Óriási szerencsém van – gondolom –, mert a Zagyva tágas völgye felett kisüt a nap, és igazi tavaszillat úszik a levegőben. Aztán beérek Salgótarjánba, és ahogy felkaptatok a Baglyaskő-vár Természeti Látogatóközpontba, a magaslaton hűvösebb lesz, és hirtelen egy kicsit visszatér a tél.
Utólag már tudom, hogy ez az utolsó támadása – de épp elég ahhoz, hogy a hideg, hófoltos délután visszafogja az önkéntesek áradatát. Minden évben összegyűlnek a nógrádiak, hogy segítsék a hazatérő gólyákat azzal, hogy fészekalapot készítenek nekik. Most tehát kevesebben vagyunk – de annál lelkesebbek.
Százkilós gólyafészek
A festői hegyoldalra néző látogatóközpont csodaszép. Melléképületében gólyákkal is találkozom, mert ez egyben menhely is: a sérült madarak itt teleltek át egy fedett kifutóban. Szemmel láthatóan nem félnek. Nyugodtak maradnak, amikor belépek hozzájuk egy fotó erejéig. A központi épület mellett, a földön, első pillantásra kusza ágkupacok hevernek.
Básti Petra és Papp Ferenc egy elkészült gólyafészekalappal
Vadszőlő, borostyán, iszalag, fűzvessző – Németh Bálint kezében egyszerre értelmet nyernek. Ahogy magyarázza, ezekből a hajlékony, vékony ágakból hosszú, hurkaszerű kötegek készülnek, amelyeket aztán, „mint egy kakaós csigát”, feltekernek. Ebből lesz a fészekalap. Nem maga a fészek – azt majd a gólya építi meg. Ez inkább egyfajta meghívás a madárnak.
A fehér gólyák Magyarországon jellemzően belterületeken költenek – legtöbbször villanyoszlopokon. Ezek tetejére kerülnek azok a fém tartókosarak, amelyekre a szakemberek a kézzel font alapokat teszik. A szerkezet egyszerre praktikus és jelképes: egyrészt segíti a madarat a fészeképítésben, másrészt azt üzeni neki, hogy itt érdemes megállnia.
Kapcsolódó: Ezért vándorolnak Afrikába a fecskék és a gólyák
Ha már van egy ilyen fészekkezdeménynek tűnő dolog azon a helyszínen, akkor a gólya is úgy értelmezi, hogy itt már valaki akart fészket rakni, vagyis ez egy jó hely.
Hiszen a gólya ugyan csodálatosan alkalmazkodó madár, de nem minden helyzetet tud egyedül megoldani. Előfordul, hogy új tartó kerül ki, máshol pedig egy régi fészek sérül meg. A sokéves fészek széle elkorhad, leszakad. A közepében komposztálódó anyag, ürülék, táplálékmaradvány és föld gyűlik össze.
Egy-egy ilyen építmény nem tíz-húsz kilós: akár több száz kilót is nyomhat. Ha ilyenkor lebontják a veszélyes fészekmatuzsálemet, a gólyának új esélyt kell adni. Ezt szolgálják a ma készülő, kézzel font alapok. Nógrád vármegyében évente akár húsz ilyen is készül. A szám mindig változó, attól függően, hol van szükség pótlásra vagy új tartóra.
Vidra Verda
Megfogok egy adag indát, összesodrom, és próbálom minél hosszabbra kihúzni. Lassan kialakul egy köteg, amit aztán már tekerhetünk is fel, „kakaós csigának”. A munka ezen részét már profibb önkéntesek végzik, mert drótozni is kell a gólyafészekalapot, hogy rendesen tartson. Persze hamar kiderül: itt nem egyszerű barkácsolás zajlik, hanem környezeti nevelés.
Csákiné Dobos Laura, a Bükki Nemzeti Park munkatársa szerint a gólyafészekalap-készítés a nógrádi tájegységben már hagyománnyá vált. Nyíltan is meghirdetik – általában február végén, március elején –, és ma már iskolák és más oktatási intézmények is egyre gyakrabban hívják őket.
A Vidra Verda négy keréken guruló élményközpont
Laura büszkén mutatja valóban nem mindennapi járgányát, a Vidra Verdát. A spéci furgon Magyarország egyik legmodernebb környezeti nevelési eszköze. Egy jól felszerelt kisbusz, egy „guruló természetbúvár”, amellyel a gyerekekhez viszik házhoz a természetet. Annyira érdekes, hogy félbehagyom a gólyafészekalap készítését, és körbejárom a furgont.
A hátuljában hatalmas monitor, amelyen akár természetfilmet is nézhetünk – de sokkal izgalmasabb a sok foglalkoztató- és szemléltetőeszköz, ami a fiatal természetbúvárokat is rabul ejti.
Kapcsolódó: Miért jó a gyerekeknek az állatok közelsége?
Laura lelkesedése ragadós, ahogy a programról beszél: a gyerekek hálóval gyűjtenek apró élőlényeket – főként rovarokat. Aztán közösen megnézik őket, és meghatározzák, mik is kerültek a hálóba. Monitoron vagy mikroszkóppal – játékosan, mégis komolyan. Ez már nem a régi iskola: nem készül rovargyűjtemény. Az állatokat a gyerekek a foglalkozás végén visszaengedik a természetbe. Laura szerint a kicsik sokkal nyitottabbak minderre, mint hinnénk.
– Nem egy tizenkét éves gyerek volt, akit alig tudtam kiszedni a patakból, mert annyira élvezte a hálózást – meséli nevetve. – És ha már generációk: Hunor fiam is sokat segít nekem a foglalkozások során.
Viszont van itt még valami (valaki?), aki nagyon is izgalmas. Egy ragadozó madár, egy szalagos álölyv. A neve Bere – ami ajándékot jelent –, a gyerekek pedig rajonganak érte. Megnézhetik közelről, hogyan épül fel egy ragadozó madár teste, milyen a tekintete, a csőre, a tartása. Én is barátkozni kezdek a madárral, ám először bizalmatlan.
– A felnőttektől fél, a gyerekekkel viszont azonnal barátságos – mondja Laura. Végül aztán meg tudom vakargatni Bere fejét, a madár pedig kurrogó hanggal nyugtázza, hogy nem bírtam ki, hogy ne nyúlkáljak hozzá.
Jó tavasz, több utód
Az ölyv különleges, de lássuk be: a gólya is. A szakemberek szerint nem csak szépsége miatt fontos.
