Kedves Dorka! A kislányom két és fél éves, eddig minden este csak én altattam, néha az anyukám, ha elmerészkedtünk a férjemmel moziba. Eljutottam odáig, hogy ez nem mehet tovább, nincs erőm. Kialvatlan, ideges vagyok, a minőségi együttléteink lecsökkentek.
Anyagi okok miatt – bár három évig szerettem volna itthon maradni a kicsivel – fél éve visszamentem dolgozni, így egész nap elfoglalt vagyok.
Este a tévé előtti evés az egyetlen, amikor ki tudok kapcsolni, lényegében addig eszem, amíg kiütöm magam és elalszom. Úgy döntöttünk, altassa apa. Ő is szeretne engem visszakapni, mert az intimitásunk is a nullán. De a lányunk üvölt, lényegében ő is kiüti magát a sírással.
Már mindannyian előre félünk az estétől, magunkat és a gyereket is próbáljuk felkészíteni, persze ezerrel ellenáll, már reggel ezzel indít, minden eszközt bevet, sír, könyörög, érzelmileg zsarol, nem kispályás. De mi is elhatároztuk, hogy nem engedünk, bármennyire sajnálom őt. Kitartsunk? Még nem érett az idegrendszere, térjünk vissza a témára fél év múlva?
Mi áll az altatási nehézségek mögött?
Az adódó nehézségeink általában a „tünetek”, a kókadozó virágok. De hogy a gyökerek sérültek-e, a föld száraz-e, többet vagy kevesebbet kellene locsolni? A mögöttes okok kutatása és korrigálása vihet előre. Adott esetben egyértelműen látszik, hogy kimerültségről, túlterheltségről, kikapcsolódási lehetőség és örömök, intimitás hiányáról, bűntudatról, a határokat érintő esetről van szó.
Amit a levélíró vázol, az egy klasszikus túlterhelődött idegrendszer képe.
Az altatás körüli helyzet pedig sokszor ennek a csomópontja, amikor a gyermekünk belénk kapaszkodik, de mi már nem tudunk úgy adni, mint eddig. Akarni akarunk, csak üres a tank. Nem tudunk olyan minőséget nyújtani, mint korábban.
(Fotó: Getty Images)
A bőröm alá égve tárolom a gyerekeimmel nemegyszer átélt, hasonló élethelyzeteket, és bármennyire kellemetlenek is ezek, nem kudarcok. Változtatási, fejlődési pontok. Tehát egyáltalán nem az a gond, hogy ilyenkor változtatni szeretnénk, inkább az, hogy eszköztelennek éljük meg magunkat. Egy sokáig jól működő, de már döcögős, összefüggő, összetett rendszert átrendezni többnyire nem könnyű lelkileg sem.
Ez is érdekelhet: Szülői kiégés – nem nagy ügy, csak beleroppan az ember
Mivel időbe telik az átalakítás, sok erőt és energiát kér. Segít, ha megerősödünk abban, hogy a gyerekeinket és a családi dinamikát mi ismerjük a legjobban, és jól érezzük, hogy megérett a helyzet a változásra.
Az éretlen idegrendszernél esélyesebbnek látom, hogy a kislány nem akarja az eddig biztonságot nyújtó pontokat elveszíteni, kapaszkodna a régibe – egy pici gyereknek még nem olyan fejlett az agya, hogy képes lenne manipulálni, vagy egy elképzelt, jobb jövőben gondolkodni. Érdemes megtámogatni őt, erősítenünk abban, hogy nem veszíti el az anyukáját, csak a helyzetet alakítjuk át. Ennek eszköze lehet új rutinok, például esti „kapcsolati töltés” bevezetése.
Kövesd a NőkLapja.hu-t a Google hírekben!