Anyaként egyedüli, úgynevezett alapértelmezett szülőnek lenni azt jelenti, hogy a gyerekekkel járó fizikai és mentális terhek szinte kizárólag a nő vállát nyomják. A férj, az apa, aki egyébként teljes valójában jelen van a család életében, bizonyos feladatoktól elzárkózik – nem igazodik ki a konyhában, a gyerekek iskolai teendői vagy éppen a szabadidős tevékenységei között.
A negyvenkét éves Enikő úgy véli, számos helyzetben a saját párkapcsolatában is megéli ezt, miközben a házasságát kifejezetten jónak tartja, a férjével egyenrangú partnerekként vesznek részt a családi mindennapokban. És mégis…
– Egyszer két hétre elutaztam ösztöndíjjal külföldre – idézi fel. – Ötéves volt a lányunk, Nóri, és a férjem abszolút támogatott abban, hogy menjek. Indulás előtt pár nappal aztán megkért, hogy mindenképp tegyek ki előre tizennégy szett ruhát a gyereknek, mert ő a szoknyákkal és a pólókkal nem boldogul, nem is hajandó azon gondolkozni, melyik darab melyikkel passzolna.
Akkor mutattam meg neki először azt is, hogy működik a mosogatógép, mert addig csak én kezeltem, ő maximum időnként jelezte, hogy megtelt.
Utolsó éjszaka még összeállítottam neki egy listát az óvoda és a gyerekorvos elérhetőségeiről, illetve olyan ovis szülők telefonszámát is megadtam, akiktől szükség esetén segítséget kérhet. Egy percre bele is gondoltam, hogy ha ő indulna egy hosszabb utazásra, valószínűleg csak egy puszit adna nekem – részletes információk helyett.
Kapcsolódó: 7 dolog, amit a tapasztalt anyák már másképp csinálnának
Egyébként a férjem kitereget, mosogat, a szemetet ő viszi le, tehát nem teljesen elveszett a háztartásban. A gyerek körüli teendőkben azt veszem észre, hogy ami neki fontos, abban szívesen közreműködik, de amit nem tart lényegesnek, attól próbál távol maradni. A lányunk focizik, és színjátszó körbe is jár. Az előbbi miatt a férjem szívesen szalad el este nyolckor sípcsontvédőt venni, de a színjátszó körre valahogy mindig csak nekem van időm elvinni Nórit.
És például a fogszabályozás is olyan témakörré vált, ahol már annyi a tudnivaló, hogy egyszerűbb, ha én megyek a lányunkkal, mint hogy elmondjam a férjemnek az összes részletet. Ezzel talán öngólt rúgok, mert ha korábban bevontam volna, ő is képben lenne, és könnyen helyettesíthetne ezen a területen.
Szokatlan egyensúlyvesztés
Hogy feltérképezzük, milyen lelki folyamatok állhatnak a single married mom jelenség mögött, olyan szakértő házaspárt hívtunk segítségül, akik nemcsak terapeutaként bírnak tapasztalattal, de öt gyereket nevelve, házastársként is átélik egy szülői kapcsolat kihívásait.
Kigyóssy Örs és felesége, Kigyóssy-Bózsó Andrea családterapeuták
– A munkánk során úgy látjuk – kezdi Kigyóssy Örs mentálhigiénés szakember, pár- és családterapeuta –, hogy minden tradicionális, egykeresős családnál pontosan az a nő megélése, amiről Enikő is mesélt. Az egykeresős állapot lehet átmeneti is, ideértjük azokat az éveket, amikor az anya otthon van egy-két kisgyerekkel, és hivatalosan nem dolgozik.
Ebben az időszakban valóban nagyon erősen el tud különülni, hogy kinek a feladata az anyagi biztonság megteremtése, és kihez tartoznak a család körüli teendők – ennek a leosztásnak a „melléktermékeként” pedig mindkét fél nagyon magányosnak érezheti magát a szerepében. Csak éppen a férfiak ritkábban beszélnek róla, mert
úgy hiszik, a gyengeség jele, ha segítséget kérnek, hiszen gyerekkoruk óta erre szocializálódtak.
Ez a szokatlan egyensúlyvesztés tarthat akár csak egy-másfél évig, de mint élmény olyan meghatározó lehet, hogy évtizedek múltán is visszaköszön egy párterápia során. Vagy éppen rögzül, jellemző marad akkor is, amikor már mindkét fél dolgozik. Ha több év elteltével ismerjük fel, hogy egy számunkra nem megfelelő, bemerevedett rendszerben élünk, akkor már kicsit nehezebb a dolgunk, de akkor sem lehetetlen átstrukturálni a feladatokat.
Kapcsolódó: 5 kérdés, amikre ha igennel válaszolsz, igazán jó anya vagy
– Én onnan közelíteném meg a kérdést, vajon törekednünk kell-e arra, hogy a közös életünk minden területén teljesen egyenlő erőbedobással vegyünk részt – veti fel Kigyóssy-Bózsó Andrea lelkigondozó, pár- és családterapeuta, Örs felesége. – Szerintem ez sem jó cél, hiszen nőként és férfiként különböző szerepeink vannak. Persze, arról fontos beszélni, ki hogy érzi komfortosan magát ezekben a szerepekben.
Ma már egy férfi nem „segít”, hanem részt vesz a házimunkában vagy a gyerekek körüli teendőkben, de az is hasznos lehet, ha vannak saját területeink. Például én is el tudom vinni az autót gumicserére, de nagyon örülök, hogy ezt a férjem kezeli, és nincs gondom azzal, hogy ő nem igazán tudja, melyik gyerekünknek melyik iskolában hol a tanterme.
Ki tud „jól” teregetni?
A párterapeuták a hozzájuk fordulókkal el szoktak játszani azzal a gondolattal, hogy ha hirtelen egy jótündér a férjet minden egyes, a feleség számára fontos feladatban szakértővé tenné, akkor mi történne. A hölgy lenne a világ legboldogabb nője?
A feleségek többsége az első sokk után ki meri mondani, hogy nem, nem változna semmi.
Hiszen ahhoz az kell, hogy elinduljunk egy úton, amelyen átgondoljuk, milyen problémákkal küzdünk valójában. Sokszor pótcselekvés a konyhai rendetlenség miatt balhézni, és közben megúszni, hogy sokkal súlyosabb, mélyebb témákkal nézzünk szembe.
Érdemes felosztani a gyerek körüli teendőket is
– A család egyrészt egy rendszer, amit együtt működtetünk – folytatja Kigyóssy-Bózsó Andrea. – Másrészt ha a férjem teljesen inkompetens otthon, akkor azért én is felelős vagyok. Ezt szintén nagyon sok párkapcsolatban látjuk. Például ha a feleség folyamatosan leszólja a férj porszívózási technikáját, vagy nem hiszi el, hogy más is tud „jól” teregetni, azzal nyilván nem építi a törekvését, hogy részt vegyen a házimunkában.
– Egy feleségnek ugyanúgy meg kell tanulnia delegálni, mint egy vezetőnek – erősíti meg Kigyóssy Örs. – A delegálás pedig önismereti kérdés. Ennek során azt az érzelmi biztonságot kell elérnünk, hogy bár nem mi oldunk meg egy helyzetet, mégis megnyugszunk abban, hogy jó lesz a végeredmény. Fontos lenne azt sugározni a másik felé, hogy „próbáld meg, menni fog”.
Kapcsolódó: Anyákat kérdeztünk, mit tanácsolnának frissen anyává vált önmaguknak
Sokunknak nagyon hosszú a listája az aggasztó, fenyegető, megoldandó helyzetekről. Ezzel küzdve egyszerűbb azt mondani egy férjnek, hogy „nem látod, tele a szemetes, miért nem viszed már le?”. Ahelyett, hogy „szomorú, nehéz, önbizalom-hiányos érzések között hánykolódom, és leginkább megerősítésre, egy csókra, egy ölelésre lenne szükségem”.
Érdemes feltenni azt a kérdést is, hogy kinek a hangján halljuk magunkban azokat a könyörtelen mondatokat, amelyekkel önmagunkat bántjuk,
ha vasalás helyett olvasgatunk a kanapén, vagy nem makulátlan a fürdőszoba. Én ismerem ezt az érzést: olyan, mintha egy szúrós pulcsi lenne rajtam, amíg nem rakok rendet este a lakásban, de már tudom, hogy ebben anyám szorongását hordozom. Andi viszont könnyedén tudja azt mondani a kupi felett is, hogy „gyere, bújjunk össze!”.
Sajnos váratlan egészségügyi problémák kapcsán találkozhatunk azzal a helyzettel is, hogy ha a férj veszti el a saját területei feletti kompetenciáját, válik cselekvőképtelenné, akkor ugyancsak szét tud esni a családi rendszer. Mert, mondjuk, csak a férfi fért hozzá a közös bankszámlához. Vagy ő tudta, hol, milyen befektetésekben tárolta a család a megtakarítását, hiszen ezzel a feleségnek sosem kellett foglalkoznia, nem is érdekelte.
Szakértőink szerint épp ezért rendkívül lényeges a folyamatos párbeszéd: egyrészt a fontos információk kölcsönös megosztása, másrészt a vállalásaink, terheink állandó monitorozása, akár újraosztása. Ismerünk olyan férfit is, aki igazi „tyúkapóként” minden, gyerekek körüli teendőt magára vesz, sőt, ő vásárol ruhákat a feleségének, és ebben örömét leli. Ha működik, minden egyéni megoldás tökéletes.
Keretezzük át!
Szakértőink, Kigyóssy Örs és felesége, Kigyóssy-Bózsó Andrea családterapeuták 3 tippje
Ismerős mondat: „Ha szeretne a férjem, nemcsak hogy átvenné a terheimet, de magától ki is találná, mire van épp szükségem – főleg hogy már annyiszor elmondtam.”
Hogy lehetne ezt másképp megfogalmazni?
1. Ha az érzéseinken keresztül ki tudjuk fejezni a szükségleteinket, ha megtanulunk felnőttként kérni, akkor egészen más lehet a párkapcsolati kommunikációnk. Ez tanulható, de általában sem az iskolában, sem a családban nem tanítják meg. Ráadásul sok férjben a felesége hasonló mondatai azt a gyerekkori mintát hozzák elő, ahogy az anyukája beszélt vele egykor. Erre válaszul ugyanazt a kamaszkori dacot fogja érezni, mint annak idején, tehát már csak azért sem pakol majd el a konyhában…
2. Próbáljuk a valós vágyainkat megfogalmazni, például így: „Ez után a nehéz nap után, amikor vitatkoztam, megaláztak, vagy vidám voltam, és hálás, csak annyit szeretnék, hogy ölelj meg, vagy üljünk le vacsorázni, vagy beszélgessünk a közös nyaralásunkról, tervezgessünk együtt!”
3. A „már megint nem csinálja, és emiatt veszekszem vele” helyett ne várjunk gondolatolvasást, hanem osszuk fel a feladatokat, és azokba hívjuk be bátran a másikat, amikor szükségesnek érezzük.
Illusztráció: Adobe Stock
