Nem is tudom, mikor kezdődött, hogy a generációknak elkezdtek nevet adni, de én sokáig nem is foglalkoztam vele, melyikhez tartozom. Nem is tudtam megjegyezni, melyik micsoda.
Aztán jött a Z-generáció, és többé nem volt irgalom: tömegesen kezdtek el boomerezni a tizen- és huszonévesek, így jobbnak láttam tisztába jönni vele, mi is vagyok. Később aztán az említett Z-generáció számára a milleniál lett a szitokszó, én is megkaptam egyszer az unokahúgomtól, hogy jól nézek ki, csak a szandálom milleniál. Nem akartam neki mondani, hogy ezt akár bóknak is vehetném, hiszen én X vagyok (ami ugyebár idősebb a milleniálnál), de inkább csendben maradtam.
Kapcsolódó: 5 kiadás, ami a 80-as években hétköznapi volt, de mára luxussá vált
Igen, X vagyok, de mindig is Y-nak, azaz milleniálnak tartottam magam, sokkal jellemzőbbek voltak rám azok a tényezők. Látens milleniál, titokban így neveztem magam. Aztán nemrég szembejött velem egy szó, amit addig soha nem hallottam: xennial. És hirtelen úgy éreztem, valaki végre pontosan leírta azt, amit évek óta nem tudtam megfogalmazni.
Két generáció vagy két világ között?
A xennial nem hivatalos generáció, hanem úgynevezett mikrogeneráció. A kifejezést 2014-ben alkotta meg Sarah Stankorb amerikai újságíró, aki azt tapasztalta, hogy rengetegen vannak, akik sem az X, sem a milleniál generáció leírásában nem ismernek magukra. Az elnevezés is ezt tükrözi: az X és a millennial szavak összeolvadásából született.
A legtöbben az 1977 és 1983 között születetteket sorolják ide, bár a pontos évszámok forrásonként eltérnek. De nem is ez a lényeg. Sokkal inkább az, hogy ez a korosztály egy egészen különleges történelmi pillanatban nőtt fel. Gyerekkorunk még teljesen analóg volt, a felnőtt életünk viszont már digitális.
Mi még tudjuk, milyen érzés volt úgy megbeszélni egy találkozót, hogy ha elkéstél, egyszerűen elkéstél. És ha nagyon elkéstél, a másik nem várt. Nem volt üzenet, hogy „öt perc múlva ott vagyok”. Nem lehetett megosztani a lokációt, és nem lehetett rákeresni minden kérdésre két másodperc alatt.
X és Y között ég és föld is lehet a különbség, de a hasonlóság is lehet rendkívüli
Mi még emlékszünk a várakozásra
Mi voltunk az a generáció, amelyik kazettára vette fel a rádióból a kedvenc számát, majd a kardjába dőlt, amikor a műsorvezető belebeszélt a refrénbe.
Akiknek a gyerekkorában a telefon a nappaliban állt, vezetékkel együtt, és ha valakit fel akartunk hívni, előtte az édesanyjával is beszélgettünk egy kicsit.
Vagy ha minket hívtak a fiúk, ők is ki voltak téve annak, hogy a szüleinktől kell kérni minket.
Akik VHS-kazettát tekertek vissza, floppyra mentettek beadandót, CD-t írtak, először vonakodtak email címet csinálni, majd egyszer csak azt vették észre, hogy az egész világ felköltözött az internetre.
Az első mobiltelefonunk nem volt okos. Kígyósat játszottunk rajta. Az első fényképezőgépünk nem fért el a zsebünkben. Az első szerelmünk pedig jó eséllyel nem a Messengeren keresztül szakított velünk (de korábban talán a MySpace-en küldött néhány romantikus számot).
Talán ezért is viszonyulunk másképp a technológiához. Nem beleszülettünk, hanem megtanultuk. Végignéztük, ahogy fokozatosan átalakítja az életünket, és valószínűleg mi vagyunk az utolsó korosztály, amelyik pontosan emlékszik arra is, milyen volt előtte.
Életkor? Inkább közös élmény
Éppen ezért a xennialról szóló írások sem annyira személyiségjegyeket sorolnak fel, inkább közös emlékeket. Azt az érzést, hogy egyszerre tudjuk, milyen volt unatkozni, és milyen az, amikor a telefonunk percenként húsz értesítéssel bombáz. Hogy gyerekként nem dokumentáltuk az életünket, mégis rengeteg emlékünk van róla.
Hogy ismertük a csendet, de nem félünk az újdonságoktól sem. Nem vagyunk digitális bennszülöttek, de digitális bevándorlóknak sem igazán nevezhetők. Inkább olyanok, akik végignézték egy korszakváltás minden lépcsőfokát.
Kell egyáltalán címke?
Persze, lehet legyinteni az egészre. A generációs kategóriák amúgy is csak nagy vonalakban írnak le embereket, és mindenki ismer olyan huszonévest, aki inkább hatvannak tűnik, meg olyan ötvenest, aki könnyedén felveszi a ritmust a húszévesekkel.
Én mindig is kicsit túlzásnak tartottam ezeket a skatulyákat. Lehet, hogy azért, mert nem éreztem magaménak azt, ami papíron vagyok. A xennial generációval végre tudok azonosulni. Nem vagyok se túl fiatal X, se túl öreg milleniál. Egyszerűen csak az van, hogy 20 éve még iwiweztem, az is lehet, hogy betárcsázós internetről, ma viszont a ChatGPT-vel vitattam meg nevelési aggályaimat. És egyiket sem szégyellem.
Kapcsolódó: 7 ok, amiért az X generációnak még felhőtlen gyerekkora volt
Kiemelt kép: Canva
Kövesd a NőkLapja.hu-t a Google hírekben!