A gyerekek többet érdemelnek – Tökéletesség helyett figyelem, biztonság és idő

Beszélgetésünk idején Lannert Judit oktatáskutatóként fogalmazta meg gondolatait, később derült ki, hogy ő lesz Magyarország oktatási és gyermekügyi minisztere.

Az oktatás szemszögéből nézve milyen lenne az ideális gyerekkor?

Sokkal jobban kellene figyelni a gyerekekre és a fiatalokra, meg kell hallanunk az ő hangjukat. Volt nemrég egy kutatásunk, amelyben azt is megkérdeztük a diákoktól, mennyire érzik jól magukat az iskolában. Érdekes volt látni, hogy a „szeretem az iskolámat” válasszal jellemzően nem az járt együtt, hogy „jóban vagyok a többiekkel”, hanem az, hogy „a tanáraim tisztelettel beszélnek velem, valóban ismernek engem, és azt csinálom, amit szeretek”.

Világosan látszik, mennyire sokat számít az, hogyan kommunikálnak a pedagógusok a gyerekekkel, és ez nyilván oda-vissza működik. Olyan komoly gondolkodók, mint Ferge Zsuzsa vagy Jürgen Habermas is felhívták a figyelmet arra, milyen alapvető fontosságú az emberi méltóság, és ez a gyerekekre is igaz. Méltóságot és tiszteletet kell adnunk a gyerekeinknek.

Ez érdekes, mert minket úgy neveltek, hogy az időseket kell tisztelnünk.

Igen, de ha a dolog kölcsönösen működik, az csodát tesz. Amikor nincsenek előítéletek, és partnerként vonjuk be őket a feladatokba, akkor azok is sokkal jobban dolgoznak, akiket amúgy „rossz gyerekként” tartanak számon. Sokan nem veszik észre, hogy ezek a diákok is jól dolgoznak, csak kissé zajosak.

Nem lehet azt várni, hogy mindig rend és fegyelem legyen, mert ha az iskolás aktív, akkor tud tanulni.

A gyerekeink többet érdemelnének: méltóságot, tiszteletet, odafordulást, bizalmat, és azt gondolom, hogy ők is ezt szeretnék.

Bevallom, másfajta válaszra számítottam, szakmaibbra, miközben nagyon megérint mindaz, amit mond.

Vannak szakmai szempontok is, de ez fontosabb. Nagy tévedés, hogy a gyerekeket csak szeretni kell, és az elég. Néha rosszul szeretjük őket. Például amikor egy pedagógus azt gondolja valakiről, hogy nem olyan ügyes, és mivel jót akar, nem ad neki nehezebb feladatokat. Azt hiszi, ezzel segít, mert sikerélményhez juttatja, de a diák nagyon hamar leveszi, hogy tőle nem várnak el többet.

Itt jön be a szakma, mert ehhez kell a tudatosság; a gyerek van a központban, de ez nem azt jelenti, hogy csak babusgatni kell, vagy hogy mindig azt csináljuk, amit ő mond. A gyermekközpontú oktatást sokan félreértik, mert azt hiszik, majd a gyerek irányít.

Az ő igényei­ből indulunk ki, de azt a pedagógus tudja, hogy ebből milyen pedagógia következik, és milyen aktivitás. Elkerülhetetlen a szemléletváltás, de mögötte ott kell lennie a komoly szakmai tudásnak, és a kettő együtt fogja azt eredményezni, hogy a gyerekeink jobban érzik magukat.

Ez is érdekelhet: Mozart, matek, makramé – Hasznos haszontalan tudásaink Lannert Judit szerint

De hogyan tudnak a pedagógusok versenyezni a mesterséges intelligencia világával, a rövid videókkal, a millió on-line ingerrel?

Új módszerek kellenek, és a gyereket hagyni kell aktívnak lenni. Aki kíváncsi, nem rohan a képernyőhöz. Unalmas, régi típusú frontális oktatással nem lehet versenyezni. Óriási problémát jelent, ha a mesterséges intelligencia nagyon korán ráborul a gyerekre, amikor még nincsenek meg azok a kompetenciái, amikkel jól tudná használni.

Nem mindegy, hogy kiiktatom a tanulási folyamatot, helyettesítem magamat, és innentől kezdve „elzombisodom”, vagy tudatosan használom ezt az új eszközt, és így még többet hozok ki magamból. Ahhoz, hogy idáig eljusson egy fiatal, olyan kompetenciákra van szüksége, mint a kritikai gondolkodás, a kreativitás, az együttműködés, és ezeket nem feltétlenül digitális eszközzel kell fejleszteni.

Azt gondolom, tíz-tizenkét éves koráig jobb, ha távol marad ettől a világtól. Nem azért, hogy egész életében elkerülje, hanem azért, hogy amikor eljut oda, akkor már jól tudja használni.

Sok szülőnek okoz fejtörést, hogy egy ennyire bizonytalan világban a tanulás szempontjából milyen irányba terelje a gyerekét.

Az érdeklődés irányába: abból kell kiindulni, hogy mit szeret a gyerek a legjobban. Bármilyen érdeklődési körhöz kapcsolódóan számos kompetenciát lehet építeni. Nem látjuk, hogy öt év múlva mire lesz szükség, de akinek van egy megbízható belső motivációja, és ezen keresztül sokféle készséget, képességet elsajátít, az később könnyebben alkalmazkodik a változásokhoz.

Az, hogy valaki jól tudjon számolni, írni, olvasni, fontos alap, akinek ez nem sikerül, annak nagyon nehéz dolga lesz. De ezen túl semmi értelme fantazmagóriák mentén különböző irányokba kényszeríteni őket, mert nem tudjuk, mit hoz a jövő, ezért a legjobb, ha a gyerekből indulunk ki.

(Fotó: Getty Images)

Milyennek látja az oktatás helyzetét Magyarországon?

Most van esély a változásra, valami valóban megindult. Mindig az volt a probléma, hogy az emberek félnek a változástól, de most maguk szavaztak rá. Ezt a felhajtóerőt érdemes lenne kihasználni, és közben egy kicsit türelmesebbnek lenni.

Semmi nem fog csettintésre megoldódni, csak lépésről lépésre.

Valahogy a magyar ember kicsit szalmaláng; hirtelen akar megoldani mindent. Most kitartóan, következetesen kellene haladni, még ha ez néha unalmasnak tűnik is. A kitartás fontos, mert lesznek gödrök. A kreativitás kapcsán gyakran mondjuk, hogy ha nem lehet hibázni, akkor nem születnek új dolgok.

Ez szinte mindenre igaz: ha félünk a hibáktól, inkább bele sem kezdünk. Ugyanakkor az sem jó, ha nem tanulunk abból, amit elrontottunk. Úgy látom, hogy mentálisan sajnos mindenki ki van hegyezve a hibákra, előszeretettel figyeljük, hogy a másik mit rontott el, mert ettől okosabbnak érezzük magunkat. A média is így működik, a tanár is, a szülő is. Valódi változás akkor lesz, ha egyfajta mentális forradalom is lezajlik. Az esélyét már látom. 

Úgy érzem, mindannyiunk felelőssége, hogy magunkat és egymást is türelemre intsük.

Igen, de közben ez nem jelentheti azt, hogy ne legyenek elvárásaink. Az is egyfajta tudatosság, hogy ha hibáztunk, akkor számba vesszük, mit tanultunk belőle, és mit kell legközelebb másképp csinálnunk. Ez olyan, mint egy programfejlesztés gyerekekkel. Kipróbálunk egy módszert, és ellenőrizzük az eredményeket – ami működött, továbbvisszük, ami nem, elhagyjuk.

Úgy látom, az oktatás mindenütt bajban van, mert a mesterséges intelligenciával hirtelen egy egészen más világba kerültünk, de rajtunk múlik, mihez kezdünk vele. Már látjuk a veszélyeit, és egyre több helyen próbálnak erre szabályokkal válaszolni. Ausztráliában tizenhat éves kor alatt nem lehet közösségi médiát használni, több millió Facebook-fiókot megszüntettek, és komoly szankciókat helyeztek kilátásba. Angliában egyre több iskolában teljesen tiltják a telefonhasználatot. Úgy tűnik, a világ kezd felébredni. 

Ez is érdekelhet: Suliból kitiltva – Egy lapra került a mobiltelefon és a rugós kés?

Szülőként, nagyszülőként mi a felelősségünk?

Az, hogy mi magunk is „lejövünk a kütyüről”. A legutóbbi kutatásunkban nagyon egyértelműen lehetett látni, hogy azok a diákok, akiknek a szülei tudatos fogyasztók, és kommunikálnak erről a gyerekekkel, sokkal jobb állapotban vannak, és világosabban látják, hogy mire kell figyelniük.

A felnőtteknek példát kell mutatniuk. Ez nem könnyű, mert őket is ugyanúgy beszippantja ez a világ, ezért a szülőket is támogatni kell abban, hogy tudatosabbá váljanak.

Több mozgást, több gyümölcsöt, nagyobb biztonságot! 

Dr. Kóródi Sándor gyerekorvos

Dr. Kóródi Sándor gyerekorvost arról kérdeztük, mit tapasztalnak az orvosi rendelőben, és mit tartsunk szem előtt a testi egészség szempontjából.

– A technika fejlődésével a fiatalkor is átalakult. Régen természetes volt, hogy a gyerekek a játszótéren összegyűltek délután, és együtt játszottak. Ma jóval kevesebb iskolást látni odakint, mert a kapcsolódás átkerült a négy fal közé vagy a digitális térbe, a sportból e-sport lett, ami azt eredményezi, hogy a mozgás jelentősen elmarad a korábbiakhoz képest. Akik azelőtt együtt fociztak, fogócskáztak, bicikliztek, mászókáztak, most beülnek a számítógép mögé. Riasztóan megnőtt az elhízott és a figyelemzavarral küzdő gyerekek száma.

Az Amerikai Gyerekgyógyászati Társaság meghatározza, hogy bizonyos életkorokban mennyi mozgásra lenne szükség. Ha ez elmarad, annak egyértelmű nyoma van a csont- és izomrendszerben, valamint a gyermek pszichés fejlődésé­ben.

Egy- és hároméves kor között napi legalább 180 perc aktivitás szükséges, elsősorban a nagymozgások fejlesztése miatt; ez lehet például séta vagy játszótéri szabad játék. Három és hat év között szintén minimum napi 180 perc aktivitás ajánlott, ebből legalább 60 perc közepes vagy intenzív mozgás legyen, például futás, úszás vagy labdázás.

Az általános és középiskolás korosztálynak napi legalább 60 perc közepes vagy intenzív mozgásra lenne szüksége, de azt látjuk, hogy ez az idő minden korosztályban jelentősen lecsökkent. Az ajánlások arra is kitérnek, hogy a túl korai sportspecializáció milyen károkat okozhat; a fokozott teljesítési kényszer növeli a sérülések kockázatát, a pszichés terhelést, és gyakran idő előtti kiégéshez vezet egy-egy sportágban.