Tordai Teri, Horváth Lili és Váradi Dorka – „Mindig meghallgatjuk egymást”

Az augusztus 20-ai tűzijáték megosztja az embereket. Önök tűzijátékpártiak?

Tordai Teri: Én most valahogy lelkileg nem kívánom. Egerben, ahol felnőttem, nem volt tűzijáték, mindenki úgy ünnepelt, ahogy gondolta. A tömeget sem szeretem, és azt is megértem, aki szerint annak a pénznek jobb helye lenne. De elfogadom, ha másnak hozzátartozik az ünnephez.

Horváth Lili: Amikor kicsik voltak a gyerekeim, mindig megnéztük, most már viszont én sem igénylem. A kutyák miatt sem szeretem, tömegbe pedig nem szívesen megyek. Az ország tortájához viszont ragaszkodunk, azt minden évben megkóstoljuk.

Tordai Teri és Horváth Lili számára Magyarország jelenti az otthont

Hol vannak igazán otthon?

Teri: Ahogy idősödöm, egyre gyakrabban jön vissza a gyerekkorom. Egerben nem volt körülöttem színház, szakmabelit sem ismertem. Széthajtottam a fűzfa ágait, kiléptem közülük, és meghajoltam, mintha színpadon lennék. Ma a kertemben, a nagy fák között ugyanaz a csend vesz körül, mint hajdan a bükki kirándulásokon. Nekem a stabilitás, a lelkem és a családom mind Magyarországhoz köt.

Lili: Nagyon honvágyas vagyok. Középiskolásként kiküldtek angolul tanulni, én pedig felhívtam mamát, hogy haza akarok jönni. Imádok utazni, de még jobban szeretek hazatérni. Sohasem éreztem azt, hogy máshol szeretnék élni.

A gyerekeinek már természetesebb, hogy külföldön tanuljanak vagy próbáljanak szerencsét.

Lili: A húszéves nagyfiam, Ádám kosárlabda-ösztöndíjjal ment Amerikába. Texasban kezdett, most Chicagóban folytatja. Olyan természetesen beszél angolul és közlekedik a világban, hogy csak csodálom. Anyaként szívfacsaró volt elengedni, de tudtam, mekkora lehetőség ez. Három gyerekem van: nem mondhatom nekik, hogy márpedig ne menjetek. De ha egyszer majd mindhárman máshol élnek, nehéz lesz a szívemnek többfelé szakadnia. Titkon remélem, azért legalább egy itthon marad.

Tordai Teri, Horváth Lili és Dorka a Nők Lapja címlapján (Fotó: Falus Kriszta) (Forrás: Falus Kriszta)

Teri: Nekik már nincs vasfüggöny, szabadon dönthetnek. Menjenek, próbálják ki magukat, mutassák meg a tehetségüket! Akiket ismerek, azok közül sokakat végül visszahúz a levegő, a szív, a gyerekkor. Ádám is Amerikában mondta ki, hogy magyarnak lenni nagyon jó. Sokszor távolról értjük meg igazán, milyen értékes az, ami itthon körülvesz bennünket.

Tordai Teri előtt európai karrier állt, mégis hazajött

Teri előtt európai karrier állt, mégis hazajött. Miért?

Teri: Már itthon voltam, amikor a Névtelen várat forgattuk, és Szabó Sándor megkérdezte: „Teri, ki súgta meg neked, hogy gyere haza?” Hát… senki. A lelkem súgta meg. Magyarul akartam játszani azokkal a színészekkel, akiket itthon irigykedve néztem. Sándor Amerikában komoly pályát futott be, mégis azt mondta, mindig boldogtalan volt. Lehet, hogy Amerikában úszómedencés villában élnék, de nem cserélném el az itthoni szerepeimet és mestereimet.

Lili: A főiskola után én is kaptam szerepet egy amerikai tévéfilmben. Londonba mentem utószinkronra, és felvetődött egy külföldi ügynökség lehetősége. Eszembe sem jutott, hogy kint maradjak. Nekem a magyar nyelv a színészet alfája. Nem elég jól beszélni: együtt kell rezegni vele, ismerni kell a kultúrát, amelyből egy mondat jelentése megszületik.

Teri: Mindig tetszett, hogy Alain Delon, Jean-Paul Belmondo vagy Catherine Deneuve amerikai filmekben is játszott, mégis Franciaországban maradt. A beszéd és az anyanyelv mindennek az alapja. Lehet egy idegen nyelvet jól megtanulni, de más azon játszani, amelynek minden rezdülése bennünk él. Engem Pártos Géza tanított, Lilit Zsámbéki Gábor. Olyan mestereket kaptunk itthon, akikhez tartozni óriási ajándék.

Örökölhető a színészi tehetség?

Meg lehet látni valakiben előre a színészi tehetséget?

Teri: A személyiség erejét talán meg lehet érezni. Ha most hatvanéves lennék, lehet, hogy menedzsernek állnék, és kiválasztanék néhány embert, akikben látok valami különlegeset. Nincs titkos tudásom, egyszerűen olyan az ízlésem, mint a közönségé. Mondhatják valakiről, hogy csodát fogok látni, de ha nem történik meg, azt is érzem. Máskor pedig észreveszek valakiben valamit, amitől nem tudom levenni róla a szememet. Nem a rendezői fogás érdekel, hanem a személyiség csodája. A néző végül ezért vesz jegyet.

Lili: Azt, hogy a színészet miként öröklődik, én sem tudom. Rólam gyerekként senki nem gondolta volna, hogy színpadra állok. Földessy Margit stúdiójának éppen az a csodája, hogy nem csak színészek kerülnek ki onnan. A negyven év alatt ügyvédek, menedzserek és sok más pályán dolgozó ember tanult nála. Mindannyian továbbvitték azt, hogyan kell megszólalni, figyelni és jelen lenni.

Tordai Teri nem örült, amikor lánya a színészi pályát választotta

Megpróbálta lebeszélni Lilit?

Teri: Nem örültem, amikor közölte, hogy színésznő lesz. Tudtam, mennyi mindent kell bírni ezen a pályán, azt viszont nem tudhattam, hogy a tizennyolc éves gyerekem elég erős lesz-e hozzá. De nem beszéltem le. A tanácsadásban még a gyereknél sem igazán hiszek. Engem sem vezetett senki kézen fogva: ha nekimentem a falnak, bevertem a fejem, aztán megtanultam talpra állni. Ezen a pályán különösen fontos, hogy mindenki a saját tapasztalatából értse meg, kicsoda.

Lili: Mama soha nem szólt bele a munkámba. Huszonöt évesen Lady Macbethet játszottam Alföldi Róbert modern rendezésében. Tudtam, hogy akadtak benne megoldások, amelyeket nem feltétlenül értett. Megkérdeztem, mit szól hozzá, ő pedig csak annyit mondott: zseniális. Nem bírálta felül, amit a rendezővel közösen létrehoztunk.

Teri: Most persze már nagyon örülök, hogy színész lett. Annak pedig különösen, hogy három gyerek mellett egy új hivatást épített magának. Amikor valaki három gyereket nevel, játszik, tanít, közben pedig még diplomát is szerez, az nem kis teljesítmény! Lili mindig több lábon állt, és erre a mai világban különösen nagy szükség van.

Horváth Lili új hivatást választott a színészet mellett

Gratulálok! Mikor lesz a diplomaosztó?

Lili: Holnap! Délelőtt veszem át a színházművészet-­tanári diplomámat a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. Nagyon büszke vagyok rá, mert a Lili Suliban tíz éve foglalkozom gyerekekkel, de fontos volt, hogy hivatalosan is megszerezzem a képesítést. Szép kört ír le ezzel a család története: mama édesanyja, Lili mami tanárnő volt, mama is tanári végzettséget szerzett, most pedig én viszem tovább ezt a vonalat. Nemcsak a színészet öröklődik nálunk női ágon, hanem a tanítás és a gyerekekkel való foglalkozás is.

Ön is tanított?

Teri: Amikor kevesebb szerepet kaptam, négy évig beszédtechnikát tanítottam egy magániskolában. Arról meséltem a fiataloknak, hogyan nyíltam ki, miként találtam meg a hangomat. Velük máig levelezünk. Nem lett mindegyikük színész, de nem is ez volt a lényeg.

Lili, mit tanít az iskolájában?

Lili: Elsősorban nem színészetet, hanem kommunikációt, fantázia-kreativitást és személyiséget fejlesztek. Hogyan fejezzék ki magukat, figyeljenek egymásra, álljanak ki mások elé. Szerintem ezt minden iskolában tanítani kellene. A közösségi média nagyon beszűkíti a fiatalok világát. Minden gyerekhez megpróbálom megkeresni azt a kulcsot, ami kinyitja őket, ettől önbizalmat is kapnak.

Mit örökölt az édesanyjától?

Lili: Hihetetlen optimizmus és életszeretet van benne, most is tele van tervekkel. Édesapám ugyanilyen. Azt hiszem, nálunk családi vonás ez a folytonos tenni akarás. A felmenőimet nézve mindig is tevékeny, alkotó emberek vettek körül, és – lekopogom – úgy látom, a három gyerekem is ezt viszi tovább. Vekerdy Tamás, akit nagyon szerettem, gyakran mondta, hogy nemcsak azzal neveljük a gyerekeinket, amit mondunk nekik, hanem azzal is, ahogyan élünk.

A mama életvitele, a munkához és az emberekhez való viszonya mindannyiunk számára példa volt. Az ilyesmit az ember szinte észrevétlenül veszi át, majd adja tovább a saját gyerekeinek. Számomra ez a legszebb a mi családunk történetében.

A harmadik generáció: Tordai Teri unokája is művészi pályára készül?

A címlapon a harmadik női generáció, Dorka is szerepel.