Kenézlői Eszter könyvet is írt a kalandos évről, Európa útikalauz – nem csak stopposoknak címmel. A döntés spontán, egy esti házastársi borozás során született meg.
– Bár korábban is érlelődött bennünk a vágy, hogy kiszakadjunk kicsit a megszokott keretek közül, akkor ismertük fel, hogy olyan élethelyzetben vagyunk, amelyben már reálisan el lehet gondolkodni egy hosszabb utazáson – meséli Eszter. – A gyerekek is szerencsés életkorban voltak: Linda éppen a bölcsőde, míg Mózes az óvoda végén járt.
A kaland mint terápia
Eszter gyermekpszichiáter, és éppen kutatóként dolgozott, így nem volt sok folyamatban lévő terápiája. A férje szakmai háttere is sokszínű: agrárközgazdász, vízügyi szakmérnöki végzettséggel, és korábban egy környezetvédelmi cégnél dolgozott mintegy tizenöt éven át. Ő is érezte, hogy jó lenne egy kis pihenés és változtatás. A döntést aztán másfél év felkészülés követte. Ennek része volt a takarékoskodás, a gyakorlati tervezés és az érzelmi ráhangolódás is.
A nyitottság és kíváncsiság Eszter hivatásával is összekapcsolódik. Huszonévesen találkozott először a kalandterápiával, amely nagyon megfogta. Ebben a módszerben nem csupán a problémákra koncentrálnak, hanem egy aktivitásalapú folyamatra is, amelynek fontos része a kihívás.
Pszichiáterként sosem hitt abban, hogy kizárólag a négy fal és a kórházi vaságyak között lehet gyógyulni.
Sokkal inkább abban, hogy közösen kell csinálni valamit, majd megnézni, mit lehet abból tanulni, mit mond el az adott helyzet rólunk. Később tanította is a módszert, és ez a gondolkodásmód fokozatosan átszőtte az életét. Hamar kiderült, hogy későbbi férjével ebben nagyon hasonlóan gondolkodnak:
– Síoktatóképzésen ismerkedtünk meg, és kezdettől fogva természetes volt számunkra, hogy szörfözünk, vitorlázunk, bringázunk, síelünk, sokszor úton vagyunk. Azok a helyzetek, amelyek elsőre izgalmasak, sőt akár félelmetesek is, megszelídíthetők, ha szembenézünk velük. Idővel pedig tágul az a tér, amelyben az ember kényelmesen, spontán és komfortosan érzi magát. Az utazás egyik célja az volt, hogy ezt a szemléletet átadjuk a gyerekeinknek.
Az igazi meglepetések
Megvásárolták a lakókocsit, amelynek olyan volt az eleje, mint egy arc, ezért Mosolykának nevezték el. Felkészültek, bepakoltak, és végül eljött az indulás pillanata. Bár elvileg minden készen állt, az indulás mégis komoly feszültséggel járt Eszter számára. Az utazást megelőző éjszakán, már a lakókocsiban fekve, az a gondolat nyugtatta meg, hogy dönthetnek úgy: másnap mégsem vágnak neki az útnak, hanem maradnak a Balaton környékén. A „visszafordulás lehetősége” biztonságérzetet adott, és segített elaludni.
Teljes menetfelszerelésben, hátul Mosolykával, a lakókocsival
A biztonságérzetet az anyagi helyzet változása is befolyásolta. Az, hogy jórészt tartalékokból éltek, újfajta érzést hozott: hiányzott a megszokott, stabil bevételi háttér. Tudatosan készültek erre: úgy számoltak, hogy havonta körülbelül egymillió forintnyi összeg szükséges. Végül azonban ennél kevesebbet költöttek, részben mert tudatosan tervezték a kiadásaikat: szezonon kívül kempingeztek, hosszabb időt töltöttek egy-egy helyen, ami kedvezőbb volt, mintha folyamatosan úton lettek volna. És hosszabb-rövidebb távon útközben is dolgoztak.
– Az út során a legnagyobb meglepetést nem is egy-egy konkrét hely adta, hanem egy visszatérő felismerés: bármerre jártunk Európában, minden országban el tudtuk képzelni, hogy ott éljünk – meséli Eszter. – Északon, Norvégiában különleges élményt jelentett a fény: a nyári időszakban szinte nem ment le a nap. Svédországhoz személyesebb szálak fűznek. Gyerekkoromban ott töltöttem egy rövid időszakot, és az utazás során döbbentem rá, hogy ez milyen mélyen megmaradt bennem. Valahol itt tudtam igazán lezárni és elengedni azt a régi életszakaszt.
Kapcsolódó: Gyerekekkel utazol? Ezek a legjobb desztinációk Európában
A délen tapasztaltak egészen más jellegű élményeket hoztak. Rodoszon például két és fél hónapot töltöttek szinte teljesen nomád körülmények között: áram és vezetékes víz nélkül éltek. Ez a lelassult életforma, a természet közelsége merőben új tapasztalatot adott számukra, bár a sziget történelme és építészete is lenyűgözte őket.
Dél-Olaszország hangulata is mély nyomot hagyott bennük. Lecce városában különösen emlékezetesek voltak az esték, amikor a meleg színű, borostyánsárga épületek között bicikliztek, Szicíliában pedig irodalmi élményekhez kapcsolódva járták be a helyszíneket, ami különleges réteget adott az utazásnak: már ismert történetek „terében” mozogtak.
Ausztriában, különösen Murau környékén, több hónapot is eltöltöttek. Itt barátságok születtek, amelyek a mai napig megmaradtak, így ez a hely szinte második otthonukká vált. Nem kizárt, hogy a jövőben akár újra ott éljenek.
– Összességében számomra nem egyetlen kiemelkedő hely volt a legfontosabb, hanem az a tapasztalat, hogy nyitottsággal mindenhol lehet kapcsolódni: emberekhez, kultúrákhoz, életformákhoz – mondja Eszter. – Ez a felismerés vált az utazásunk egyik legmeghatározóbb élményévé.
Nem csak télen, nyáron is zajlott a kalandozás
A változó család
A közös utazás hatással volt a családra és a párkapcsolatra is,
Kövesd a NőkLapja.hu-t a Google hírekben!