edith eva eger

Gyászhír: elhunyt Edith Eva Eger író, klinikai pszichológus, holokauszt‑túlélő

98 éves korában meghalt Edith Eva Eger magyar származású író, klinikai pszichológus, holokauszt‑túlélő, A döntés című világsikerű könyv szerzője. Életműve a túlélésről, a trauma feldolgozásáról és a belső szabadság lehetőségéről szólt, emberek millióinak adott erőt világszerte.

98 éves korában elhunyt Edith Eva Eger magyar származású klinikai pszichológus, író, holokauszt‑túlélő, A döntés című világsikerű könyv szerzője. Halálhírét magyar kiadója, az Open Books közölte. „Edie nem csupán egy szemtanú volt a történelem legsötétebb óráiból, hanem egy fényes világítótorony…” – írják róla. 

A szerző ez Egyesült Államokban élt.

Életút

Edith Eva Eger 1927-ben született, gyermekkorát Kassán töltötte. Tehetséges balerinaként és tornászként az olimpiai keret tagja volt, pályáját azonban a zsidótörvények megszakították. Tizenhat évesen családjával együtt Auschwitzba deportálták, ahol szüleit megérkezésük napján meggyilkolták. Nővérével több koncentrációs tábort is megjártak, 1945-ben szabadultak fel.

A háború után férjével, Éger Bélával 1949-ben az Egyesült Államokba emigrált. Felnőttként tanult pszichológiát, majd 51 évesen szerzett klinikai pszichológusi doktori fokozatot a Texasi Egyetemen. Évtizedeken át praktizált Kaliforniában, és tanított a San Diegó‑i Kaliforniai Egyetemen. Szakmai munkájára nagy hatással volt Viktor E. Frankllal való kapcsolata.

A döntés

Nemzetközi ismertséget könyveivel szerzett. Legismertebb műve, A döntés (2017) személyes történetén keresztül mutatja be a trauma feldolgozásának és a belső szabadság megtalálásának lehetőségeit. Ezt követte Az ajándék – 12 életmentő lecke és A balerina.

Családja közlése szerint Edith Eva Eger méltósággal, szerettei körében hunyt el. Életműve világszerte emberek millióinak adott erőt és kapaszkodót.

Kapcsolódó: „Ma már kérlelhetetlenül önmagam vagyok” – Beszélgetés Edith Eva Egerrel

Kiemelt kép: Howard Lipin/The San Diego Union-Tribune via Getty Images

Ajánlott videó