Segítség, a gyerek influenszer akar lenni! A héten talán ez az egyik legfontosabb cikkünk a lapban (10. oldal). Egészen biztosan van a környezetünkben influenszer, vagy influenszerért rajongó, és emiatt annak készülő kisgyerek vagy fiatal.
Amit látnak, az a siker, a pénz és a csillogás, sok esetben a hagyományos tehetség kevésbé számít. A kép ennél persze árnyaltabb, hiszen rengeteg teljesítménnyel bíró influenszer is létezik, valamint egy idő után a munkát sem lehet kispórolni, de a gyerekünk ezt még nem tudja.
Mindenesetre tiltani nem lehet, ahogy magától a digitális világtól sem, legfeljebb alakítani próbálhatjuk a hozzáállást, bár úgy igen nehéz, ha a mi kezünkből sem esik ki a telefon.
Ennek kapcsán Tari Annamária van a héten a segítségünkre, vele elemezzük tovább a közösségi médiához fűződő viszonyunkat (38. oldal). A pszichológus egyik legfontosabb tanácsát már most ideteszem: ne a telefontól várjuk, hogy jó érzéseket állítson elő a számunkra.
Itt pedig megragadom az alkalmat, hogy figyelmükbe ajánljam állatkerti riportunkat (22. oldal), amit receptre írnék fel. Az ugyanis pontosan arra a szinte elveszett világra irányítja rá akaratlanul is a figyelmet, ahová annyira visszavágyunk a digitális zajból, de mégsem megyünk-mehetünk. Gyerekeknek-felnőtteknek szóló mese andalít el minket vörös pandák és zsiráfok étkezési szokásairól. Hiszen ki nem olvad el, ha bekukkanthat az állatkerti menzára? Végre egy történet, amiben nincs rosszindulat, aggodalom, irigység, és még a krokodiltól sem félünk!
A vörös pandák a bambuszból bármikor csemegézhetnek – fotó az állatkerti riportunkból.
Apropó állatkert, pont huszonöt éve, pályám majdnem kezdetén az egyik magazinnál, ahogy mondani szokták, mindent is kellett csinálni. Így történhetett, hogy mesesorozatot írtam és rajzoltam (!). Béla pingvin volt a főhős, aki a fővárosi állatkertből szökött meg. Tegnap újraolvastam őket. Jó volt megint Béla kalandjait követni, izgulni érte, hiszen már egy sorra sem emlékeztem a történetből.
A telefont nem görgettem addig sem, és elmerültem egy idilli világban, egy nosztalgikus nyugalomban – amiben annak idején éltünk, és amit már csak tudatosan, vagy éppen ilyen „cuki cikkekkel” idézhetünk fel. Tartsanak velünk!
