Balázs Barbi azonban legújabb diétás különszámunkban bebizonyítja, hogy egy kis kreativitással a kedvezőbb árú hüvelyesekből, szezonális terményekből és darált húsból is lehet mennyei fogásokat varázsolni. Mutatjuk az egyik kedvenc receptünket tőle!
Hozzávalók 4 személyre
A húsgombóchoz:
- 10 dkg leveles spenót vagy bébispenót
- 1-2 evőkanál olaj
- 40 dkg darált hús
- 2 evőkanál zabpehelyliszt (vagy zabpehely, késes aprítóval ledarálva)
- 2-3 gerezd fokhagyma
- 1 tojás
- só, bors, pirospaprika
A polentához:
- 20 dkg kukoricadara
- 1 evőkanál vaj
- A húsgombóchoz a spenótot megmossuk, lecsöpögtetjük, majd az olajon 1-2 perc alatt megpároljuk, amíg összeesik. Ezután durvára vágjuk, és kicsit hűlni hagyjuk.
- A párolt spenótot összekeverjük a darált hússal, a zabpehelyliszttel, a zúzott fokhagymával, a tojással, sóval, pirospaprikával és borssal, majd nedves kézzel diónyi gombócokat formázunk.
- A húsgombócokat sütőpapírral bélelt tepsire tesszük, és 180 °C-ra előmelegített sütőben 30 perc alatt készre sütjük.
- A polentához 8 dl vizet sóval felforralunk, beleszórjuk a kukoricadarát, és folyamatos keverés mellett 8-10 percig főzzük, amíg sűrű kásává válik, végül hozzákeverjük a vajat. A polentát tányérokra szedjük, és a spenótos húsgombócokkal tálaljuk.
ELKÉSZÍTÉS: 30 PERC
SÜTÉS: 30 PERC
KALÓRIA: 478 KCAL/ADAG
Fotó: Körmendi Imre
Styling: Kapolka Ágnes
Ez is érdekelhet: Edd magad egészségesre! – Káposztás, rukkolás vörösrizs-saláta kacsamellel
A recept eredetileg a Nők Lapja Konyha Egészséges és Diétás Finomságok című különszámában jelent meg.
Aktuális előfizetői ajánlatunkat a Magazin Centrum oldalán találod meg.
