Mikor robban be nektek a nyár?
Gabi: Amikor leköltözünk a nyaralónkba, Zamárdiba, és közel három hónapon át kétlaki életet élünk. A férjemmel már júniusban lejárunk, felkészítjük a házat, Emma pedig az utolsó tanítási nap után csatlakozik hozzánk. A déli part a bázisunk, rendszeresen jönnek a fiaim az unokákkal, és gyakran átkompozunk a barátainkhoz az északi partra.
Emma: Az iskola utolsó hetében én már érzem, hogy indul a nyár, de nekem is a Balaton jelenti a vakációt, a szünet kilencven százalékát ott töltöm. Amikor csak tudok, találkozom a barátaimmal is, már megosztottuk egymással a naptárjainkat, hogy lássuk, ki mikor ér rá. Tavasszal szereztem meg a jogosítványomat, úgyhogy idén, remélem, már egyedül is átvezethetek a tó körül nyaraló ismerősökhöz, hogy ne anyukámnak kelljen hozni-vinni.
Emma – gondolom – lassan tizennyolc évesen főleg a barátnőivel tölti a szabadidejét. Figyeltek arra, hogy legyenek azért anya-lánya programjaitok?
Gabi: Kifejezetten keresem azokat a pontokat, ahol még kapcsolódhatok hozzá. Ilyen például az utazás. Ha a barátainkkal utazunk, és a férjem dolgozik, sokszor csatlakozunk a társasághoz kettesben. Tavasszal Rómában voltunk, öt napig laktunk egy szobában. Ilyenkor előjöhetnek olyan történetek, amiket Emma egyébként nem mesélne el nekem, mert a hétköznapi rohanásban nem kerül rá sor.
Ahogy másokkal beszélget, abból pedig megtudhatom, mit gondol a világról, vagy éppen rólam. Ehhez viszont a közelében kell lennem, és erre egyre kevesebb az alkalom, hiszen egyértelműen a leválás időszakát éljük.
Ez is érdekelhet: Tavaly nyáron a folyamatos újrakezdésről beszélgettünk Jakupcsek Gabriellával
Emma: Szoktunk együtt étterembe is menni, a masszázst mindketten szeretjük, és persze vásárolni is szívesen megyünk kettesben. Az, hogy vannak barátaim, akikkel örömmel vagyok együtt, nem befolyásolja azt, hogy nagyon szeretem az anyukámat, támaszkodom rá, kikérem a véleményét. Például nemrég próbáltam ruhákat a szalagavatóra, és mind a háromnál videotelefonon hívtam, hogy lássa, és elmondja, mit gondol róluk.
Jakupcsek Gabriella és lánya, Emma Róza a Nők Lapja címlapján (Forrás: Nők Lapja)
Hallgatsz is rá?
Emma: Igen, mert általában igaza van. Sosem jelenti már ki kategorikusan, hogy mit kéne tennem, csak terelget. Mindig megadja a lehetőséget, hogy a végső döntést én hozzam meg.
Legközelebb hova utaznátok el szívesen együtt?
Gabi: Ázsiába. Voltunk már Kenyában, és csodálatos volt látni, ahogy Emma rácsodálkozott egy ismeretlen kultúrára. Szívesen átélném ezt vele újra egy másik földrészen. Én már jártam Ázsiában, forgattam is ott, Indiát hátizsákkal utaztam végig. Most inkább szállodában laknék vele, de annak örülnék, ha ő később visszamenne hátizsákkal is kalandozni.
Emma: Én Párizsba mennék veled! Voltunk már hármasban édesapámmal, az is csodálatos volt, de anyával nagyon szeretek utazni, és a francia főváros mindkettőnk álom-úticélja. Oda szerintem bármikor szívesen elindulnánk.
Miben hasonlítotok?
Gabi: Jó a humorunk. Nagyon szeretem, hogy Emma vagány és kalandvágyó, mint én. A barátságait ápolja, ragaszkodik hozzájuk – ezt szintén láthatja tőlem. Óriási a szabadságvágya és az önérzete, ahogy nekem. Én megyek, és azt csinálom, amit szeretek, és látom, hogy ő is erre vágyik.
Remélem, olyan nővé érik, aki ezt meg tudja majd teremteni önmagának, és nem egy férfitól várja el, hogy akár anyagilag, akár erkölcsileg megteremtse ennek a lehetőségét. Szerintem fontos, hogy ne legyen egy nő függőségi, kiszolgáltatott viszonyban a társával. Attól még lehet nagyon jó társ.
Emma: Mindketten nyitottak vagyunk, szeretünk új embereket megismerni, új élményeket szerezni, kipróbálni mindent. Céltudatosak is vagyunk. Ha kitűzünk egy célt, azt mindenáron el akarjuk érni. Ha a kettőnk célja nem azonos, akkor néha összetűzésbe keveredünk, mert egyikünk sem szívesen enged. Szeretünk egyedül is lenni. Amikor fáradtan hazaérünk, akkor külön-külön, elvonulva töltődünk egy órát magunkban. Majd nagyjából egyszerre érkezünk meg a kávéfőző elé a konyhába, és akkor már szívesen beszélgetünk.
Melyik az a tulajdonság, amit irigyeltek egymástól?
Gabi: Emma úgy tud örülni, hogy az valóban irigylésre méltó. Csodálatosan fejezi ki az érzelmeit. Az ember szinte várja, hogy örömöt szerezzen neki, mert azzal akkora boldogságot ad vissza nekem vagy a papájának.
Emma: Anyukám türelmét rettenetesen irigylem, ahogy a kitartását is. Elképesztően motivált, mindennap viszi a lendület, amiből nekem is adhatna kölcsön időnként.
Gabi, ezzel a lendülettel tényleg rengeteget dolgozol, a tévés munkád mellett például járod az országot. Mi az, amit a leggyakrabban kérdeznek tőled a nők a közönségtalálkozók, előadások során?
Gabi: Sokat kérdeznek a bátorságról. Nekem valamiért több ízben az adatott meg, hogy elsőként kellett végigmennem egy úton. A női műsorvezető szakma a kilencvenes évektől indult, előttem jóformán csak bemondónők szerepeltek a tévében, rádióban. Ebben szinte egyedüliként járom az utam, nem tudok mással beszélgetni azokról a szituációkról, amelyeket átéltem. Hatvanéves koromban A napos B oldal című könyvemmel szintén elsőként kezdtem beszélni arról, hogy ennek a korosztálynak nagyon nem kéne láthatatlanná válnia.
Ez a téma azóta egyre erősebben jelen van a közbeszédben számos aspektusból – például a menopauza felől közelítve –, aminek nagyon örülök. Bár a könyv még dübörög, azóta írtam még kettőt, most készül a negyedik, mert engem már más izgat, tovább kell lépnem. A változtatás képességéről is kérdeznek, mert látják, hogy kétévente újraindítom, újradefiniálom magam.
Számodra nyomasztó az állandó megújulás iránti igény, vagy ez inspirál?
Gabi: Abszolút inspirál, folyamatosan jár az agyam. Kitalálok valamit, és ahhoz megkeresem a platformot – ami lehet könyvkiadó vagy tévéműsor. Figyelem a külföldi csatornákat, nézem, hogy mivel kísérleteznek. Emiatt nehéz kettéválasztanom a munkát és a szabadidőt, a szabadidőmben is gyakran a munkán gondolkozom, de azért, mert érdekel. Négy-öt éve semmi olyat nem vállalok, ami nem hoz lázba. Ennek van negatív oldala is, mert ha nem fogadsz el egy felkérést, ha kívül maradsz, az nehéz ügy, lesznek következményei. De megéri.
Szerintetek mi az a készség, amivel ma minden nőnek rendelkeznie kellene?
Emma: Meg kellene tanulnunk azt, hogy egyedül is megálljunk a lábunkon. Ne támaszkodjunk mindenképp másokra, mert nem tudhatjuk, mikor dől ki az a pillér, ami tart minket. A korosztályomra nézve szerintem az nagyon fontos, hogy megértsük, a közösségi médiában látható nőkép nem a valóságot mutatja. Bombaalakkal egy jachton napozni nagyon kevesek számára jelenti a hétköznapokat.
Nekünk viszont szeretnünk kell magunkat úgy, ahogy vagyunk, ott, ahol élünk, ami egyre nehezebb, mert már rengeteg ember sorsát követhetjük közvetlen közelről. Az is feladja a leckét, hogy kialakítsuk a saját stílusunkat, mert ha végignézek a buszon, a lányok tizennégytől huszonnégy éves korig gyakorlatilag ugyanúgy néznek ki. Nekem is az tetszik, ami épp trendi, de meg kell próbálnunk belülre figyelni, és az egyediségnek több teret adni.
Kövesd a NőkLapja.hu-t a Google hírekben!