Frissen sült epres piskótával vár bennünket a csupa zöld családi ház kertjében Kata. Három gyerek veszi körül, felváltva bújnak oda hozzá, ülnek az ölébe, mintha egy láthatatlan erő mozgatná őket. „Édesanya” – így szólítják mindannyian. A lassan tizenegy éves Peti és a hamarosan négyéves Anna a vér szerinti gyerekei, a kilencéves Bencét pedig másfél hónapos kora óta nevelőszülőként szereti, vigyázza.
A még langyos sütiből mindenki kér (többször is!), és amíg a srácok falatoznak, mi beszélgetünk. Amikor Kata óvodás volt, a szüleiben is felmerült, hogy nevelőszülőként dolgozzanak, így ő már korán megismerte ennek a lehetőségét, és akkoriban alig várta, hogy kisbabákkal bővüljön a családja.
– A szüleim végül nem vágtak bele ebbe a hivatásba – folytatja. – Viszont amikor Peti édesapjával szétváltak az útjaink, arra gondoltam, itt az idő, nekem meg kell próbálnom. A barátaim teljes mértékben támogattak, a szüleim szintén – bár ők féltettek is amiatt, hogy így nem találok majd párt.
Én viszont hittem abban, hogy ha a sors úgy akarja, akkor jönni fog egy társ, aki ebben is mellettem áll.
Vettem egy nagy levegőt, besétáltam a Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálathoz, elindítottam a folyamatot, és elvégeztem a nevelőszülői képzést. Korábban kommunikáció-művelődésszervezés szakon diplomáztam, irodai munkákat végeztem. Petya születése után beiratkoztam a pécsi egyetem mentálhigiénés képzésére – szóval tanultam és a másfél éves kisfiamat gondoztam, amikor Bence megérkezett hozzánk.
Anyatejet minden babának
Kata egy nyugat-magyarországi gyermekotthonban találkozott először az akkor másfél hónapos Bencével. Előtte átolvasott egy négyoldalas anyagot a kisfiú történetéről, és mindössze annyit válaszolt, várja szeretettel. Ahogy hazavihette, rögtön gondoskodott arról, hogy az ország különböző pontjairól anyatejet szerezzen a babának, akit születése óta tápszerrel tápláltak.
Ezt Kata a későbbi nevelt gyermekeinél is elengedhetetlennek tartotta az egészségük érdekében. Bence ma huncut tekintetű, jóképű kilencéves, igazi vasgyúró. Peti az első perctől természetesen fogadta, azóta is jó testvérek – persze időnként boldogan bosszantják is egymást, ahogy kell.
– Bencéről nem mondtak le a szülei, havonta találkoznak, tehát nem örökbe fogadható, viszont nem is hazagondozható – magyarázza Kata. – Havi egy napot kilenctől négy óráig a szülei otthonában tölthet, ami azért is jó, mert így találkozhat a bátyjával, aki szintén nevelőszülőknél él.
Az első találkozókon alig akart elengedni, pedig a szabályok szerint nem lehetek jelen a kapcsolattartáskor. Eleinte csak a mosdóig mentem ki, majd a boltig, most pedig Bence már szívesen tölt velük időt, de a bizalom lassan épült fel benne.
Nevelőszülőből keresztanya
Bence másfél éves lehetett, amikor a hálózat újra megkereste Katát: vállalna-e egy huszonhetedik hétre született koraszülött kislányt, Szofit. Vállalta. Akkor már velük lakott Kata nagymamája is, a dédi, aki egy kis faluból költözött hozzájuk, és mind a mai napig velük él – immár nyolcvankilenc évesen. Ahogy Szofi elérte a kétkilós súlyt, hazatérhetett a két fiú mellé.
– Bár Szofiról – a testvérei alapján – lehetett tudni, hogy hamar örökbe adható lesz, akkor is képtelenség nem megszeretni egy kisbabát – vallja be Kata. – Végül egy évig élt velünk, akkor találtak neki örökbe fogadó családot. A nagymamájával gyakran találkoztam a kapcsolattartáskor. Nagyon fájt a szíve, hogy Szofit nem vehette magához, de már ő nevelte a nővérét, miközben közmunkából élt egy faluban: nem tudott volna még egy babát eltartani.
(Illusztráció: Getty Images)
Szofi már hatéves, ügyesen táncol, és épp tegnap kaptam róla egy videót az örökbe fogadó szüleitől, ahogy fellép egy rendezvényen. Évente egyszer-kétszer küldenek róla hírt, aminek nagyon örülök. A harmadik baba Kristóf volt, aki Szofi után nálunk talált otthonra. Ő háromnaposan jött velem haza, megismertem a vér szerinti anyukáját is a kórházban, sokat beszélgettünk.
Úgy látom, ezek a nehéz sorsú szülők szeretik a gyereküket, de így tudják szeretni, ez az eszköztáruk, mert ők is ennyit kaptak gyerekkorukban. Próbálom mindig partnerként kezelni őket, nem ítélkezni, mert akkor hozzám is barátságosan közelednek, hiszen nekünk együtt kell dolgoznunk a gyerekek érdekében. Kristóf két évig maradt velünk.
Kapcsolódó: Akiknek a rácsos ágy a világ – Kórházban hagyott babák
Az örökbe fogadó családjával
Kövesd a NőkLapja.hu-t a Google hírekben!