Carolyn Bessette-Kennedy: A ’90-es évek minimalista ikonja, aki ma is meghatározza a stílust

Már nálunk is elérhető Ryan Murphy új sorozata a Love Story, ami John F. Kennedy Jr. és Carolyn Bessette tragikus véget ért szerelmét mutatja be. A sorozat minden részletre kiterjedően hozza vissza a '90-es évek hangulatát, és Carolyn már akkor is ikonikus stílusát. Nem csoda, hogy a fiatalok és az internet is újra rajongani kezdtek érte. Bár több, mint 25 év telt el, stílusa ma is kortalan inspirációs forrás — különösen a „quiet luxury” és letisztult minimalizmus iránt érdeklődők számára.

Carolyn a 90-es évek minimalista stílusát megteremtő Calvin Kleinnél dolgozott, abban az időszakban, amikor a divatban éppen egy stílusváltás volt. A ’80-as évek túlzó szabásai, az élénk színek, vad minták, az extrém smink- és frizuratrendek után az új évtizedben egy teljesen más irány rajzolódott ki, aminek Carolyn lett az egyik ikonja.

Új évtized, új korszak

Állítólag Carolyn javasolta az akkor még ismeretlen Kate Mosst a márka mára elhíresült farmerkampányába. A ’80-as években dübörgött a szupermodell láz, Cindy, Naomi, Christy és Linda volt minden reklámban. Ezért volt formabontó, hogy egy olyan népszerű márka, mint a CK, egy teljesen ismeretlen, más alkatú lányt rakott az óriásplakátokra, és változtatta meg egy csapásra a divat irányvonalát. A szupermodellek eltűntek, helyüket átvették az extra vékony modellek és a letisztult szabásvonalak.

Ki volt ez a tragikus sorsú Kennedy-feleség?

Carolyn Bessette-Kennedy 1966-ban született New York államban, karrierjét a divat világában építette fel. 1996-ban ment feleségül John F. Kennedy Jr.-hoz, az Egyesült Államok egyik legismertebb politikai dinasztiájának örököséhez. Kapcsolatukat hatalmas médiafigyelem övezte, a paparazzók folyamatosan követték őket New York utcáin.

Tragikus sorsuk 1999. július 16-án pecsételődött meg: Kennedy kisrepülőgépe az Atlanti-óceánba zuhant Martha’s Vineyard közelében, a fedélzeten Carolynnal és annak testvérével, Lauren Bessette-tel. Mindhárman életüket vesztették. Carolyn ekkor mindössze 33 éves volt – alakját pedig azóta is a Kennedy-mítosz és a ’90-es évek letisztult eleganciájának egyik legemblematikusabb figurájaként őrzi a divattörténet.

A minimalista elegancia megtestesítője volt (Fotó:Richard Corkery/NY Daily News Archive/ Getty Images, Evan Agostini/Liaison,Donato Sardella/Penske Media / Getty Images)

A stílus, ami újra hódít

Ruhatára elsősorban fekete, fehér és bézs árnyalatokból állt, amelyekkel soha nem érezte úgy, hogy túl sokat mutat magából. Ezekkel a neutrális tónusokkal olyan időtlen sziluetteket hozott létre, amelyek ma is trendinek számítanak. Carolyn stílusát is elsődlegesen a minimalizmus és a letisztult elegancia jellemezte.

Kapcsolódó: Visszatértek a ’80-as évek – Így hódít Glamoratti 2026-ban

Elkerülte a harsány logókat és felesleges díszítéseket, helyette a formák, szabások és anyagok minőségére helyezte a hangsúlyt — mindezt olyan természetességgel, amihez foghatót ritkán látni. A fehér ing és farmer kombinációja talán az egyik legismertebb CBK-momentum: egyszerű alapdarabokból építkezett, de a részletek — a tökéletes szabás, a finom kiegészítők és a semleges színek — tették izgalmassá az összhatást. 

Kapcsolódó: 10 Gyönyörű fotó Jackie és John Fitzgerald Kennedy kapcsolatáról

Carolyn Bessette-Kennedy nélkülözhetetlen darabjai

Ezeket ma is érdemes beépíteni egy kapszulagardróbba:

  • Tökéletesen szabott fehér ing – szinte minden outfitje alapja volt, nappal farmerrel, este akár egy hosszú fekete szoknyával.
  • Egyenes szárú / flare (enyhén bővülő szárú) farmer – nem túl szűk, nem túl bő — ez a fazon volt az arany középút.
  • Letisztult szövetkabát és minimalista átmenti kabátok – minőségi külső réteg, amely azonnal emeli a megjelenést.
  • Sima, testeket követő felsők és pulóverek – finomságot és nőiességet adtak az egyszerű vonalaknak.
  • Hegyes és kocka orrú magassarkú, hosszú szárú csizma – ezek a fazonok ma is virágkorukat élik.
Carolyn Bessette Kennedy stílusa

Az utcai stílusa a 2026-os divatot is inspirálja (Fotó:Lawrence Schwartzwald/Sygma/ Getty Images)

Carolyn Bessette-Kennedy kiegészítői

Nemcsak alapdarabjai határozták meg sítlusát, hanem okosan választott kiegészítők is:

  • Ovális napszemüveg – szinte minden utcai fotón ebben láthattuk annak idején, és azóta is trendi klasszikussá vált.
  • Tortoiseshell (teknőcpáncél mintás) fejpánt – egyszerre volt játékos és elegáns, szinte azonosították vele.
  • Minimális ékszerek vagy épp semmi — mert a kevesebb mindig több volt nála.

Az ovális napszemüveg és a hajpánt a védjegyévé vált. (Kép: Lawrence Schwartzwald/Sygma /Getty Images)

Modern visszhang: a csendes luxus trend

A csendes luxus eszméje ma reneszánszát éli, és Bessette-Kennedy stílusa ezt az esztétikát talán legkorábban megtestesítette. Az egyszerű, de kiváló minőségű darabok, a semleges árnyalatok és a kifinomult szabások mind azt sugallják, hogy a stílus nem a márkák feltűnő hirdetéseiben, hanem az aránytartásban és a tudatos választásokban rejlik.

A retro abszolút virágkorát éri, érdekes megfigyelni, hogy az ezredforduló után született fiatalok szinte megszállottan vonzódnak a ‘90-es évekhez. Újra divat minden, ami analóg, felfedezik a magazin vásárlást, a kazettákat. Nem csoda tehát ha teljesen rápörgött a Z generáció is Carolyn Bessette-Kennedy stílusára, a TikTok például tele van videókkal, amiben bemutatják, hol lehet olyan hajráfot vagy épp vintage Prada cipőt lelni, amit az egykori ikon is viselt.

Kapcsolódó: Balsors vagy önhittség, a Kennedy-átok nyomában

Kiemelt kép: Getty Images

Ajánlott videó