Van olyan, hogy sok nektek egymásból?
Mariann: Mostanában olyan kevés időt tudunk együtt tölteni, hogy éppen az ellenkezőjét érzem, nagyon hiányzik a nővérem.
Anna: Én ennek a Nők Lapja-fotózásnak és -interjúnak azért örültem leginkább, mert tudtam, hogy így órákat leszünk együtt. Egyébként mindketten rengeteget dolgozunk külön-külön, és nehéz összehozni.
Korábban évekig a munka is összekötött benneteket, az RTL Reggeli házigazdái voltatok, és gyakran együtt is vezettétek a műsort. Tavasszal viszont mindketten elbúcsúztatok a tévétől.
Mariann: Ez olyan volt, mintha a gyerekkori játékunkat folytattuk volna tovább felnőttként. Mindig azt játszottuk, hogy műsort vezetünk, egyikünk a riporter volt, a másik az alany, aztán csere. Imádtuk akkor is, és most is.
Akkor miért hagytátok abba?
Mariann: Először bennem született meg a döntés, pedig Anna csinálja régebb óta. Csak ő jobban hasonlít apukánkra, elképesztő a munkabírása, vagyis addig terhelhető, amíg szét nem esik. Én ezt nem akartam megvárni.
Anna: Amikor tíz évvel ezelőtt elkezdtem a tévézést, mellette csak a Budapesti Operettszínházban játszottam. Most öt színházban dolgozom, és évek óta szerepelek A mi kis falunk című sorozatban, amelyhez ugyanúgy hajnalban kell kelni, mint a reggeli műsorvezetéshez. Tegnap reggel négy óra tíz perckor vett fel a stábautó, estig forgattam, aztán fél kilenckor még játszottam egy szabadtéri előadáson, ami éjjel negyed tizenkettőkor ért véget, és másnap hajnalban újra forgatás.
„Az önismereti úton megéreztem a saját erőmet, és hogy én magam vagyok a biztonság.” Mariann (Forrás: Zsólyomi Norbert)
Mariann: És még ott a szinkron is, azt ne felejtsd ki!
Anna: És van egy tizenkét éves lányom. Ebben azért el lehet fáradni. Muszáj aludnom valamennyit!
Mariann: Pontosan. Különben miből fogunk megújulni? Annyira utálom, hogy úgy állunk hozzá a pihenéshez, hogy ez egy jutalom a nap végén. Akkor pihenhetek, ha előtte halálra dolgoztam magam. Próbálom szép fokozatosan úgy átalakítani az életemet, hogy a pihenés a munka része legyen, különben nem tudok kreatív lenni, és megvalósítani az ötleteimet.
Muszáj visszatöltődni. Kiegyensúlyozott életre vágyom. Nem csupán szeretném, hanem már akarom! Ehhez az első lépés az volt, hogy le kellett tennem egy feladatot, és úgy döntöttem, hogy a hajnali kelés lesz az, és a saját platformjaimra koncentrálok a jövőben.
Így jártam a nővéremmel címmel közös podcastot indítottatok. Mi hívta életre?
Mariann: Szerettünk volna egy felületet, ahol teljes mértékben önazonosan és őszintén tudunk együtt lenni, és különböző témák mentén megmutathatjuk a köztünk lévő testvéri dinamikát. Ugyanis szinte semmiben nem értünk egyet.
Anna: Ez nem igaz!
Mariann: Mondom én…
Anna: Inkább úgy fogalmaznék, hogy sok mindent máshogy látunk, és ezt izgalmas megmutatni, adott esetben egy jó kis vitatkozás keretében. Magyarországon az utóbbi években teljesen megszűnt a vitakultúra, főleg a választások környékén. Pedig miért ne lehetne, hogy két ember mást gondol valamiről, mégis működik a kapcsolatuk?
„Életem kritikus pontjain Mariann segített át, az ő módszerével.” Anna (Forrás: Zsólyomi Norbert)
Mi sokszor arra lyukadunk ki Mariann-nal, hogy nem értünk egyet valamiben, de elfogadjuk a másik álláspontját. Képesek vagyunk hosszan beszélgetni és vitatkozni a legkülönfélébb témákról, de nem próbáljuk egymásra erőltetni a véleményünket, és nem sértődünk meg.
Ez gyereknevelési kérdésekben is ennyire olajozottan megy köztetek? Az anyaság azért érzékeny pont mindenkinél.
Mariann: Ha valamin össze tudunk veszni, akkor ezen. De ez is inkább addig fordult elő, amíg kicsik voltak a gyerekek. Annának lánya van, nekem két fiam, ami nagyon más. Én időnként leginkább egy katonatiszt vagyok.
Anna: Én meg inkább bohém.
Mariann: Amikor egymást nyesztette a két fiú, és nem csináltak meg semmit első szóra, se másodikra, harmadikra, negyedikre, akkor azért előfordult, hogy kijött belőlem az üvöltő parancsnok. Anna kevésbé volt szigorú. És amikor az ő lánya piszkálta az én kicsi fiamat, volt, hogy felemeltem a hangomat, és rászóltam, hogy ezt most hagyd abba, légy szíves. Annánál pedig kiverte a biztosítékot, amiért ilyen hangnemet ütöttem meg a lányával szemben.
Anna: Én türelmesebb vagyok a gyerekekkel.
Mariann: Anna végigolvasta Ranschburg Jenő és Vekerdy Tamás könyveit, és nagyon komolyan is vette, én kevésbé.
Anna: Időnként bele akartam szólni, hogy ezt nem jól csinálod, Mariann.
Mariann: Én meg ilyenkor azt éreztem, hogy „figyelj, nekem te ne mondd meg, hogyan csináljam a két fiammal, hisz’ nem tudod, milyen ez”.
Anna: Ilyen súrlódásaink voltak. De legfeljebb egy-két óráig tartott, aztán lehiggadtunk.
Mariann, te évekkel ezelőtt a spiritualitás felé fordultál, és bár ezt soha nem
Kövesd a NőkLapja.hu-t a Google hírekben!