Exkluzív interjú Forsthoffer Ágnessel: „A családom hatalmas erőt ad”

Ma már aligha létezik olyan ember az országban, aki ne hallott volna önről. Fel tudja idézni azt a pillanatot, amikor először érezte, hogy az ismertsége új szintre lépett?

Az országos ismertséget a házelnöki tisztség betöltésétől datálnám. Az önkéntesek, a TISZA szigetek tagjai persze azelőtt is jól ismertek, de a széles körű figyelem ezzel kezdődött. Most már mindenhol felismernek. Azóta sokan kedvesen odajönnek hozzám, mondanak valami igazán biztatót és lelkesítőt, kérnek egy közös fényképet. Ez jólesik, nem teher, inkább megerősít abban, hogy tegyük a dolgunkat.

Remélem, sokáig ilyen büszkeséggel fog eltölteni, amit csinálunk, amin keresztülmentünk, mert csak úgy szeretném tenni a dolgomat, jó lelkiismeretem szerint, hogy mindig és mindenkor tudjam vállalni az arcomat. Nem száll a fejembe vagy tölt el mámorral az ismertség. Alázattal fogadom, hogy ez hozzátartozik a tisztségemhez, és most már visszavonhatatlanul az életem része.

A magánéletét szükséges védenie, vagy tiszteletben tartják az emberek?

Szerencsére semmilyen negatív megélésem nincs ezzel kapcsolatban sem, abszolút tiszteletben tartják, nem terhelik a családomat, és ez nagyon pozitív. A kampányról persze ez nem volt elmondható, akkor a családunk több tagját is pellengérre állították, de azóta nem éri őket negatív hatás. Főképp azt kell megszokniuk, hogy sokat vagyok távol, és hogy vannak körülöttünk emberek, akiknek az a feladata, hogy biztonságban legyünk, és ez az, aminek nehéz tudomásul venni a szükségességét.

Érdekes, hogy nem a munkával kapcsolatos nehézséget említett. Mesélne erről bővebben?

Furcsán hangozhat, de semmilyen szakmai feladatot nem élek meg nehéznek, úgy vélem, mindent meg lehet oldani. Ami viszont a legjobban megváltoztatta az életemet, és nehezebb feldolgoznom, az a személyvédelem szükségessége. Jogszabály írja elő, hogy a köztársasági elnöknek, a miniszterelnöknek és a házelnöknek személyi védelemben kell részesülnie.

Természetesen értem és elfogadom, hogy az ország szempontjából fontos az aktuális kulcs­szereplőkre vigyázni. Akik ebben a feladatban körülöttem dolgoznak, professzionálisan, nagy alázattal és a család számára a lehető legkevésbé megterhelően végzik a munkájukat, amiért köszönet illeti őket. Mégis nehéz megélnem, hogy erre szükség van.

Nem arról van szó, hogy máshogy viselkednék, ha nem lennének körülöttem emberek. Önmagamat adom így is, úgy is. Egész egyszerűen­ rájöttem, hogy Forsthoffer­ Ágnes identitásához hozzátartozik, hogy autót vezet, önállóan teljesít, menedzseli a feladatait, elintézi a saját ügyeit, és senkivel nem szükséges egyeztetnie ezekről.

Ez a szabadságfok hiányzik egy kicsit, és az is nehezíti az érzést, hogy én tényleg olyan ember vagyok, aki nehezen tudja megemészteni, hogy másoknak feladatot vagy költséget okoz. De értem és tiszteletben tartom, hogy ez nem a magánszemélynek szól, hanem a tisztségnek.

Külső szemlélő számára a tisztség, amit betölt, rendkívül nehéznek és stresszesnek tűnik. Van-e valamilyen módszere, segítsége ennek a feldolgozásához?

Kettéválasztanám a választ. Egyfelől szakmailag teljesen új, speciá­lis területre kerültem, ami rengeteg tárgyi és jogi ismeretet igényel. A házszabály, a munkánk körülményei, a hivatallal kapcsolatos teendők, hogy csak néhányat említsek. Ezért amikor kiderült, hogy engem ér ez a megtiszteltetés, bár nagyon rövid idő állt a rendelkezésemre, komoly jogi felkészítést kértem.

Mind a mai napig sok energiát fektetek a tudás megszerzésébe. Ez a stressz­ csökkentéséhez is kulcs.

Persze a jó pap is holtig tanul. Szerintem látható az is az ülésvezetés kapcsán, hogy szinte minden alkalommal van egy olyan új szituáció, amire nem lehet előre felkészülni, de igyekszem azt az objektív, korrekt tudást birtokolni, amivel meg tudom ítélni a helyzeteket, és megfelelően eljárni. A másik részére, azt hiszem, nem lehet felkészülni. Ennek kapcsán úgy érzem, olyan személyiséget hoztam magammal, ami talán ide passzol. Nyugodt vagyok, nem konfrontatív, inkább próbálok az emberi oldallal, korrektséggel, konstruktív együttműködéssel eredményt elérni.

(Fotó: Getty Images)

Nem látszik a színfalak mögött, de a parlamenti üléseken kívül számos egyéb alkalommal találkozunk a frakciókkal, például a házbizottsági üléseken, ahol minden héten egyeztetünk a ház dolgairól. Nekem nagyon fontos, hogy ezeken olyan légkört alakítsak ki, olyan hangnemet üssünk meg, amire lehet bizalmat építeni, még ha az ülésteremben néha forrnak is az indulatok, és vannak nagyon éles helyzetek.

Úgy érzem, képes vagyok arra, hogy ezeket tényleg objektíven nézzem, és próbáljam teljesen pártatlanul, szakmailag megítélni az adott szituációt.

Persze nyilván külső szemmel is látszik, hogy ez néha nem könnyű. De hiszek abban, hogy a példamutatás, vagy az a hangnem, amit én képviselek, hozzá tud tenni az üléstermi munkához és annak a hangulatához.

Nem pedig az a megtorló magatartás, ami eddig volt tapasztalható. Szerintem nem vezet eredményre egy nagy összegű pénzbüntetés vagy valaminek a betiltása. Anyukaként is azt tapasztaltam, hogy minél inkább tiltunk valamit, minél jobban megbüntetjük a gyereket, annál erősebben feszegeti majd a határait.­ Nem azt tartom célravezetőnek, hogy halomba szórjuk a bírságokat, amelyek ráadásul a jelenlegi szabályok szerint végtelenül túlzók, olyannyira, hogy a nemzetközi bíróság előtt sem feltétlenül állják meg a helyüket. Tehát a szabályokon is el kell gondolkodnunk, és tervezzük is, hogy ennek kapcsán is normalitást hozunk a későbbiekben.

Valóban szinte a védjegyévé vált egyfajta határozott, lényegre törő, mégis szelíd hangnem. Ez jellemző önre az élet többi területén is?

Igen. Szerintem nincs is arra lehetőség, hogy az ember még szerepet is játsszon ott fönt a pulpituson. Ott olyan vagy, amilyen, és próbálod beletenni a munkába a személyes értékrendedet is. Nagyon fontos, hogy ez így legyen, mert nem mindig a szabályok ismerete az, ami átsegít egy-egy szituáción, hanem sokszor az emberi magatartás és hozzáállás.

Ha már a hozzáállásról beszélünk, a demokratikus Magyarország második női házelnökeként mi az, amit ebből, azaz női szempontból a legfontosabbnak tart?

A felelősség jut eszembe. Fiatal lányok, idősebb hölgyek, nagyon sokan követik a munkámat, és látják azt, ahogyan viselkedem. Talán még abban is szerepem lehet, hogy a későbbiekben a hölgyek jobban rászánják magukat, hogy közügyekkel foglalkozzanak.

Hatalmas felelősségnek élem meg, hogy a viselkedésem, az emberekhez, kollégákhoz, az ülésteremben ülő képviselőkhöz való hozzáállásom tovább ér annál, mint hogy levezetek egy ülést. Lehet, hogy valaki erőt merít abból, hogy tud velem, a szavaimmal azonosulni, és azt mondja, ha ennek a stílusnak van helye a politikában, akkor ezt így én is vállalom – és esetleg ennek hatására politizálni kezd. 

Ha a politizáláshoz való kedvet említi, mi az, amit a legjobban szeret ebben a munkában?

Nagyon szeretem az embereket, és ami miatt annak idején kiálltam, és vállaltam a konfliktusokat az arcommal, az az a cél volt, hogy derűsebbé, jobbá, becsületesebbé tegyük az országot. Ez a fő vezércsillag, ami engem felemel, amit a legjobban szeretek, és olyan erőt adó cél, amiért mindennap érdemes… mondanám, hogy felkelni, de lassan nem is alszunk.

Most ezen mosolygunk mindketten, de biztosan nagyon nehéz lehet, főleg úgy, hogy közben Budapest és Balatonfüred között ingázik, és hazavárják a gyermekei és a férje. Ők mit szólnak a történésekhez?

A kis családom hatalmas erőt és támogatást ad nekem. Nagyon sokat vagyok tőlük távol, és helytállnak, mindenki hozzáteszi a maga részét. Nem okoznak nekem lelkiismeret-furdalást azért, hogy most távolabb vagyok tőlük, mindent megoldanak, és nagyon büszkék rám. És ez az, amiből rengeteg erőt merítek, amitől stabil tudok maradni, és bár kevesebbet látjuk egymást, a kapcsolatunk talán mégis erősebb lett, mint valaha.