Lányos apukaként az elmúlt néhány évem a K-pop világában telt – aki esetleg nem tudná, Korea (természetesen Dél-) soft power erőfeszítéseiről van szó, amellyel rabul kívánták ejteni a világot. Teljes sikerrel, amennyiben a lányaimat tekintjük. A K-pop a mintáit a J-popból merítette, ami Japánban alakult ki, és inkább Ázsiában hódított, Európába még nem ért el, vagy csak az igen vájt fülűekhez.
De most még egy ennél is ezoterikusabb közegbe, a kortárs japán komolyzene világába invitálom a kedves olvasót, ami egy sokkal kevésbé harsány, mégis rendkívül izgalmas terület: nem a slágerlistákon, hanem a koncerttermek finom rezdülésein keresztül hódít, ahol a hallgató szinte észrevétlenül lép át egy másik érzékelési tartományba.
Hangok között – a kortárs japán zene külön világa
A 20-21. század fordulóján Japán zeneszerzői különleges módon kapcsolták össze a nyugati klasszikus hagyományt a saját kulturális örökségükkel – és ebből egy egészen egyedi, meditatív hangzásvilág született. A kortárs japán komolyzene nem harsány, inkább elmélyült figyelmet kér.
Olyan, mint egy lassú séta egy kertben; elsőre talán visszafogottnak tűnik, de ha időt adunk neki, apró részletei fokozatosan feltárulnak – és egészen különleges belső utazásra hívják a hallgatót. Kifejezetten izgalmas, ahogyan a hagyományos hangszerekhez nyúl.
A koto, a sakuhacsi vagy a biva hangja nemcsak karcos bakelitlemezekről csendül fel, hanem egy élő, kísérletező közeg része, amelyben gyakran találkozik szimfonikus zenekarral vagy kortárs kamarazenével. Az így létrejövő hangzás egyszerre archaikus és modern.
Kapcsolódó: Mennyit tudsz a K-popról? Kvíz
