Csoda ez a srác, jelenti ki ragyogó mosollyal Anya, miközben tejet, vajat, felvágottat, sajtot, paradicsomot és ropogós zsemléket cipel a teraszra, hogy egy végigdolgozott hét után királynőként reggelizzen Apával. A szeretett párjával. A még mindig daliás öreg királyával. De szombat reggel a birodalom, azaz a család első embere még ébren alszik, gyűrött pizsamában, álmosan csoszog a terasz felé, csak Anya dicsérő szavai élesztik fel, mert úgy hatnak rá, mint egy vadászkürt hangja – fortissimóban.
– Melyik srác csoda? Csak nem a mi Katánk horpadt hódolójáról beszélsz? Aki néhány hónapja beimbolygott a nappaliba, köszönésfélét motyogott, és én kétszer néztem oda, hogy egyszer meglássam? – kérdezi a homlokát ráncolva.
– Egy százkilencven centis fiút akkor is észre lehet venni, ha csöndes – zsörtölődik Anya, miközben tojást, sült sonkát, mustárt, salátát tesz a tányérokra, és belekortyol a teájába.
– Szeretek veled a teraszon ücsörögni – jelenti ki Apa kedvesen, mire Anya megérzi, érdemes tovább mesélnie.
– Kata javasolja, ne kínlódj tovább a csappal, mert Áron mindent megjavít az édesanyjánál, tehát reggel eljön hozzánk, rendbe teszi az összevissza csorgó konyhai csapunkat, vagy kicseréli újra, mert a lányunk látta, vettél másikat, de nem sikerült felszerelned. Közben én rakott káposztát készítek, és munka után megebédelünk négyesben. Tetszik a terv?
Ez is érdekelhet: V. Kulcsár Ildikó korábbi írásai itt olvashatók
A kérdés sokáig lebeg közöttük, hosszú csend telepszik a hársfaillatú teraszra. Apa alaposan megrágja a sonkát, a paprikát, a paradicsomot, újabb zsemlét vesz ki a kosárból, amikor Anya kitör.
Kövesd a NőkLapja.hu-t a Google hírekben!