Góg Anikó – „Mindig meghatódom a sikertörténeteken”

Van, aki humoros videóit imádja, más az online edzéseit, sokan pedig mindkettőt. A volt triatlonos olimpikon az elmúlt években masszív közösséget épített az egészséges életmódot hirdetve, és nem véletlenül lett ennyire népszerű: hitelességét sportolói múltja, személyi edzőként szerzett tapasztalata és következetes szakmai kíváncsisága garantálja.

Fiús kislány volt, mackónadrágos, szaladgálós. Orosháza üdülőterületén, Gyopárosfürdőn nőtt fel, ahol kis tó, erdő, strand volt az utca végében. 

– Nagyon szabad, biztonságos gyerekkorom volt két sportos szülővel, akik rendszeresen kijártak körbefutni a kis tavat, és már ovisként mehettünk velük a nővéremmel. 

Hamar kiderült, hogy a mozgás több is lehet számára, mint hobbi; már óvodásként érezte, hogy kicsit ügyesebb, előrébb jár, mint a többiek.­ A Gyopáros és Orosháza közötti utat biciklivel tették meg minden reggel és délután, így jártak iskolába. Azt gondolta, egyszer talán olimpiai bajnok lesz.

Úszás, biciklizés, futás 

– A versenysport rengeteget tud adni: egészségmegőrző, fizikai előnyein túl edzi a lelki terhelhetőséget, mentális stabilitásunk támogatója, valamint megtanítja, hogy a mozgás egyszerre stresszkezelés és kapaszkodó. Ilyen szempontból a rendszeres edzés komoly védőfaktor – hangsúlyozza. – Akinek már gyerekkorában természetes a sport, annak egy olyan eszköz kerül a kelléktárába, amit alkalmazhat az élet későbbi, nehéz helyzeteiben is, amikor valamiféle „oldószert” keresne.

Azt is szeretem a sportban, hogy nagyon igazságos: megmutatja, hogy aznap mennyit tudsz.

Manapság egy szülinapi zsúrból a vendég gyerek is ajándékkal megy haza, nehogy sérüljön szegény, amiért aznap nem őt ünnepelték; sok versenyen érem jár már az indulásért is, de így nehéz helyén kezelni a teljesítményt. A sportban megtanulja az ember, hogy a befektetett munka mit ér, hogy a tegnapi önmagamhoz képest ma jobbat, többet tudok.  

Anikónak az úszás volt az első versenysportja, a nyarakat a gyopárosi strandon töltötte, és úgy gondolta, vagy testnevelő tanár lesz, vagy úszóedző. Legfőképpen persze Egerszegi Krisztina akart lenni, de kiderült, hogy annyira azért nem ügyes, és nem is edzett annyit. Az edzője rávette, hogy ha már úgyis biciklivel jár iskolába, és futni is tud, akkor induljon el a diákolimpián triatlonban.

Egészen kicsi korától kezdve élete része volt a mozgás

Bejutott az országos fordulóra, ahol hetedik lett, ezért elment a Magyar Triatlon Szövetség edzőtáborába. Ott ismerkedett meg későbbi edzőjével, Budai Joe-val, aki felajánlotta neki a segítségét. Joe 56-os magyar, fél évet Magyarországon töltött, fél évet Arizonában, így nyáron együtt edzettek, a többi hónapra a tizenhárom éves Anikó edzéstervet kapott.

Kapcsolódó: Miért nem tudjuk megbocsátani a bajnokoknak, ha emberi oldalukat mutatják?

– Ami elő volt írva, mindig megcsináltam, nem lehetett azt mondani, hogy itt fáj, ott szúr, mert tudtam, hogy Joe jön tavasszal, és számonkér. Emlékszem, egyszer még ezer métert kellett volna futnom, de hazamentem, mert láttam, hogy esni fog, aztán persze visszaűzött a lelkiismeretem, és kimentem arra a maradék egy kilométerre.  

2000-ben megvalósult az álma: kijutott az olimpiára. Abban az évben szerepelt először a triatlon az ötkarikás játékokon, az azt megelőző kvalifikációs sorozat alapján a világranglista első ötven női és férfi versenyzője szerezte meg az indulás jogát. Anikó az ötvenegyedik lett. Tizenegy nappal az olimpia előtt azonban kapott egy telefonhívást, hogy az osztrák versenyzőnő visszalépett, így ő mehet Sidney-be!

– Addigra már pontosan tudtam, hogy nem pontszerző helyért könyöklök, hanem azért, hogy tisztességgel helytálljak. Ez nem bántott, inkább nyugvópontra tette az egészet, hogy ott vagyok, meg tudom érinteni azt a mérföldkövet, ami nagyon keveseknek adatik meg: olimpikon vagyok. Harminckilencedik lettem, egyértelműen látszott, hogy ebben ennyi volt. 

Nem középiskolás fokon

A személyiedző-képesítés megszerzése után Orosházán kezdett dolgozni, majd egy évet az Amerikai Egyesült Államokban töltött. Amikor hazalátogatott, az IWI Nemzetközi Fitnesziskola felkérte, hogy tanítson, a tananyagba beépítve mindazt, amit a tengerentúlon tanult. Az oktatás mellett személyi edzőként dolgozott, nem az élsportolók érdekelték, hanem a civilek, nekik akarta megmutatni, mennyi mindent adhat a mozgás.

Kapcsolódó: Sportpszichológus: „Sportszülőként a legjobb szándékkal is árthat az ember”

– Egyszerre harminc ember fért a klientúrámba, de amikor a Covid­ miatt bezárták a fitnesztermeket, más megoldást kellett keresnem. Kiss Sándor, az egyik tanítványom kérdezett rá, hogy nem akarok-e online tartalmat gyártani. Sári lányom akkor született, így az első, kezdetleges videók arról szóltak, hogyan kell szülés után regenerálódni, ez volt a Back In Shape Again, vagyis BISA.

Nem követtem a sikeres fitneszinfluenszerek tartalomgyártási technikáit,

Tovább olvasnál?
Ha érdekel a cikk folytatása, fizess elő mindössze havonta 1490 forintért.
Próbáld ki most!
Az előfizetésed egy regisztrációval egybekötött bankkártyás fizetés után azonnal elindul.
Mindössze pár kattintás, és hozzáférhetsz ehhez a tartalomhoz. Ha van már előfizetésed, lépj be .
Ajánlott videó