Mozartot mindenki ismeri, még az is, aki semmit nem tud a klasszikus zenéről. Minden idők egyik legnagyobb zeneszerzője persze nem kizárólag az életműve miatt izgalmas a mai napig, hanem egyedülálló személyisége miatt is. Ez az ösztönös zseni, aki zabolátlan viselkedéséről is híres volt, nemcsak a zenészek, hanem a neurológusok fantáziáját is mozgatja. Sokan szeretnének rájönni, még többszáz év elteltével is, hogy vajon mennyire volt Mozart neurodivergens, és milyen diagnózist lehetne utólag rásütni.
A grimaszoktól a trágár levelekig
Több történész és pszichiáter arra figyelmeztet, hogy Mozartot az elmúlt két évszázadban több mint száz különböző betegséggel „diagnosztizálták” utólag, a bipoláris zavartól az autizmusig, ami jól mutatja mutatja, mennyire ingoványos terep ez.
A Tourette-elmélet az 1980-as, 90-es években kapott lendületet, főleg azért, mert Mozart leveleinek egy része meglehetősen obszcén, „kakis-pisis” humorral van tele, és több kortárs beszámoló szerint állandóan mozgott, dobolt az ujjaival, fintorgott, grimaszolt és nehezen ült nyugton. Ezeket egyes kutatók Tourette-tünetként értelmezték. Ebből lett az egyik legismertebb „retrospektív diagnózis” a pszichiátria történetében.
Mi is a Tourette-szindróma?
A Tourette-szindróma egy neurodevelopmentális állapot, amelynek alapvető jellemzője a motoros és vokális tikek jelenléte. Motoros tik lehet például a gyakori pislogás, grimaszolás, vállrángatás, fejrántás, ujjak kopogtatása, ismétlődő mozdulatok.
Vokális tik lehet a köhécselés, torokköszörülés, szipogás, hangok kiadása, ritkábban szavak vagy mondatok ismétlése. A közvélekedéssel ellentétben a trágár szavak akaratlan kimondása (coprolalia) csak a Tourette-esetek kisebb részében fordul elő.
A tikek nem egyszerű rossz szokások. Az érintettek gyakran úgy írják le, mintha egy belső feszültség gyűlne fel bennük, amelyet a mozdulat vagy hang kiadásával tudnak levezetni.
De hogyan jutott eszébe bárkinek, hogy Mozart Tourette-es lehetett? A legtöbbet idézett tanulmányt a brit neurológus, Benjamin Simkin publikálta az 1990-es években. Ő több furcsaságot gyűjtött össze Mozart életéből. Kortársai gyakran emlegették, hogy a zeneszerző szinte sosem maradt nyugton.
Beszámolók szerint dobolt az ujjaival, lábával ritmust vert, ide-oda járt, hirtelen felpattant, arcjátékai szokatlanul élénkek voltak.
A felesége, Constanze Mozart is említett olyan helyzeteket, amikor a férje folyamatosan mozgott komponálás közben. Ma persze erre azonnal rá lehetne mondani, hogy ADHD vagy Tourette, de a 18. században ez egyszerűen különcségnek számított.
A feltételezés fő alappillére azonban az a levelezés, amelyet Mozart az unokatestvérével folytatott. Ezekben rendszeresen írt olyan rímeket és szóvicceket, amelyek ürülékkel, fenékkel vagy szellentéssel kapcsolatosak. Néhány levél egész oldalakon keresztül ilyen humorra épül. A Tourette-elmélet támogatói ezt a coprolaliával hozták kapcsolatba.
Azonban itt tulajdonképpen meg is billen az elmélet. A coprolalia nem azt jelenti, hogy valaki szeret obszcén vicceket írni. A coprolalia akaratlan, kontrollálhatatlan káromkodás vagy obszcén szavak kimondása. Mozart viszont tudatosan, kreatívan és játékosan használta ezt a humort. A mai szakértők többsége ezért ezt nem tartja Tourette-bizonyítéknak.
Egy 2007-ben megjelent nagy áttekintő tanulmány gyakorlatilag végigveszi az összes bizonyítékot, majd arra jut, hogy egyik sem igazán meggyőző. Többek között azért, mert a 18. századi dél-német és osztrák népi kultúrában az ürülékes humor sokkal gyakoribb volt, mint ma, Mozart családjában mások is használtak hasonló nyelvezetet, valamint a grimaszolásról és mozgásról szóló beszámolók elszigeteltek.
A szerzők végül arra jutnak, hogy Mozart viselkedése nem felel meg egyértelműen a Tourette-szindróma diagnosztikus kritériumainak.
Akkor Mozart ADHD-s volt?
A Mozart-életrajzokban visszatérően megjelenik az extrém kíváncsiság, az állandó aktivitás, az impulzivitás, a több projekten való párhuzamos munka, valamint nehézség a hosszú távú adminisztratív feladatokkal.
Ez több szakember szerint jobban illik ADHD-szerű profilhoz, mint Tourette-hez.
Mozart elképesztően termékeny volt, de közben káosz jellemezte a mindennapjait. Folyamatosan hadilábon állt a határidőkkel, pénzügyeit rosszul kezelte, gyakran késett, és hihetetlen műveket alkotott az utolsó pillanatokban.
Ezek közül a legismertebb legenda a Don Giovanni című operához kapcsolódik, melynek nyitányát állítólag a prágai bemutató hajnalán fejezte be, és ezzel a ma használt „deadline-fókusz” egyik leggyakrabban idézett esete lett. Ma ezt akár a végrehajtó funkciók (tervezés, szervezés, időgazdálkodás) nehézségeiként is értelmezhetnénk, amelyek sok ADHD-s embernél jelen vannak.
Ez is érdekelhet: Ezért szupererő az ADHD
Alkotás a határidő vészes közeledtével, részlet az Amadeus című filmből
A hiperfókusz magasiskolája
Ma már tudjuk, hogy az ADHD egyik legfélreértettebb vonása, hogy nem a figyelem hiányáról szól, hanem a figyelem szabályozásának nehézségéről. Az ADHD-s ember nem feltétlenül képtelen koncentrálni. Sokszor éppen ellenkezőleg: bizonyos témákban szinte megszűnik számára a külvilág.
Mozartnál rengeteg beszámoló utal arra, hogy amikor zenéről volt szó, rendkívüli koncentrációra volt képes.
A legenda szerint teljes zeneműveket hallott „a fejében”, mielőtt leírta volna őket. Bár az ilyen történeteket mindig óvatosan kell kezelni, kortársai egybehangzóan beszámoltak arról, hogy zenei munkában szinte transzszerű elmélyülés jellemezte.
Maradjunk a kottánál
A mai kutatók közül sokan már nem azt kérdezik, hogy „mi baja volt Mozartnak?”, hanem azt, hogy vajon mennyire értelmes egy 18. századi emberre modern diagnosztikai kategóriákat ráhúzni?
Hiszen Mozart nem egy kórtörténeti eset, hanem egy rendkívül szokatlan idegrendszerű ember.
Lehetséges, hogy ma kapna valamilyen diagnózist. Az is lehet, hogy többet is. De az is elképzelhető, hogy egyszerűen egy olyan kombinációja volt a kreativitásnak, az energiának, a játékosságnak és a különcségnek, amely nem illeszkedik tisztán egyik mai kategóriába sem.
Éppen ezért a jelenlegi tudományos konszenzus nagyjából így hangzik: a Tourette-elmélet érdekes, de gyenge lábakon áll; az ADHD lehetősége valamivel hihetőbb, de az sem bizonyítható. Mozart továbbra is inkább rejtély, mint diagnózis. És ez így van jól.
Ez is érdekelhet: Mozart, matek, makramé – Hasznos haszontalan tudásaink
Kiemelt kép: Canva AI
Kövesd a NőkLapja.hu-t a Google hírekben!