Flying Jacob svéd egytálétel banánnal, csirkével és szalonnával, svéd zászlós háttér előtt

Banán, csirke és szalonna egy tepsiben? Kipróbáltuk a svédek furcsa retrókedvencét

„Banán összesütve szalonnával, csirkével és földimogyoróval? Ez akkora marhaság, hogy ki kell próbálnom!” – Ez volt az első gondolatom, amikor egy szombat este Netflixezés közben először hallottam a Flying Jacob, azaz a repülő Jakab nevű svéd retróételről. Pedig a kulináris élvezetek lelkes híveként azt hittem, kevés olyan fogás létezik, amely eddig elkerülte a figyelmemet és a tányéromat.
  • A Flying Jacob a svédek egyik legkülönösebb retróétele, amelyben a banán csirkével és szalonnával okoz meglepően jó élményt.
  • A recept az 1970-es években született, és igazi svéd klasszikussá vált.
  • Kipróbáltuk az eredeti receptet és a vegetáriánus változatot is – utóbbi okozta a nagyobb meglepetést.

Azt már tapasztalatból tudom, ritka, ha valaki képes csak magát a filmet nézni, kizárólag annak a cselekményére fókuszálva, és ignorálja a körítést. Édesanyám például, aki nagy bolondja a lakásdizájnnak, rendszeresen azzal borított ki a közös családi tévézésekkor, hogy állandóan a berendezést pásztázta.

Miközben mi épp tövig rágtuk a körmünket egy kriminél, és azon izgultunk, megússza-e a soron következő áldozat a gyilkosságot, anyukám ábrándosan felsóhajtott: „nézzétek csak, milyen gyönyörű az a szekreter a holttest mögött!”.

Nyomozóként dolgozó barátnőmmel ugyanolyan kihívás bűnügyi filmeket nézni, mint az orvos ismerőssel kórházsorozatot: egyszerűen nem tudják magukat a szakmai pontatlanságokon túltenni. De hát nem is hibáztatom őket, hiszen én is szakbarbárként nézem a filmeket, sorozatokat. Ha feltűnik valamelyikben egy izgalmasnak kinéző étel, vagy egy szokatlan hangzású fogás, engem már el is veszített a rendező.

Egy különös svéd étel, amely még egy filmbe is bekerült

Így jártam A boldogságnak nyolc karja van (eredeti címén: Remarkably Bright Creatures) című film esetében is, ami Shelby Van Pelt azonos című sikerkönyve alapján készült. A történet főszereplője Tova, egy idős asszony, aki éjszakánként egy akváriumban takarít, és különös barátságot köt az ott élő, rendkívül intelligens polippal, Marcellusszal. Az állat elhatározza, hogy segít az asszonynak kideríteni, milyen körülmények között halt meg a fia.

És hogy jön ide a gasztronómia? Tova egy jelenetben elmeséli, hogy a fia mindent imádott, ami sütőben készült, de a kedvence a bizonyos Flying Jacob, azaz a repülős Jakab volt. Ezen a ponton engem már el is veszített a film.

Flying Jacob svéd egytálétel banánnal, csirkével és szalonnával, tejszínes szószban sütve

Banán, csirke, szalonna és tejszínes szósz: így néz ki a svédek különleges retróétele, a Flying Jacob (Forrás: A szerző felvétele)

Így született meg a Flying Jacob, a svédek retróétele

A repülő Jakab (eredetileg Flygande Jacob) receptjének története pedig úgy szól, hogy volt egy Ove Jacobsson nevezetű fickó, aki légi árufuvarozásban dolgozott – innen jön a repülős becenév. 1976 egyik szép napján Ove bekukkantott a hűtőjébe, és onnan egy csirkemellfilé, egy kevés tejszín és egy pár banán nézett vissza rá.

Ez is érdekelhet: Véres hurka ananásszal? A azori fogás meglepően jó, de van egy titka 

Az eredeti recept alapja egész pontosan grillezett csirke, banán, bacon, tejszín, ketchup-jellegű chiliszósz, földimogyoró és olasz salátafűszer volt.

Hogy lesz ebből bendőbélelő vacsora? – töprenghetett Ove, aki kreatív ember lévén még a kamrát is felforgatta hozzávalókért, majd megalkotta azt az ételt, amit az Allt om Mat (egy népszerű svéd gasztronómiai magazin) leközölt, így terjesztve el az egész világon. A fogás máig ismert Svédországban, receptje a svéd ICA élelmiszerlánc receptgyűjteményében is megtalálható.

Meglepő, de több általam felkutatott cikk állítja, a fogás valódi szenzáció lett Svédországban, egy „olyan étel, amit mindenki anyukája legalább egyszer elkészített egy vacsorapartira”. Ezek után nyilván nekem is ki kellett próbálnom!

Flying Jacob recept: banános csirke szalonnával

A sütőt előmelegítettem 225 °C-ra. 150 gramm szalonnát és fél kiló csirkemell filét felkockáztam, előbb az elsőt pirítottam le serpenyőben, majd rádobtam a másodikat, sóztam, borsoztam és összesütöttem. Belekanalaztam egy tűzálló tálba, majd a tetejére karikáztam két kisebb banánt.

Ez is érdekelhet: Indiai mughlai csirke földimogyoróval – különleges, fűszeres recept, ha valami újat próbálnál ki

Ez már önmagában némi perverzióról tanúskodik, de hol van még a vége? Hisz most jön a szósz, amit Ove a kamrája tartalma alapján kutyult! Három deci tejszínt összekevertem 100 milliliter édes csiliszósszal (ezt a legtöbb élelmiszerüzletben készen lehet kapni, nálam is mindig van otthon), majd ezzel nyakon öntöttem a szalonnás, banános csirkét. Bedugtam a sütőbe, és összepirítottam 25 perc alatt. Mikor elkészült, megszórtam pörkölt földimogyoróval. Mellé főtt rizst ettem.

Megéri kipróbálni? A vegetáriánus változat még jobban meglepett

Nem rossz dolog ez a repülő Jakab, biztos vagyok benne, hogy ha kamszkoromban, netán a nem létező kollégista éveimben találok rá, úgy beépül a magmemóriámba a komplex textúra és különleges íz, hogy azóta is sütném heti rendszerességgel. Ám így felnőtt fejjel szembesülve a svéd retrócsodával, azt hiszem, nálam megmarad az izgalmas kulináris kalandozás szintjén.

Vegetáriánus Flying Jacob pirított tofuval, sült banánnal, tejszínes csiliszósszal és földimogyoróval

A svéd retróétel húsmentes változata: a csirkét és a szalonnát pirított tofu helyettesíti, amelyhez meglepően jól illik az édes-csípős szósz (Forrás: A szerző felvétele)

Egy meglepő dolgot viszont tapasztaltam. Mivel a párom vegetáriánus, neki tofuból készítettem el az alapot, külön edénykében. Tehát megpirítottam a tofut, majd arra ment rá a banánkarika és az édes-csilis tejszínes szósz. Azt kell, hogy mondjam, a tofut jelentősen feldobta ez az eljárás, így ha valaki húsmentesen készítené el Jakabot, szívből ajánlom!

Mi az a casserole, és miért tökéletes őszi vacsora?

A franciás hangzású casserole szó eredetileg vasból készült edényt jelentett, ám angolszász területen ma már így hívnak minden sütőben készült egytálételt, még azt is, ami jénaiban pirult meg. Így tulajdonképpen ebbe a kategóriába esik a rakott krumpli, a máglyarakás és a lasagne is. Bár ezek egy fokkal bonyolultabbak, mint a casserole alapreceptek, amihez nem nagyon kell mást tenni, mint valamilyen zöldséget hússal összesütni, a nászukat pedig sajttal vagy tejszínnel teljessé tenni.

Az őszi idő beköszöntével nem is létezhet ennél a műfajnál tökéletesebb fogás! Az elkészítése nem igényel sok előkészületet, hiszen csak bedobálja az ember a hozzávalókat egy tűzálló tálba. Így túl sok mosogatással sem jár a folyamat. Külön érdeme, hogy finom illatokkal és kellemes meleggel árasztja el a konyhát.

Kiemelt kép: A szerző saját ételfotója, mesterséges intelligencia segítségével létrehozott háttérrel

 

Ajánlott videó

Kövesd a NőkLapja.hu-t a Google hírekben!