- A repülőgépek utasterében akár 10-20 százalékra is csökkenhet a páratartalom, ami jelentősen megterheli a szemünket.
- A szemészek szerint egy hosszú repülőút alatt a kontaktlencse mikrosérüléseket is okozhat a szaruhártyán, ha túlságosan kiszárad.
- Megmutatjuk, miért érdemes inkább szemüveget választani a repülőn, és mit tehetünk, ha mégis kontaktlencsében utazunk.
Szemüveges vagyok, de ha repülővel utazom, szívesebben használok kontaktlencsét. Kényelmesebbnek tűnik, a szemészek szerint azonban a repülőgépek utastere az egyik legkedvezőtlenebb környezet a kontaktlencsét viselők számára. Az alacsony páratartalom, a ritkább pislogás és a hosszú utazás együtt jelentősen fokozhatja a szem kiszáradását és irritációját.
Miért szárad ki könnyebben a szem a repülőn?
A legtöbben tudják, hogy a repülőgépek kabinjában száraz a levegő, de azt már kevesebben, hogy ez mennyire extrém körülményeket jelent a szem számára. Míg egy átlagos lakásban a páratartalom általában 40–60 százalék között mozog, a repülők utasterében gyakran 10–20 százalékra csökken.
A szem felszínét egy vékony könnyfilm borítja, amely nedvesen tartja a szemet, segíti a megfelelő látást és védelmet nyújt a kórokozókkal szemben. A rendkívül száraz levegőben ez a védőréteg gyorsabban párolog, ami szemszárazságot és irritációt okozhat.
A kontaktlencse tovább fokozhatja a problémát
Bár a modern kontaktlencsék egyre fejlettebbek, még mindig idegen testként helyezkednek el a szaruhártyán. Ha a szem felszíne kiszárad, a lencse is veszít nedvességtartalmából, ami feszítő, kaparó érzést és kényelmetlenséget okozhat. A repülőút végére sokan úgy érzik, mintha homokszem került volna a szemükbe. Mások égő érzésről, vörösségről vagy átmeneti látásromlásról számolnak be.
Ráadásul ha a kontaktlencse túlzottan kiszárad, szorosabban tapadhat a szem felszínére. Ez apró mikrosérüléseket idézhet elő a szaruhártyán, amelyek ugyan általában gyorsan gyógyulnak, de növelhetik a fertőzések kialakulásának kockázatát.
A kellemetlen érzés miatt sokan gyakrabban nyúlnak a szemükhöz, igazgatják a lencsét vagy megdörzsölik a szemhéjukat. Ez fokozza az irritációt, és baktériumokat is a szembe juttathat.
Hosszú repülőutakon még nagyobb a kockázat
A szem kiszáradásának esélye annál nagyobb, minél tovább tart az utazás. Egy rövidebb, két-három órás járaton is jelentkezhetnek panaszok, de az interkontinentális, 8–12 órás repülések különösen megterhelők lehetnek.
Repülés közben sokan filmet néznek, olvasnak vagy telefonoznak. Ilyenkor természetes módon csökken a pislogások száma: a normál percenkénti 15–20 pislogás akár a felére is visszaeshet. Mivel minden pislogás újra eloszlatja a könnyfilmet a szem felszínén, ez tovább fokozza a szem kiszáradását.
Ezért lehet jobb választás a szemüveg a repülőn
A szemüveg nem érintkezik közvetlenül a szem felszínével, ezért nem befolyásolja a könnyfilm működését. Bár a szemüveg viselése mellett is kialakulhat szemszárazság, általában enyhébb tünetek jelentkeznek, és kisebb a szaruhártya sérülésének vagy a fertőzésnek a veszélye.
Szemüvegben nem kell arra figyelni, hogy a szemcsepp kompatibilis-e a kontaktlencsével, ráadásul a szem természetes módon is jobban szellőzik.

Ha kiszáradt a szemünk, némi műkönny segíthet! (Forrás: Getty Images)
Nem ajánlott kontaktlencsében aludni a repülőn
Sokan csak egy rövid szunyókálásra készülnek, ezért nem veszik ki a lencséjüket a repülőút alatt. A szemészek szerint ez az egyik leggyakoribb hiba.
A szaruhártya alvás közben eleve kevesebb oxigénhez jut, amit a kontaktlencse még tovább csökkenthet. A száraz kabinlevegővel együtt ez oda vezethet, hogy a lencse erősebben rátapad a szemre.
Ébredés után a kiszáradt kontaktlencse levétele kellemetlen vagy akár fájdalmas is lehet, és könnyebben okozhat apró hámhiányokat a szem felszínén.
Mit tehetünk, ha mégis kontaktlencsében utazunk?
Nem mindenki szeret vagy tud szemüveget viselni. Ilyenkor néhány egyszerű szabály segíthet csökkenteni a szem kiszáradását. Néhány tipp a szem védelmére repülés közben:
- Használjunk tartósítószermentes műkönnyet a repülés alatt.
- Tudatosan pislogjunk gyakrabban, különösen olvasás vagy filmnézés közben.
- Igyunk elegendő vizet az utazás során.
- Ne viseljük a kontaktlencsét a szükségesnél tovább.
- Erős vörösség, fájdalom vagy látásromlás esetén vegyük ki a lencsét.
- Az egynapos lencse jobb választás lehet.
- Utazáskor az egynapos, eldobható kontaktlencsék általában kedvezőbbek, mert frissek, jó az oxigénáteresztő képességük, és a repülőút végén egyszerűen kidobhatók.
Nemcsak a kényelemről van szó, a szem egészségéről is
A repülés utáni szemszárazságot sokan természetes jelenségnek tartják, pedig valójában annak a jele, hogy a szem felszíne fokozott terhelésnek van kitéve. Rövid utakon a kontaktlencse általában nem okoz komoly problémát, hosszabb járatok esetén azonban a szakemberek szerint érdemes inkább szemüveget választani.
Lehet, hogy kevésbé praktikus megoldásnak tűnik, de a szem komfortérzete, a könnyfilm állapota és a szaruhártya egészsége is meghálálhatja ezt a döntést.
Kapcsolódó: Nagy baj lehet a nem megfelelő kontaktlencsehasználatból
Kiemelt kép: Getty Images