Visszagondolva a ’90-es évekre, szinte alig maradtak emlékeim a rajzórákról. Általános iskolai tanítóm – akit nevezzünk most Juci néninek – kirohanása viszont („Mi a lótúró akarna ez lenni, fiam?”) mindmáig élénken él az emlékeimben. Persze, picassói babérokra sosem törtem, de néha azért jó lett volna elhinni, hogy nem vagyok reménytelenül kétbalkezes.
Ha Debrecenben születnék újra, és most lennék végzős diák ott, ahol Szabó Tímea tanít, talán a Gaudeamus igitur is más szájízzel zengene, és a rajzórákról is több pozitív, meghatározó emlékem lenne. Azt azért nem kockáztatnám meg, hogy képzőművész legyek, de ki tudja, talán magam is meglepődnék, mennyi mindent hozhatna ki belőlem a Svetits Katolikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium rajztanárnője.
Tímea az évek alatt több ezer diákot tanított és inspirált szakmailag és emberileg egyaránt. Áldozatos munkája mellett édesanyaként is helytáll, férjével nagy szeretetben nevelik kisfiukat, Bálintot. Példamutató hozzáállásával 2023-ban ő lett az Év Női Példaképe Hajdú-Bihar vármegyében.
Ami nem mérhető jegyekben
Az iskolai gyakorlatban a rajz és a művészeti nevelés értéke sokszor nem magától értetődő dolog, hiszen a vizuális alkotótevékenységek hatása nehezebben mérhető a hagyományos, teljesítményalapú rendszerekben.
A rajz például nem feltétlenül jár azonnali, könnyen számszerűsíthető eredménnyel, mint a matematika vagy a nyelvtan, holott bizonyítottan több, egymással összefüggő kognitív és érzelmi folyamatot aktiválhat, olyan fontos készségekkel ruházva fel a diákokat, amelyek a mindennapi élethelyzetekben is éreztetik a hatásukat, beleértve az érzelmek kifejezését, szabályozását és feldolgozását is.
Tímea munkássága ezt a nehezen mérhető értéket teszi láthatóvá a mindennapokban. Segít megélni, feldolgozni és kirajzolni az érzelmeket – pályafutása során számtalanszor tapasztalta, hogy az alkotás hogyan segített szorongó, mentális nehézségekkel küzdő, önmagát kereső gyermekeknek.
Óráin szabad fáradtnak lenni, megpihenni, mesélni, beszélgetni, zenét hallgatni rajzolás, festés közben – megnyugtató számára, ha úgy mennek el az óráiról, hogy kifújták a mindennapi gőzt. Gondolkodni, kreatívan alkotni tanít, az egyéni megvalósításokban hisz.
Kapcsolódó: Köszönjük, pedagógusok! – Kedvenceink kedvenc tanárai
Pedagógiai és emberi jelenlétével valódi, értő figyelmet nyújt a tanórákon, ahol diákjai az alkotás építő erejét is megtapasztalhatják. Pályafutásának számtalan meghatározó élménye volt, amelyek életre szóló kapcsolódást jelentenek diákjaival. Mint meséli, az egyik legszívmelengetőbb történet volt tanítványához, Kéry Anna Lillához, a Flóra-mesék szerzőjéhez és illusztrátorához kötődik, kinek indulásában ő maga is fontos szerepet vállalt férjével együtt 2014-ben: kiadták és menedzselték Anna meséit hosszú éveken keresztül.
„Timi néni” 2004 óta dolgozik a Svetits Katolikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium intézményében, előtte 9 évig a Békessy Béla Általános Iskola katedráját erősítette. Elmondása szerint végtelenül hálás azért a kollégális közösségért, támogatásért, amit pályája kezdetén ott kapott. Úgy érzi, jelenlegi iskolájában pedagógusként szakmailag és lelkileg is megérkezett.
Felső tagozatos és gimnazista osztályokban tanít, érettségiztet, miközben szeretetszolgálati tevékenységén keresztül igyekszik alapértékké növelni a gyerekekben a segítségnyújtás fogalmát. Több száz diákkal találkozik hetente. Ahogyan ő fogalmaz:
„Több mint 400 név, történet, érzés, mosoly és könny”
Szabó Tímea
– Vidéken nőttem fel. A családomban nem volt akkor még senki, aki diplomát szerzett volna – meséli Tímea. – Negyedik osztályos voltam, amikor először kimondtam: tanító néni szeretnék lenni. Volt egy nagyszerű alsó tagozatos tanítóm, Éva néni, aki pedagógusként és emberileg is példakép volt számomra. Szerettem volna, hogy egyszer rám is úgy emlékezzenek a tanítványaim, ahogyan én Éva nénire.
Később egy rossz tanári példa is a pedagógusi pálya felé sodort. Egyszer egy tanító nénim nagyon megalázóan beszélt velem, nem érdemeltem meg. Soha nem kért ezért bocsánatot. A mai napig nem felejtettem el, amikor a tanári asztal mellett ordított velem. Akkor végérvényesen elhatároztam: igen, én tanár leszek, de soha ilyet nem fogok tenni egyetlen tanítványommal sem. Neki is végtelenül hálás vagyok. Ő mutatta meg nekem, milyen pedagógus nem szeretnék lenni soha. Eddig sikerült. 30 éve nagyon fontos nekem, hogy emberként bánjak minden tanítványommal.
Tímea óvónőként érettségizett egy szakközépiskolában, rajztanári diplomáját már a pályán töltött évek alatt szerezte meg. Bár időnként eljátszik a gondolattal, milyen lenne, ha más területen is kipróbálná magát, végül mindig arra jut, hogy a tanítás az igazi hivatása.
– Sok iskolában magányos hivatás a rajztanárság – mondja. – Egyedül üldögélünk a rajzteremben, nincs akivel igazán meg tudnánk beszélni szakmaiságunk kételyeit, sikereit, a főtantárgyak fontosságával szemben vívott szélmalomharcunkat. Talán ezért küzdöttem sokáig az érzéssel, hogy nem vagyok jó pedagógus. Maradtam, de belül mindig is éreztem, hogy más vagyok. Nem jobb és nem több, csak más.
Szeretettel, emberséggel, hittel fordulva a tanítványaim felé szerettem volna elhitetni velük, hogy mindenre képesek,
és megmutatni nekik, milyen szabadnak lenni és szárnyalni. De az sem baj, ha nem megy valami, mert attól nem vagyok kevesebb. Csináld legjobb tudásod szerint, az épp elég. Ma, ilyen idősen és ennyi évvel a hátam mögött már ki merem mondani: ez az én értékem lett, ezt tudom nyújtani a tanítványaimnak, akik annyi szeretetet adnak, amit sehol más munkahelyen nem kapnék meg.
Nyomot hagyni csak őszintén lehet
Tímea számára a diákokkal való kapcsolódás alapvetően érzelmi alapon, őszinteséggel és teljes elfogadással működik, ami elmondása szerint a „legzsiványabb” gyerekek esetében sem okoz számára nehézséget. Részben talán ezért is emlékeznek rá annyian évtizedekkel később is.
– A gyerekek csodálatosak. Nincs rossz gyerek, és szerethetőek mind. Csak akkor fogják elhinni ezt neked, ha őszinte vagy velük, ha figyelsz rájuk, ha elfogadod őket feltételek nélkül. Csak akkor fognak benned megbízni, ha következetes vagy, és soha nem élsz vissza a bizalmukkal. Csodás, amikor egy gyerek megosztja veled legbensőbb titkait! Ez óriási felelősség. Fontos, hogy lássák az igazi emberi arcodat, és hogy lásd magad bennük, mert a gyerekek valóban olyanok, mintha a tükreink lennének.
Az alkotás nemcsak az önkifejezés lehetősége, hanem sok esetben terápia is (Forrás: Getty Images)
Én ölelgetős pedagógus vagyok, ezt bátran vállalom. Akinek fontos és igényli, megkaphatja tőlem bármikor, a folyosón, a tanteremben, az udvaron vagy az utcán. Egy-egy ilyen ölelésben hatalmas érzelmek érnek el hozzám, és remélem, hogy tőlem is a gyerekek felé.
Tényleg hiszem, hogy azzal nevelünk, amik vagyunk.
Személyünk, életünk, a rengeteg idő, amit együtt töltünk, olyan utakat indít el, és olyan alapokat rak le életekben, ami kétség nélkül olykor még most is elérzékenyít. Ez az egyetlen biztos értéke az én hivatásomnak.
Amikor egy volt tanítványom írt rám, és bemutatta csodás kisfiát, akit öröbefogadtak – úgy, mint mi Bálintot –hatalmas csoda volt. Amikor egy csúcsszuper tetováló srác – akit rég tanítottam első osztályosként – utánam kiabált az utcán, hogy „Kezét csókolom, Timi néni!”, vagy amikor egy tanítványom nekem adta a festőállványát, mielőtt külföldre költözött, könnyeket csalt a szemembe.
Minden újabb történet hitet ad magamban, a szakmámban és abban, hogy megéri. Vannak tanítványaim, akik ma már művészek, festők, orvosok, édesanyák, édesapák. Van, akit most úgy tanítok, hogy már az édesanyját is tanítottam. Hihetetlen számomra is. 30 év hosszú idő, több ezer út és sors. Ha csak egy picit is elvittek belőlem nekem már megérte.
„Teljesítményfókuszú világban élünk”
A rajzot sokan hajlamosak „lazább” tantárgynak tekinteni a nem művészeti irányultságú iskolákban – és nekem is hasonló emlékeim vannak régről –, ami Tímea szerint is jól példázza, miként szorul háttérbe a művészeti nevelés szerepe a magyar oktatásban. Mint mondja:
– A nap végén fáradtan motiválni a gyerekeket igen nehéz. Alkotásra bírni egy 16 éves fiút, aki sokkal inkább focizna, kihívás. A fő korlát sokkal inkább az, hogy heti egy órában irtó nehéz nagyot alkotni, főleg harmincfős osztályokkal dolgozva. Évek óta szívfájdalmam, hogy a tehetségek emiatt háttérbe szorulhatnak – akkor is, ha igyekszem figyelni rájuk.
Ezért ragadok meg minden alkalmat, időt, plusz erőt, hogy bíztassam, segítsem őket. Nekem nincs ellenemre egyébként, ha a gyerekek az óráimon kiengedik a gőzt, és kirajzolják magukból az aktuális érzéseiket. A tantárgy és a személyem tiszteletét azonban mindig elvárom, és azt is, hogy kihozzák magukból a legtöbbet, amire képesek.
A mai oktatásban valóban nem kap kellő figyelmet a művészeti nevelés – folytatja. – Teljesítményfókuszú a világ és az oktatás. Abba viszont sokszor nem gondolunk bele, hogy ahhoz, hogy mindezt bírjuk, mentális és fizikai egészség kell. Ebben lehet nagy segítségünkre a testnevelés-, az ének- és a rajzóra.
Csakhogy ezeket a tantárgyakat sajnos érdemtelenül alulértékeljük, nem gondolva bele abba, hogy egy-egy ilyen óra értéke nemcsak ott és akkor, dolgozatok, feleletek formájában mérhető. A zene, a művészet és a testi egészség szerepe kulcsfontosságú a mai társadalomban, és mind-mind meghatározói a kialakuló személyiségünknek.
A mesterséges intelligencia ezt nem tudja pótolni.
Én gondolkodni, kreatívan, igényesen alkotni tanítom a gyerekeket, amit az élet számos területén kamatoztathatnak.
Tímea vallja, hogy az alkotás nemcsak az önkifejezés lehetősége, hanem sok esetben terápia is.
– Hihetetlen, mi minden kerülhet egy rajzlapra – mondja. – Sokszor van olyan alkalom, ami felszínre hoz mély sebeket, legyen szó egy nagyszülő elvesztéséről, egy háziállat haláláról vagy bármiről, ami a gyerek életében meghatározó és fontos. Így vagy kirajzolja magából, vagy csak ül az üres lap fölött, mert annyira fájdalmas az élmény, hogy kirajzolni sem tudja.
Ilyenkor mindig odamegyek és beszélgetünk, megpróbáljuk feloldani, amit lehet, s ha nem megy, az sem baj, ha semmit nem rajzol. Számtalan lehetőség van megélni, kiélni, kiadni magunkból az örömünket és a fájdalmunkat. Óriási bizalom ez, hálás vagyok érte, hogy leteszik előttem a lelküket. Több olyan tanítványom is van, akit az alkotás tart most meg.
Fejben sosem pihenünk
A jelenlegi pedagógushelyzet Magyarországon sok szempontból nehéz – ha csak a nehézségekre koncentrálna, már Tímea sem lenne a pályán. A diákok visszajelzései viszont még a legnehezebb helyzetekben is képesek megerősíteni a hivatástudatát.
– Azt hiszem, én arra vagyok hivatott, hogy emberekkel foglalkozzak, és legfőképpen gyerekekkel. Mostanság néha kicsit sajnálom, hogy óvónőként nem dolgoztam, mert nagyon szeretem azt a korosztályt is. Most 12 évestől 16 éves korosztályig mozgok, és néhány érettségiző diákom is van. Nagyon fontos, hogy őszinte visszajelzéseket kapjak, hogy őszintén tudjak kapcsolódni. Erre a gyerekek képesek.
A fiatalok fiatalosan tartanak, néha még most is úgy érzem magam, mint a pályám elején. Aztán rájövök, hogy eltelt röpke 30 év.
Felmérések szerint a pedagógusi pálya ma különösen alulértékeltnek számít Európában, a tanári munkával járó részleteket pedig a társadalom is hajlamos figyelmen kívül hagyni. A tanításon felül rengeteg feladat és folyamatos mentális jelenlét szükséges sokszor a munkaidőn túl is.
– Ezzel egy egész interjút ki tudnék tölteni. Elképesztő szerteágazó, amire figyelünk, amibe energiát teszünk – meséli Tímea. – Ha fáj a fejem, ha szomorú vagyok, akkor is várnak a gyerekek. Azoknak, akik szerint „milyen jó a tanároknak, mert sok a tanítási szünet, és csak pár órájuk van egy nap”, szívesen átadnám egy-egy napomat.
Fejben szinte sosem pihenünk. Sokszor kelek fel éjjel, hogy épp valamin jár még az eszem. Ezek csak a tényleges teendők. Míg más szakmáknak általában van, addig a tévhittel ellentétben nekünk nincs fix munkaidőnk, hisz számtalanszor dolgozunk este, éjjel és kora reggel is.
„Kihordtam őt a szívemben”
Egy nőnek nagyon sok fronton kell helytállnia az életben, pláne szülőként – nincs ez másként Tímea életében sem, aki az örökbefogadás különleges útján vált édesanyává.
– Van egy támogató férjem, aki nem rest főzni, mosni és mosogatógépet bepakolni sem – meséli. – Hálás vagyok neki a közös életünkért. Az esti rutinból Bálinttal nem engedek, a munka ráér elalvás után is, a közös idő meghittsége kihagyhatatlan. Az előnyöket nézve boldog vagyok, hogy a nyarat együtt tölthetjük, ilyenkor én is itthon vagyok. Nagyon sokat vártunk Bálintra, életem nagy ajándéka, hálás vagyok, hogy ezen a fronton, édesanyaként is helytállhatok.
Az örökbefogadás volt a legjobb és legbiztosabb döntés az életemben.
Egyetlen pici szomorúsága, hogy nem hamarabb és nem többször történt meg velem. Örökre befogadni a szívedbe egy csodás lelket, aki rád várt, semmiben sem különbözik attól, mintha kihordtam volna őt – merthogy kihordtam, csak a szívemben, ami maga a csoda. Bálint sok mindenre megtanított. Meglepődtem, milyen mély érzéseket hozott felszínre bennem. Sokszor még ma is rácsodálkozom arra, hogy édesanya vagyok. Az érkezését mindennap csodaként éljük meg, nekünk ez nem természetes. Órákig tudnék mesélni róla.
Rajzolni mindenki tud
Tímea számára a legfontosabb, hogy diákjai megtapasztalják: értékesek, és képesek fejlődni, amit a mindennapi pedagógiai helyzetekben is következetesen képvisel.
– Ha most leülne velem szemben egy diákom, aki azt mondja magáról, hogy „nem elég jó” vagy „nem tud rajzolni”, megölelném, és azt mondanám neki: drágám, te pont úgy vagy jó, ahogy vagy, semmi gond nincs veled! Ha valaki pedig jobban szeretne rajzolni, tegyen érte, akarja, akkor menni fog. Nem kell mindig tökéletesnek lenni, ne hasonlítsuk magunkat másokhoz, tegyük meg, amit tudunk, és rendben lesz minden. Rajzolni mindenki tud, és azon dolgozunk, hogy ezt mindenki el is higgye magáról. Pont!
Ez is érdekelhet: „Odahajolsz hozzá, leguggolsz, átöleled” – Brantner Gyöngyi tanár története
Kiemelt kép: Getty Images
