van rugalmasságra, önreflexióra és bátorságra. Arra, hogy az ember szembenézzen azzal, milyen hatással van másokra az, ahogyan él és viselkedik. Feltegye magának a kérdést, hogyan adhatná át jobban mindazt, amit fontosnak tart, és hogyan lehetne hitelesebb a szerettei előtt.
Ez is érdekelhet: Depresszió 50 felett – erre az árulkodó jelre érdemes figyelni
Megmérettetett élet
Időskori depresszió esetén különösen fontos a napi rutin kialakítása és a rendszeres terápiás foglalkozás (Fotó: Canva)
A szakértő szerint az élet mérlegre tétele normatív krízis, vagyis az életút természetes velejárója, nem pedig valamilyen rendkívüli esemény következménye. Teljesen természetes, hogy idősödve valaki egyre gyakrabban tekint vissza, értékeli, és megpróbálja egységben látni az életét. Ez ennek az életszakasznak az egyik legfontosabb lelki feladata.
– Az egzisztenciális kérdések az életkor előrehaladtával egyre fontosabbá válnak. Ahogy Viktor Frankl is mondja, a halál léte ad súlyt az élet minden pillanatáért érzett felelősségünknek. Ha korlátlan idő állna rendelkezésünkre, bármit elhalaszthatnánk holnapra vagy holnaputánra, és semmi sem lenne igazán sürgető – mondja Jung Csilla.
Az élet második felében egyre hangsúlyosabbá válhat az én-integritás kérdése is. Ha valaki ezzel fordul segítségért pszichológushoz, vagy más segítőhöz, akkor sokat jelenthet, ha támogatást kap élete mérlegének elkészítéséhez. Ebbe a mérlegbe beleférnek a „teli csűrök”, azaz amire büszkék lehetünk, amivel nyomot hagytunk a világban vagy másokban.
Ugyanakkor benne lehetnek azok a döntések is, amelyeket tévútnak, zsákutcának vagy rossz választásnak tartunk. Fontos, hogy ne szélsőségekben gondolkodjunk, vagyis ne úgy tekintsünk az életünkre, hogy abban vagy minden jó volt, vagy minden rossz.
– A szenvedéseink értelmét nem ismerhetjük teljes bizonyossággal. Mégis előfordulhat, hogy valamit megsejtünk belőle. Segítőként ezért szeretem feltenni a következő kérdést: ha minden szenvedést száműzhetne az életéből, megtenné? Erre valaki még könnyen azt felelheti, hogy igen, szívesen kitörölné azt a műtétet vagy szakítást. A kérdés azonban úgy folytatódik, hogy azzal együtt száműzné-e azt is, amivel többé vált általa.
Ez is érdekelhet: Időskorban lehet a leghatékonyabb a pszichoterápia
Erre már sokan azt mondják, hogy azt azért nem. Lehet, hogy pont egy ilyen fájdalmas eseményből tanulta meg, miként lehet helyrehozni egy párkapcsolatot, vagy így szerzett tapasztalatot arról, hogy bármilyen rossz helyzetből fel lehet állni, esetleg e kapcsán tudott meg valami nagyon fontosat magáról, és ezáltal gazdagodott – mondja a klinikai szakpszichológus.
Amikor felismerjük, hogy egy nehéz tapasztalat által többek lettünk, már nem akarjuk egyszerűen kitörölni az életünkből. Szükségünk van rá, mert annak is szerepe volt abban, hogy azzá lettünk, akik ma vagyunk. Ha valaki segít ezt kibontani, akkor a háttérben fokozatosan integrálódnak a kudarcok is. Helyet kapnak az élettörténetben, mégpedig egy új minőségben.
A bennünk lévő megoldás
De ha ennyire egyértelmű, hogy bárki számára jól jöhet a szakszerű segítség, aki egységben szeretné látni az életét, és hogy a rosszkedv, a depresszió egyáltalán nem szükségszerű velejárója a korosodásnak, akkor visszatért a cikkünk elején már pedzegetett kérdés: miért élnek vele idősebb korban mégis kevesebben?
– Az idősebbeknek valószínűleg több belső akadályt kell leküzdeniük, mielőtt segítséget kérnek. Akivel szakemberként már találkozom, az valamilyen módon átlépte ezt a határt – magyarázza Jung Csilla.
Kövesd a NőkLapja.hu-t a Google hírekben!