Amikor a debreceni Fancsika tanyán bekanyarodunk a Tűzikovács – Rudolf Művekhez, tudjuk, hogy jó helyen járunk: a nagy kapu tetejét vasból formált sasfej díszíti.
A műhely alapítóját, Molnár József kovácsmestert, népi iparművészt Antoni Gaudí sárkánykapuja ihlette, de a feleségével úgy érezték, a tanyasi környezetben egy sárkány túl kirívó, túl hivalkodó lenne, ezért inkább madár mellett döntöttek. A kovács szerint a sas azt szimbolizálja, hogy a mesterek az alkotóerejükkel a mocsárból, a világ időtlenségéből próbálnak kiemelkedni.
A színesfém olyan, mint a kifestett nő
A műhelyben József és fia, Molnár Rudolf ízelítőt ad nekünk a kovácsmesterségből. Miután a tűzben felhevítik a vasat, az üllőn felváltva, tökéletes ritmusban ütik a szikrázó anyagot. Megbűvölve nézzük az összehangolt mozdulatokat, mintha profi táncosokat csodálnánk.
– A jó kovács ismeri a tüzét – mondja József. – Én érzem a tűz hőmérsékletét. Nem piszkálom az anyagot, nem nézegetem, hogy már meleg-e. Akkor veszem ki, amikor eléri a tökéletes hőfokot, ráütök, és már folyik is össze. Nekem az anyag megengedi, hogy azt csináljak belőle, amit akarok – mondja a mester.
A színesfém pedig szerinte olyan, mint egy kifestett nő, aki lenyűgözné a környezetét.
József 1952-ben Szabolcsban, Nagykállón született. Gyerekként hosszú kilométereket gyalogolt az iskolába, és rendszeresen elhaladt egy kovácsműhely előtt. Meg-megállt ott, megbabonázta, ahogy a sötét vas izzó, formálható masszává válik. A rajzórákon megmutatkozott, hogy jó a kézügyessége, és belekóstolt a festészetbe is.
Molnárék műhelyében szabadon szárnyalhat a képzelet
Megpróbálkozott egy művészeti szakközépiskolával Budapesten, de a túljelentkezés miatt nem vették fel, ezért a szülei beíratták lakatostanulónak. Kiderült, hogy jól áll a kezében a kalapács, és az is, hogy az egyik mestere korábban díszműkovácsként jeleskedett. Közben a rajz és festészet iránti szenvedélye végig megmaradt: a nősülés után Debrecenbe költözött, és csatlakozott a Medgyessy képzőművészeti körhöz.
József eleinte a termelőszövetkezetben dolgozott szerkezeti lakatosként, de hétvégenként a kovács cimboráitól elkérte a műhely kulcsát, és a saját örömére a barokk stílusú asztali lámpától a gyertyatartókon át a bikafejes csillárig mindenfélét készített. A tehetségét mások is felfedezték. Jöttek az alkotói pályázatokon elért sikerek és a népművészeti táborok.
Kapcsolódó: Kvíz: 10 elfeledett népi mesterség a múltból – Hányat ismersz fel?
Összebarátkozott egy böszörményi kollégával, akivel összeszedték az ország kovácsait, majd megalapították a Magyarországi Kovácsmíves Céhet, amelynek első atyamesterévé Józsefet választották. Az atyamester a céhmester után a második ember, akinek a feladata, hogy a közösségben fenntartsa a békét, és hogy az utókornak átadja a mesterséget.
József – a debreceni művelődési házzal közösen indított kovácsműhelyben – tizenkét évig tanított frissen érettségizett fiúkat, köztük a fiát, Rudolfot is. Az Oktatási Minisztérium felkérésére az apa állította össze a mesterség szakmai és elméleti alapkövetelményeit.
Kovácsolt? Luxus!
A jelenleg is több embert foglalkoztató vállalkozást már József fia, Molnár Rudolf díszműkovácsmester vezeti. Az Európában is ritkaságnak számító műhelyben a kézi kovácsolást számítógépes tervezés előzi meg.
– Mi, kovácsok olyan tárgyakat alkotunk, amelyeknek minden egyes darabja túlél minket – mondja Rudolf, aki gyerekként már akkor kézbe kapta a kalapácsot, hogy a vasra üssön, amikor még fel sem érte az üllőt. Miközben a számítógépen a korábbi munkáik fotóit görgeti, megelevenednek a képek mögötti történetek. Egy ügyfelük például úgy terveztette meg az új házát, hogy a régi otthonából a korlátot, amelyet még a Molnár családtól rendelt, átszereltethesse oda.
Vali a fogassal, amelyet a férje készített
– Nincs okunk a panaszra, van elég munkánk, de a szakma egyik legfőbb problémája, hogy a magyar nyelvből kezd kikopni a „kovácsolt” szó. A honlapunk statisztikáin látom, hogy míg a járvány előtt havonta még tízezernél többször kerestek rá, mára ez a szám kilencszázra csökkent – magyarázza. – Régen a mindennapi használati tárgyakat a kovácsmesterrel tudták csak megcsináltatni, ma a „kovácsolt” szó inkább a luxustermékek jelzője.
Mert egyszerűbb megvenni a kínai fejszét, amit aztán hiába éleztetnének meg egy kovácsmesterrel, mert porpréselt szerszám, és a tűzben szétmállik darabokra. Ezért hal ki a szakma, mert minden az olcsóbb és az egyszerűbb irányába megy. Ráadásul a kovácsmesterség kudarcok sorozata, nehezen tanulható, az elején semmi nem sikerül, ami sok jelentkező kedvét elveszi.
Kapcsolódó: Mesterek a városban – Próbáld meg javítani!
Nyílik az ajtó, és egy elégedett ügyfél lép be. Balogh József olyan, a családját szimbolizáló kerti installációt álmodott meg, amelyben a családtagokat egy-egy tölgyoszlop szimbolizálja. Az oszlopokon a „fiúkat” vörösrézből kovácsolt rózsa, a „lányokat” sárgarézből készült tulipán, az unokákat sárgarézből kovácsolt alma díszíti majd.
Balogh József évtizedek óta ismeri Molnár Józsefet. Először akkor találkozott vele, amikor Hajdúszoboszlón építkeztek, és a hétvégi házhoz lándzsahegyes kovácsoltvas rácsot szeretett volna. Hónapokig kereste hozzá a tökéletes szakembert, míg végül valaki azt ajánlotta, nézze meg a mestert, aki a Hosszúpályira vezető út mentén lévő kis műhelyben dolgozik.
Balogh József évtizedek óta ismeri a kovácsot
– Az ablakrács lélegzetelállítóan gyönyörű lett, azt kaptam, amire vágytam – meséli.
Molnár József feleségével, Valival a műhellyel szemben, a házban beszélgetünk. A bejárat előtti lépcső mellé a kovács korlátot szerelt fel. Akkor csinálta, amikor az asszonynak műtötték a lábát. A lakást József munkái díszítik, a ruhafogason például kovácsolt virágok futnak.
– Ha vendégek jönnek hozzánk, mindig megdicsérik a gyönyörű munkákat, de a férjem ezeknél sokkal több. Szolgálatkész. Mindig számíthatok rá – mondja Vali, aki a nyugdíj előtt portréfotós volt. A kovácsolást ő is kipróbálta már – igaz, az első alkalommal még csak titokban.
– Láttam, hogy a fiúk simán ütik a vasat. Amikor kimentek a műhelyből, még égett a tűz, rátettem az üllőre egy vastagabb vasat, és ráütöttem. Meg se mozdult. Ráütöttem még erősebben. Semmi. A végén már egy drót vékonyságú vassal próbálkoztam, még azzal se bírtam – mondja. – Egyébként sok nő kovácsol, különösen Németországban, Svédországban, de Magyarországon is van női kovács. Szerintem azonban ez a mesterség nem nőknek való.
