Csákányi Eszter – „Élvezem a kreativitást, szeretek és tudok tanulni”

Már egy új világban beszélgetünk. Mit szólsz hozzá? 

Boldog vagyok. Az volt az első gondolatom, mekkora szerencsém van, hogy még megélhettem a változást! ­Nádasdy Ádám író például, akit nagyon szerettem, igazi européer volt, nem sokkal a választások előtt meghalt. Nem élhette meg, hogy a mi kettészakított szakmánk újra kezet foghasson. Csak az a kérdés, mikorra sikerül megújulnunk, mert nekem már nincs túl sok időm. Az mégse járja, hogy én zavarban legyek, amikor átlépem a Nemzeti Színház küszöbét. 

A Nemzetinek pont nem, de mindig a legrangosabb színházak tagja voltál. Tizenkilenc évig játszottál a legendás kaposvári társulatban, majd átszerződtél a Katonába, és kilenc év múlva továbbléptél a Krétakör Színházba. Merész váltások. Az ösztöneidre hallgattál?

Nem, nagyon is a fejemmel döntöttem. Valami mindig történt, ami nekem nem esett jól, s mivel én csak hittel tudok bármit is csinálni, továbbálltam. De azért szerencse is kellett ehhez. A pályám kezdetén például, amikor harmadjára sem vettek fel a színművészeti főiskolára, és én ezt tizen­nyolc évesen érthetően tragédiának éltem meg, egyik reggel úgy ébredtem, hogy akkor leszerződöm vidékre.

Úgy képzeld el, hogy akkoriban Kaposváron még nem volt semmi! Egy alakuló társulathoz érkeztem Somogyba, egyikünk se hitte volna, hogy egyszer még színháztörténelmet írunk. Apám (Csákányi László színművész – a szerk.) lejött hozzám Pestről, és elégedetten állapította meg, hogy a legjobb helyen vagyok. Ő soha nem volt ennyire bátor, nyilván benne volt ebben az is, hogy felelős volt a családjáért, értem és a húgomért. Nem engedhette meg magának, hogy ne legyen anyagi biztonságban. Nekem nincs gyerekem, így csak magamért felelek, tehát könnyebben ugrom a semmibe. 

Te döntöttél úgy, hogy nem alapítasz családot? 

Igen. Tudtam, hogy nem lennék jó anya, hiszen az én életem közepe a színház, mindig mindent ez alá rendelek. Ráadásul régen az apák még nem álltak úgy bele a gyereknevelésbe, mint manapság. Előttem van a pillanat, amikor végleg eldőlt bennem a kérdés. Éppen Kaposváron játszottam a Szent Johannát, amikor ez a lehetőség felmerült, de felelősen átgondoltam, és inkább Szent Johanna mellett tettem le a voksom. Máig nem bántam meg. 

Csákányi Eszter színésznő a Nők Lapja címlapján

Állítólag Kaposvárt a Nők Lapjának köszönheted. Igaz?

Valóban a Nők Lapja rakott sínre. A nagymamámnak járt akkoriban ez az újság, ma már én is olvasom, és amikor egyszer náluk voltunk a szüleimmel, belelapoztam. Elolvastam többek közt egy Zsámbéki Gábor-­interjút, aki akkor Kaposváron volt főrendező, és azonnal tudtam, hogy az ő keze alatt szeretnék játszani. Ezért is örültem meg ennek a címlapinterjúnak. Karakterszínészként viszonylag ritkán látom magam címlapokon, de most az EgyÉletem című önéletrajzi előadásom miatt valahogy megszaporodtak. 

Furcsa lehet egy színésznek önmagát játszani…

Az. Először nagy ör

ömmel elfogadtam Lévai Balázs producer felkérését, aztán megijedtem. Magamról kellene beszélnem? Mondtam is neki, hogy én nem akarok stand-up előadást, ő ezzel egyet is értett, és akkor Tasnádi István, akivel korábban már sokat dolgoztunk együtt, megírta ezt a csodálatos darabot az életemről. Valójában jókat beszélgettünk, aztán ő kerekített belőle egy remek szöveget. Nem mondom, hogy könnyű volt megtanulni, mert a szerzőnek megvan a saját stílusa, de szerencsére kitaláltunk hozzá egy keretjátékot, ami segít nekem.

Ez is érdekelhet: „Tök mindegy, hogy mit papolok. Az a fontos, amit csinálok” – Interjú Mácsai Pállal

Egy öltözőszerű helyiséget rendeztek be a színpadra, abban játszom. Először nagyon izgultam, mit fog szólni a közönség, de óriási szeretettel fogadták az előadást, és én ettől annyira megkönnyebbültem! A múltkor például kétórásra sikerült, de a nézőknek fel se tűnt, különben nem kérték volna, hogy énekeljek még néhány dalt. 

Az EgyÉletemnek az Örkény ­Színház biztosít helyet, ott vagy jelenleg társulati tag. Hogy érzed magad?

Nagyon jól. Érzem, hogy szükség van rám, és ez hetven felett már nem sűrűn fordul elő. A klasszikusok se sok szerepet írtak ránk, a kortárs darabokban meg végképp ritkaságszámba megy, hogy idős szereplő is legyen. A fiatal szerzőket már a saját nemzedékük gondjai érdeklik. Azért akadnak kivételek, ilyen például az Országkórus című előadás. Jól is van megírva a darab, ami Kiss-Végh Emőkét dicséri, ráadásul ebben fiatalnak, idősnek egyaránt csodálatos szerep jutott.

„Érzem, hogy szükség van rám, és ez hetven felett már nem sűrűn fordul elő” – mondja Csákányi Eszter színésznő

Nagyszerű előadás, az aktuális valóságunkról beszél, a szorongásainkról, reményeink­ről, egyáltalán a hogylétünkről. Én egy pornókasztingost játszom, pornóvideókat rendezek, és eleve azzal kezdem, hogy hetvenkét éves vagyok. Azonnal kiderül, hogy a vágy az érintésre soha nem múlik el, hiába öregszünk meg, bennem is addig fog pulzálni, amíg csak aktív leszek. A színpadon reagálni kell egymásra, teljesen mindegy, ki mennyi idős. Remek szerep, szép, drámai ívvel, imádom! 

A Krétakör feloszlása után nyolc évig szabadúszó voltál. Miért szegődtél el kőszínházhoz, hiányzott a biztonság? 

Nem. Az történt, hogy Schilling Árpád, az alapító-­rendező úgy döntött, nem csinálja tovább a Krétakört.