Az agyunkban a homloklebeny felelős a végrehajtó funkciókért, az ítélőképességért és az ösztönök leküzdéséért. A veszélyek és kockázatok felmérésére való képesség forrása is ez a terület, segítségével döntünk bölcsen megfelelő lépéseinkről. MRI-vizsgálatok egyértelműen kimutatták, hogy a homloklebenyhez kötődő idegi kapcsolatok csak húszéves kor körül, vagy annál is később érnek be.
A tudósok szerint a tisztánlátás azon a képességünkön múlik, hogy tudjuk-e kívülről látni magunkat és az adott helyzetet, ez a homlok- és az arccsonti lebeny feladata, vagyis a kamasz azért kockáztat, mert az agya még nem fékez elég jól.
Ezzel szemben az idős azért fél, mert az agya már pontosan tudja, mi lesz, ha baj történik.
– Egyrészt a kor előrehaladtával egyre többet tapasztal az ember, másrészt azzal, hogy testileg-lelkileg elhasználódik, veszít a rugalmasságából, ami merevebbé teszi a gondolkodást – magyarázza Falucskai Henriett klinikai szakpszichológus. – Idős korunkra nagyon sok szörnyűséget hallottunk, láttunk, éltünk meg, és ezzel párhuzamosan egyre kevesebb dolgot tartunk kontroll alatt, így nem csoda, ha felerősödik a félelem.
Az Erikson-féle fejlődéselmélet szerint a személyiség fejlődése élethosszig tart, és minden szakasznak megvan a maga feladata. Az öregkoré az énteljesség vagy integritás kialakítása, szemben a kétségbeeséssel. Az, hogy melyik felé billenünk el, főképp azon múlik, hogy a korábbi feladatokat hogyan oldottuk meg, illetve hogy mennyire tudunk számot vetni az életünkkel.
A kedvező kimenetel az elégedettség, a bölcsesség, a kedvezőtlen kimenetel az elégedetlenség, a kétségbeesés, a halálfélelem. Egyfajta merevség mindenkit jellemez, de az lesz félősebb, aki nem jól dolgozta fel a korábbi életfeladatokat, ő keserűbbé válik, tele félelemmel. Aki szembe tud nézni az élet végével, az a helyén tud lenni, és egyfajta bölcsesség jellemzi.
(Fotó: Canva)
Egyedül nem megy
A veszteségek nagyon erősen formálják az időskort: akinek meghal a férje, az nemcsak a társát veszíti el, de a feleségszerepét is. Aki nyugdíjba megy, annak csorbul a hasznosságérzése, személyiségéből kiesik a „dolgozó ember” rész.
Az időseket megviseli, hogy a barátaik, ismerőseik temetésére járnak, és ezzel egy időben érzik magukon, hogy romlanak a reflexeik, kevésbé értik az őket körülvevő világot, ami ráadásul a digitális forradalom következtében a korábbinál sokkal gyorsabban változik. Mindezt megélni bizonytalansággal és félelemmel jár,
de rengeteget segít, ha van szociális háló, társas vagy családi támogatás, elfoglaltság és önreflexió.
Akadnak valóban racionális félelmek: sokan tartanak például attól, hogy elesnek, mert bizonytalanabbul mozognak, ezért idővel inkább nem járnak el otthonról. Ezt meg lehet előzni azzal, ha valaki megfontoltan edz, és erősíti az izmait, vannak kifejezetten időseknek szánt, esésre felkészítő tanfolyamok is, de lehet használni botot vagy más járássegítő eszközt.
Azt is megértjük, miért tartanak a nyugdíjasok az idegenektől: az unokázós csalásokat, a kifejezetten idős embereket célzó átveréseket nem szabad a szőnyeg alá söpörni, sokkal hasznosabb átbeszélni és rendszeresen átismételni a tudnivalókat az érintettekkel, mert így nemcsak magabiztosan léphetnek fel, de megnyugvásra is lelnek, ha tudják, mit kell tenniük.
