Úton
Tizennyolc éves koromban egy barátommal kistoppoltam Hollandiába. A Ruhr-vidéken elkapott minket a jégeső, egy török kamionos feltessékelt minket a kamionjába. Amszterdam azonnal elbűvölt, abból éltünk, hogy a bolhapiacon hátrahagyott tárgyakat másnap ugyanott eladtuk.
A zöldségpiacon a megmaradt narancsokat, otthon soha nem látott méretű almákat vacsoráztuk – elképzelni nem tudtam, hogy innen egyszer haza fogok menni. Hormonoktól és mindenféle mástól feltüzelve jártam a várost, a múzeumokat, a coffeeshopokat – az összekeveredő kultúrák, etnikumok máig nagyon vonzanak. Szerencsére bárhová megyek, ilyesmibe keveredek.
Éjszaka
Sokat lógtam a budapesti éjszaka legendás őrültjeivel, hajléktalanjaival, féltem, tanultam tőlük, szerettem őket, pedig sokuknak a nevét sem tudtam. Volt egy ember, aki órákon át csodálatosan énekelt francia sanzonokat a Kálvin téri aluljáróban. A bölcsészlányok súgták meg, hogy amúgy teljesen értelmetlenül halandzsázik: egyetlen szót sem beszélt franciául.
