Kevesen tudják, hogy az egyforma koszorúslányruhák eredete egyáltalán nem a divatról vagy a harmonikus fotókról szólt. A szokás mögött egy meglepően sötét történet húzódik meg, ami évezredekre nyúlik vissza.
  • Az egyforma koszorúslányruhák hagyománya több mint kétezer éves múltra tekint vissza.
  • Nem is csak egymással volt egyforma ruhájuk a koszorúslányok kezdetben!
  • A ma romantikusnak tűnő esküvői szokás valójában babonákból, félelemből és biztonsági megfontolásokból született.

Fehér menyasszonyi ruha, gyűrűcsere, csokordobás, koszorúslányok – szinte fel sem merül bennünk, hogy ezeknek az esküvői szokásoknak valamikor réges-régen egészen más jelentésük volt. Pedig ha egy kicsit visszautazunk az időben, kiderül, hogy a mai esküvők egyik leglátványosabb eleme, amire menyasszony és koszorúslányok egyaránt lelkesen készülnek, valójában nem a szépségről, hanem a túlélésről szólt.

Már az ókori Rómában is voltak koszorúslányok

A koszorúslányok hagyománya egészen az ókori Rómáig vezethető vissza. A korabeli törvények szerint egy házasságkötéshez tíz tanúra volt szükség, akik a menyasszonyt és a vőlegényt kísérték a szertartás során. De a Biblia is említ olyan női kísérőket, akik a menyasszony mellett álltak, így maga a hagyomány valóban több ezer éves.

A főkoszorúslány szerepe sem sokat változott az évszázadok alatt. Akkoriban is ő volt a menyasszony legfontosabb segítője: megszervezte az előkészületeket, támogatta a menyasszonyt, sőt sok esetben még a hozomány őrzése is rá hárult. Ez különösen nagy felelősséget jelentett, hiszen a pénz és az értéktárgyak könnyen rablók célpontjává válhattak.

Régen a koszorúslányok is menyasszonynak öltöztek

Ma természetesnek vesszük, hogy a koszorúslányok azonos színű, szabású, de a menyasszonyétól eltérő ruhát viselnek. Az ókorban azonban pontosan ugyanúgy öltöztek, mint maga a menyasszony.

Ennek pedig nagyon prózai oka volt. Abban az időben sokkal komolyabb veszélyt jelentett egy esküvő, mint ma. A menyasszonyok gyakran jelentős hozományt vittek magukkal, ezért rablók vagy rosszindulatú emberek is célba vehették őket. Emellett az emberek mélyen hittek a természetfeletti erőkben, a rossz szellemekben, az átkokban és a balszerencsében.

Ha viszont tíz nő ugyanúgy nézett ki, a valódi menyasszony sokkal nehezebben volt felismerhető, melyikük is készül a menyegzőre.

A rossz szellemeket is meg akarták téveszteni

Erdőben esküvői fotózáson koszorúslányok egyforma ruhában, az ifjú pár és vőfélyek

Ma már szerencsére nem azért vannak egyforma ruhában a koszorúslányok, mert meg kell védeni a menyasszonyt

Ma talán mosolygunk ezen, de az ókor emberei komolyan hitték, hogy a rosszindulatú természetfeletti erők képesek megzavarni egy házasságot. Úgy gondolták, hogy az ártó szellemek elsősorban a menyasszonyt keresik, ezért ha több nő is teljesen egyforma ruhában jelenik meg, a gonosz erők nem tudják eldönteni, kit kellene megátkozniuk.

Ugyanez a logika vonatkozott a hús-vér veszélyekre is. Egy esetleges emberrabló vagy tolvaj számára is nehezebb volt kiválasztani az igazi menyasszonyt, ha minden nő ugyanúgy nézett ki. Vagyis az egyforma ruhák valójában afféle ősi álcázási technikaként működtek.

A fehér menyasszonyi ruha is fiatal hagyomány

Érdekesség, hogy a fehér menyasszonyi ruha sem olyan ősi szokás, mint sokan gondolják. Egészen a 18-19. századig a menyasszonyok bármilyen színt viselhettek. A fehér ruha elsősorban nem az ártatlanságot jelképezte, hanem a gazdagságot és a társadalmi rangot. Fehér textilt ugyanis rendkívül nehéz és drága volt tisztán tartani, ezért csak a tehetősebb családok engedhették meg maguknak.

Később ez vált a nyugati esküvők meghatározó szimbólumává, miközben a koszorúslányok ruhája fokozatosan eltért a menyasszonyétól, de az egységes megjelenés hagyománya megmaradt.

Hagyományból stíluselem

Szerencsére ma már senki sem azért választ egyforma koszorúslányruhákat, hogy összezavarja a rossz szellemeket vagy megnehezítse a menyasszony elrablását.

A közös színpaletta inkább az esküvő vizuális egységét teremti meg, kiemeli a menyasszonyt, és harmonikusabbá teszi a fényképeket. A koszorúslányok ruhája ráadásul ma már sokkal személyre szabhatóbb: egyre több pár dönt úgy, hogy ugyanazt a színt választják, de különböző szabású ruhákban állnak a menyasszony mellé barátnőik az esküvőn, hogy mindenki olyan fazont viselhessen, amelyben jól érzi magát.

Mégis különös belegondolni, hogy egy olyan hagyomány, amely ma az összetartozást, a barátságot és az ünneplést jelképezi, valójában több mint kétezer évvel ezelőtt a félelemből született.

Kapcsolódó: nézd meg ezt a 15 ikonikus menyasszonyi ruhát a történelemből!

Fotó: Unsplash

Ajánlott videó