- Az ablakból való rendszeres nézelődés, nem egyenlő a kukkolással.
- Az utca legjelentéktelenebbnek tűnő mozzanata is kapaszkodóvá válhat a nap során.
- Egy tanulmány rávilágított a képzeletbeli mobilitás jelentőségére.
Az ablakból nyíló kilátás különösen sokat jelenthet annak, aki mozgáskorlátozottság vagy betegség miatt ritkán hagyja el az otthonát. Segíthet követni a nap ritmusát, kapcsolatot teremthet a külvilággal, emlékeket idézhet fel, sőt még a képzeletet is megmozgathatja. Nem egyszerű bámészkodásról van tehát szó, hanem a környezet aktív megfigyeléséről és értelmezéséről.
Az ablak kitágítja a világot az időseknek
Charles Musselwhite gerontológiai kutató egy 2018-ban megjelent tanulmányban 42, otthon élő, mozgásában korlátozott brit idős ember tapasztalatait vizsgálta. A résztvevők 70 és 90 év közöttiek voltak, és legfeljebb hetente egyszer hagyták el az otthonukat.
A kutató félig strukturált interjúkat készített velük arról a kilátásról, amelyet rendszeresen és szívesen figyeltek. Kiderült, hogy
az ablakon túl zajló élet nem passzív háttér volt számukra.
A mozgás, a változás, valamint a megszokott és váratlan események váltakozása segített nekik kapcsolatban maradni egy olyan világgal, amelyben fizikailag már csak korlátozottan tudtak részt venni.
A megfigyelés ideje néhány másodperctől akár három-négy óráig terjedt. A 42 résztvevő közül 30 olyan kilátást választott, amelyből a szomszédos házakat és az ott élők tevékenységét is látta. Érdekes módon 26 ember kedvenc látványában csak kevés növényzet szerepelt: gyárak, üzletek, iskolák, kórházak és utcák éppúgy lekötötték őket, mint egy szép kert.
A változás tartja ébren a figyelmet
A kutatás egyik legfontosabb tanulsága, hogy nem feltétlenül a festői kilátás számít. Sokkal lényegesebb, hogy legyen mit felfedezni benne. Egy közeledő vihar, az útjavítás, a munkába induló emberek vagy az évszakok változása mind új részleteket visznek a megszokott képbe.
A résztvevők szinte mindegyikének kedvelt látványában megjelent valamilyen emberi tevékenység. A mozgásukban korlátozott idősek élvezik a vibráló, folyamatosan változó világ megfigyelését – a közvetlen mozgáskörzetükön túl. Még a vidéken élők is szívesen figyelték a földeken dolgozó gazdákat vagy az erdőben kutyát sétáltatókat. Az ablak így egyfajta élő közvetítéssé vált: segített megérteni, hogyan változnak a szokások, az utca és a társadalom.
Musselwhite szerint ezért
a családtagoknak, gondozóknak és az idősotthonok dolgozóinak is figyelniük kell arra, hogy a kevésbé mozgékony emberek akadálytalanul láthassák a külvilágot.
A kutató saját összefoglalójában így fogalmaz:
„Biztosítanunk kell, hogy ez mindenki számára elérhető legyen, különösen azoknak, akik kevésbé mozgékonyak, és már nem tudnak annyit kimozdulni, mint régen.(…) biztosítaniuk kell egy tiszta, nem eltakart ablakhoz való hozzáférést. A szobát az ablak köré rendezzük el, ne a televízió köré!”
Az ablaknál történetek is születnek
A megfigyelés gyakran nem ér véget annál, amit az idős ember valóban lát. A visszatérő járókelőkből ismerős szereplők lesznek, akik nevet, személyiséget és elképzelt élettörténetet kapnak.
A kutatás egyik 80 éves résztvevője például Franknek nevezett el egy öltönyös férfit, akit reggelente munkába menni, esténként pedig hazatérni látott. Találgatta, mivel foglalkozhat, és történetet épített köré.
Ez nem zavartság, hanem kreatív jelentésalkotás: a képzelet segítségével az ember részesévé válik a kint zajló életnek. A kutatók ezt nevezik képzeletbeli mobilitásnak.
Az ilyen történetek mentális elfoglaltságot adhatnak, felidézhetik a saját múlt emlékeit, és oldhatják a külvilágtól való elszakítottság érzését. A kutatásban azonban számos megkapó részletre is fény derül:
- A 42 résztvevő közül 18-an több mint negyven éve ugyanabban az otthonban éltek.
- Huszonhatan egyedül laktak, közülük 22-en az interjú előtti három évben veszítették el a társukat.
- Szinte minden résztvevő gondosan tisztán tartotta azt az ablakot, amelyből a kedvenc kilátása nyílt.
- Ketten távcsővel követték a környék eseményeit, és ezt egyáltalán nem próbálták titkolni.
- Hárman az orvos által javasolt állógyakorlatokat is összekötötték az ablakon át történő nézelődéssel.
Kapcsolódó: Egy kicsi mozgás mindenkinek kell! – Izomerősítés időskorban
A kutatás azonban kismintás, kvalitatív vizsgálat volt, ezért nem bizonyítja, hogy az ablakon kinézés önmagában javítja a kognitív működést vagy megszünteti a magányt. Azt viszont részletesen megmutatja, milyen jelentést tulajdonítottak ennek a szokásnak az érintettek.
Az ismerős alak az ablak mögött
Graham D. Rowles környezetgerontológus már az 1980-as évek elején „megfigyelési zónának” nevezte az otthon közvetlen környezetének ablakból belátható részét. (Egészen addig erre csak a szülők által a gyerekeik szemmel tartására használt térként tekintettek.) Rowles megfigyelése szerint ez a terület az életkor előrehaladtával egyre fontosabbá válhat, mert támogatja a kölcsönös társas kapcsolódást és a személyes identitás megőrzését.
Néha egyetlen integetés is elég ahhoz, hogy az ablak ne határ, hanem találkozási pont legyen. (Forrás: Canva)
Nemcsak az idős ember ismeri meg az utca ritmusát: idővel a környékbeliek számára is megszokottá válhat az ablak mögött feltűnő alak. Egy biccentés vagy integetés apró, de valódi társas érintkezés lehet. Ez ugyan nem helyettesíti a személyes találkozásokat, mégis azt üzeni: látom, mi történik odakint, és engem is látnak.
Éppen ezért nem kell rögtön sajnálni vagy kíváncsiskodással vádolni azt, aki sok időt tölt az ablaknál. Lehet, hogy éppen tájékozódik, emlékezik, történetet sző, vagy egyszerűen csak megőrzi a kapcsolatát azzal az élettel, amely továbbra is ott zajlik az üveg túloldalán.
Kiemelt kép: Canva
Kövesd a NőkLapja.hu-t a Google hírekben!