Máté Gábor és Bajzáth Sándor: Nem kell reggel innod ahhoz, hogy alkoholbeteg legyél

• A függőség sokáig rejtve maradhat: attól még lehet valaki alkoholbeteg, hogy dolgozik, családja van, és akár napokig nem iszik.
• A függőség nemcsak a szerhasználót érinti: az egész család életét átalakíthatja, miközben a jó szándékú „megmentés” akár fenn is tarthatja a problémát.
• A szer elhagyása még csak a felépülés kezdete: Bajzáth Sándor és Máté Gábor arról is beszélt, mi vezethet a függőséghez, és mit kell újra felépíteni a józan életben.

Ha van két ember, akivel érdemes a függőségről beszélgetni, akkor az szinte biztos, hogy Bajzáth Sándor és dr. Máté Gábor biztosan köztük. Mindketten évtizedek óta foglalkoznak azzal, mi visz valakit a függőségbe, és – ami talán még fontosabb – hogyan vezethet onnan út kifelé.

Bajzáth Sándor – vagy ahogy új könyvében magára utal, Bajzi – addiktológiai konzultáns, felépülő függő és szenvedélybeteg-segítő, aki a Nők Lapja olvasóinak is ismerős lehet: szakértőként számos alkalommal beszélt nekünk alkoholizmusról, függőségről és felépülésről. Nagyjából tizenöt évig élt intravénás kábítószer-használóként, több mint tíz kórházi elvonási kísérlet és két rehabilitációs intézményben eltöltött összesen negyven hónap után 2002. szeptember 10-e óta él szer- és alkoholmentesen.

Ahogy a mostani beszélgetésen is hangsúlyozta: nem attól jó szakember, hogy maga is megtapasztalta a függőséget. Hanem attól, hogy ismeri az utat, amely kivezet belőle.

Dr. Máté Gábor magyar származású kanadai orvos, a függőség és a trauma kapcsolatának világszerte ismert kutatója és szerzője. Többek között A sóvárgás démona – Ismerd meg a függőségeidet című könyvében foglalkozik azzal, milyen testi, lelki és társadalmi tényezők húzódhatnak meg a függőség mögött, és miért kevés pusztán azt kérdezni egy függőtől: miért nem hagyja abba?

Tükörbenézés

Bajzáth Sándor két éven keresztül írta a Függők vagyunk című könyvét, mely az addikciót különféle oldalról világítja meg, kiegészítve azt mind a saját élményeivel, mind az ügyfelei történeteivel, megéléseivel. Szó kerül a nők szerhasználatáról, a függőségről mint családi betegségről, a környezet terheiről ugyanúgy, mint a karácsonyok keservéről, a józansággal kapcsolatos parákról vagy a kamaszok előtt példaképként megjelenő droghasználó sztárokról.

Bajzáth Sándor és Máté Gábor a Függők vagyunk című könyv bemutatóján beszélgetett (Forrás: A szerző felvétele)

Ahogy a könyvben, úgy a mostani beszélgetésen is kendőzetlenül mesél a saját felépüléséről, a sorozatos kudarcokról, majd a végső, kétéves komlói rehabról, ahol végre el tudta kezdeni azt a józan életet, ami azóta is tart. „A felépülés nem csoda, ami megtörténik, hanem óriási meló” – mondja. Az egyik legnehezebb része pedig az, amikor az ember kénytelen szembenézni magával. És beismerni: az a pác, amiben benne ül nyakig, bizony az ő felelőssége. És csak ő fogja tudni onnan kihúzni magát.

„Nem azt kell kérdezni, hogy miért van az életükben a függés, hanem hogy miért van a fájdalom.” – Máté Gábor

Honnan tudhatjuk, hogy már függőségről van szó?

Honnan lehet felismerni, hogy valami, amit csinálunk – legyen az alkoholfogyasztás, vásárlás, szex, munka vagy telefonhasználat – már rég túlment az egészséges határon, és magához láncolt bennünket? Máté Gábor rámutat: az addict (függő) szó eredete a latin addictus, mely olyan személyt jelölt, akit a bíróság adósrabszolgaságba ítélt. Igen találó ez a függőségre, amiből az ember nagyon nehezen szabadul.

„Kívánsz valamit, ami rövid távon enyhülést, hosszú távon viszont kárt okoz, és nem tudod abbahagyni” – mutat rá arra, hol van a határ egészséges használat és addikció között. „A használat mértékén múlik, hogy függőség-e.”

Azt, hogy már túlzásba, a szer csapdájába estél, és képtelen vagy abbahagyni, neked magadnak kell kimondanod, nem valaki másnak – teszi hozzá Bajzáth. Azt is elmondja: nem csak az az alkoholbeteg, aki már reggel rosszul van, aki remegő kézzel nyúl az ital után, és dülöngélve megy az utcán. Az ő klientúrájában sok magasan funkcionáló függő van, akiről a külső szemlélő nem feltétlenül látja, hogy valójában milyen démonokkal küzd.

Sőt, ők maguk is jó darabig tagadásban vannak, hiszen olykor napokig nem használnak szert, általában nem viselkednek vállalhatatlanul, vagy úgy érzik, az alkoholfogyasztásuk a mindennapi életük, munkájuk, szociális életük szerves, és így normális része. Racionalizálnak, bagatelizálnak, két marékkal szórják a saját szemükbe a homokot.

„Alkoholbetegségről akkor beszélünk, ha az érintett képtelen kontrollálni az adott tudatmódosító használatát, a szerfogyasztás károsítja a testi, lelki egészségét, akadályozza a munkavégzést, és kedvezőtlenül befolyásolja a családi, illetve egyéb társas kapcsolatait” – írja a Függők vagyunkban  Bajzáth.

Ám eljön az a pont, ahol a függőségben élő ember kénytelen belátni: óriási bajban van. Ha ezt ki tudja mondani, onnan kezdődhet a felépülés.

Mi a kapcsolat a gyerekkori trauma és a függőség között?

Bajzáth Sándor: Függők vagyunk – A tagadástól a felépülésig, Open Books, 2026.

Minden függő célja csillapítani a fájdalmat, betölteni a lelkükben tátongó űrt, állítja Máté Gábor. Az addikciók jelentős része táplálkozik valamilyen gyerekkori traumából, hiányból, szeretetlenségből, ő mégis azt tapasztalja, nagyon kevesen látják a kapcsolatot a gyerekkor és az addikciók között – még a függők közül is. „Nem azt kell kérdezni, hogy miért van az életükben a függés, hanem hogy miért van a fájdalom.”

Bajzáth elárulja, ő több mint tízszer volt elvonón (hogy mennyire nem vette ezeket komolyan, az kiderül a könyvéből), ám ott soha nem foglalkoztak az ő gyerekkori traumáival. „Igaz, az állapotom miatt nem is voltam ebben hozzáférhető.” Ő úgy látja, az ellátórendszer sem vizsgálja az okokat, nem kérdezik meg a legfontosabbat: mi segítene a függőnek abban, hogy le tudja tenni a terheit?

Ez is érdekelhet: A nők alkoholizmusa másképpen, de ugyanúgy pusztít, mint a férfiak függősége

Mit jelent valójában a felépülés?

Érdekes nyelv a magyar, lamentál Máté Gábor, ott van például a felépülés szó. De mi épül fel pontosan azzal, hogy az ember elhagyja a szert, amivel addig függő viszonyt ápolt? Gyakran bizony olyan dolgot kell felépítenie, amik a szerhasználat évei miatt teljesen kiestek vagy elmaradtak.

Máté Gábor szerint a függőségnél nemcsak azt érdemes kérdezni, miért nyúl valaki újra és újra a szerhez, hanem azt is, milyen fájdalmat próbál vele csillapítani (Forrás: Open Books)

Nemrégiben így írt erről egy Facebook-posztjában Bajzáth: „Kimaradt egy csomó lehetőség a tanulásra, a kapcsolódásra, a felelősségvállalásra. Arra, hogy megtanuljak konfliktusokat rendezni, elviselni a csalódást, vagy egyszerűen benne maradni egy nehéz helyzetben anélkül, hogy rögtön valamilyen szerrel változtatnék azon, amit érzek. Az anyagozás közben eltelt tizenöt év, de attól, hogy idősebb lettem, ezekben nem lettem ugyanennyivel érettebb.

Amikor leálltam, újra kellett terveznem és felépítenem az életemet.

Sok mindent akkor kezdtem megtanulni, amit korábban kihagytam vagy megkerültem. És közben azt is el kellett fogadnom, hogy nem lehet mindent visszacsinálni. A tönkrement fogaim például nem nőnek vissza. Lehet pótolni őket, de az eredetieket már nem kapom vissza. Az elmulasztott lehetőségek egy része is végleg elmúlt.” (https://www.facebook.com/photo?fbid=1506144048223514&set=a.411372187700711)

Hogyan segíthet a család egy függőnek?

Ahogy a beszélgetés elején már szó volt róla, és Bajzáth is ezzel indítja a könyvét: „a függőség családi betegség, és egyben az elhallgatások, a tabuk, a tagadás és az önbecsapás betegsége is.”

A közvetlen környezet általában már korán felismeri, hogy valami gond van, ám egyáltalán nem mindegy, hogy hogyan próbálnak segíteni, ezt mindkét addiktológiai szakember aláhúzza. Bajzáth elmondja, az ő szülei „krónikus megmentők”, mindig kihúzták a bajból, szemet hunytak sok stiklije felett, elnézték, hogy a rendszeressé váló házkutatások miatt náluk tartotta a terjesztésre szánt drogot, és náluk is porciózta ki, sőt, az édesanyja még a mákteáját is megfőzte neki, így ő tulajdonképpen sokáig tudott súlyosabb következmények nélkül szerhasználni.

Máté Gábor szerint alapvetően háromféleképpen reagálhatunk egy hozzánk közel álló ember függőségére:

• Meghúzhatjuk a saját határainkat. Elmondhatjuk, hogy zavar bennünket a szerhasználata, de nem próbáljuk megváltoztatni vagy helyette irányítani az életét.
• Biztosíthatjuk arról, hogy számíthat ránk. Mellette állhatunk, és jelezhetjük, hogy ott leszünk, amikor készen áll segítséget kérni.
• Nem követelhetjük tőle, hogy változzon meg. Máté szerint az az üzenet, hogy „legyél más”, nemcsak reménytelen, hanem káros is. Helyette inkább ezt kellene mondani: „ha már eleget szenvedtél, szólj, itt vagyok neked.”

Bajzáth Sándor aláhúzza: minden alkoholbetegre jut körülbelül öt barát, családtag, hozzátartozó, akinek az életét közvetlenül érinti a függőség. Ha pedig Magyarországon valóban hat-nyolcszázezer alkoholbeteg él, a számok mögött emberek milliói vannak, ygakorlatilag a fél ország. A függőség ugyanis sosem egyetlen ember története. Mire valaki eljut odáig, hogy kimondja, hogy baj van, rendszerint már rég vele együtt szenvednek azok is, akik szeretik.

Ez is érdekelhet: Bajzáth Sándor – Ha alkoholista van a családban, mindig kell lennie egy B tervnek

Kiemelt kép: Open Books