Ahogy meséli, Dunaújvárosban nőtt fel, Indiába való költözése előtt pedig Székesfehérváron élt, informatikusként dolgozott egy nagy cégnél. 2011-ben járt először az ázsiai országban, ahová egy váratlan találkozás nyomán került. Megismerkedett ugyanis valakivel, aki felajánlotta, hogy megmutatja neki az országot, legalábbis annak egy szeletét.
Így ült fel a repülőre, és indult el egy teljesen ismeretlen világ felé. Első útja Dél-Indiába, Bangalore városába vezetett, amelyet gyakran India technológiai központjaként emlegetnek. Itt szembesült először a valósággal, amelyről addig legfeljebb sejtései voltak, és amely nemcsak lenyűgözte, hanem később az egész életét meghatározta.
– Tisztán emlékszem a pillanatra, amikor megérkeztem a reptérre, az első útra a szállodába, az első benyomásokra – meséli. – Furcsa volt, és különleges. Azt hittem, sokkal erősebb lesz az idegenségérzet, a kultúrsokk, ehelyett azonban valami egészen más történt. Néztem a hatalmas kókuszpálmákat, amelyeket addig soha nem láttam, a zsúfolt utakat, a gyalogosok folyamát, és mégsem éreztem magam elveszettnek. Valahogy olyan ismerősnek tűnt minden.
A fordulópont fél évvel később következett, amikor ismét leszálltam a gépről Bangalore repterén. Nagyon erősen elfogott az érzés, hogy hazaértem. Nem volt kérdés többé, hogy ez a város – és ez az ország – sokkal több lesz az életemben, mint csupán egy állomás, és hogy nekem itt a jövőm.
Online szerelem
Az élmény nem múlt el Editben azzal, hogy visszatért Magyarországra, sőt inkább még erősebbé vált. Annyira határozott lett benne az elvágyódás, hogy tett egy szokatlan, de számára teljesen logikus lépést: regisztrált egy indiai házastárs-közvetítő oldalon. Konkrétan férjet keresett. Az interneten számos olyan platform működik, ahol a hagyományoknak megfelelően gyakran a szülők hozzák létre a profilokat, hogy párt találjanak a gyerekeiknek.
Edit és férje az esküvői fotón, a pár egy indiai társkereső oldalon ismerkedett meg
Indiában sok családban ma is elfogadott gyakorlat az elrendezett házasság, vagyis amikor a párválasztás nem kizárólag az egyének döntése, hanem a család aktív szerepet vállal benne.
– Nekünk talán elképzelhetetlennek tűnik ez a fajta társkeresés, Indiában azonban mindez a mai napig élő hagyománynak számít, amely sok esetben jól is működik – folytatja. – A mi történetünk azonban ebből a szempontból is különleges, a leendő férjem nem a családja által került fel az oldalra, hanem saját maga regisztrált, így a kapcsolatunk személyesebben indult.
Anyósom ugyan alapvetően hagyománytisztelő, és korábban évekig próbált feleséget találni a fiának, mégis nyitottan fogadta a helyzetet. Neki csak az számított, hogy a fia boldog legyen. Ez azonban korántsem általános,
sok családban még az is problémát jelenthet, ha a választott partner más államból, más nyelvi közegből vagy más kasztból érkezik, nemhogy külföldi.
Editék esetében azonban a közvetlen család támogató volt, a férj testvérei kifejezetten örültek neki. Bár akadtak olyan rokonok, akik nehezebben fogadták el a döntésüket, ez semmiben nem befolyásolta őket. A költözés folyamata is meglepően gördülékenyen zajlott. A házasság honosítása néhány hónapot vett igénybe, ezt követően félévente kellett meghosszabbítani Edit vízumát. Három év után azonban megkapta az úgynevezett OCI, vagyis az Overseas Citizen of India kártyát, amely örökös tartózkodást biztosít.
Beilleszkedés és kihívások
Edit nem tagadja, sok dologgal meg kellett barátkoznia, amikor ide költözött. Az egyik legnagyobb kezdeti kihívást a mindennapi káosz kezelése jelentette, különösen a közlekedés.
– Nem mondom, hogy megszerettem, de megtanultam együtt élni vele – fogalmaz mosolyogva. – Ma már inkább csak akkor tűnik fel igazán, mennyire alkalmazkodtam ehhez a világhoz, amikor külföldiek érkeznek hozzám: ami számomra rutinszerűen megoldható, az nekik gyakran szinte felfoghatatlan. A hétköznapok apróbb helyzetei azonban még mindig tudnak meglepetést okozni.
A sorban állás fogalma például nem létezik, a logika sem mindig ugyanazt jelenti, mint Európában. Különösen azoknál, akik vidékről költöztek a városba, gyakran hiányoznak azok az alapvető beidegződések, amelyeket mi magától értetődőnek veszünk. Ez a mai napig frusztrál, főleg azért, mert a férjem sokszor csak legyint, itt ez van, így működik. Ez a hozzáállás egyébként nagyon jellemző az indiaiakra.
India kulturális sokszínűsége éppoly lenyűgöző, mint földrajzi változatossága
Arra a kérdésre, hogy mit adott neki India érzelmileg vagy szemléletben, amit Magyarországon nem talált meg, azt mondja, nagyon nehéz elmagyarázni. A legnagyobb különbséget az emberek hozzáállásában érzi, abban, ahogyan a dolgokhoz és magához az élethez viszonyulnak.
Kapcsolódó: India bordélyfalvai, ahol a kiszolgáltatott nők a családfenntartók
Mások a prioritások, más a tempó, az indiaiak általában sokkal segítőkészebbek, ha probléma adódik, nem akadnak el benne, inkább megoldást keresnek rá. Rugalmasabban gondolkodnak, kevésbé ragaszkodnak merev szabályokhoz, és alkalmazkodnak az aktuális helyzethez.
– India ezerarcú ország, már pusztán a mérete miatt is – teszi hozzá Edit. – Minden állam, sőt már egy olyan nagyváros is, mint Bangalore, külön világot képvisel, és sok esetben óriási különbségek figyelhetők meg közöttük. A gazdagság és a szegénység szélsőségei jól láthatók, ugyanakkor a középosztály alkotja a legnagyobb társadalmi réteget.
A szegénység fogalma sok tekintetben eltér az európai értelmezéstől.
Kövesd a NőkLapja.hu-t a Google hírekben!