- Sokszor alapvető szükségleteink kielégítése is önzésnek tűnik.
- De hol húzódik a határ egészséges önszeretet és önközpontúság között?
- Tudtad, hogy a túlzott önfeláldozás hosszú távon a kapcsolatainknak?
Az önszeretet fogalma az elmúlt években egyre gyakrabban kerül szóba, amikor mentális egészségről, kiégésről vagy kiegyensúlyozott életvitelről beszélünk. Mégis sokan bizonytalanul, sőt ellentmondásosan viszonyulnak hozzá. Gyakran előfordul, hogy egészen alapvető szükségleteink érvényesítése – a pihenés, a határok meghúzása vagy a saját igények kimondása – bűntudatot kelt, és könnyen megkapja az „önző” jelzőt.
Ennek hátterében nagyrészt a minket körülvevő kulturális elvárások állnak. A teljesítményre épülő gondolkodás, az állandó rendelkezésre állás kényszere és az önfeláldozás túlértékelése mind azt sugallják, hogy a saját jóllét másodlagos. A pszichológiai kutatások ugyanakkor mást mutatnak: az egészséges önszeretet nem másoktól vesz el, hanem épp ellenkezőleg – előfeltétele annak, hogy hosszú távon kiegyensúlyozottan, empatikusan és felelősen tudjunk jelen lenni a kapcsolatainkban.
Pedig ezek nem különleges igények vagy kényelmi luxusok, hanem a mentális egészség és a fenntartható életvezetés alapkövei.
Kattints a galériára!
Az önszeretet minimumai nem kiváltságok, hanem alapfeltételei az egészséges működésnek. Az, hogy ezek gyakran önzésként jelennek meg a közgondolkodásban, nem az egyéni érzéketlenség, hanem mélyen beágyazott társadalmi elvárások következménye. A saját szükségletek felismerése és tisztelete nem másoktól vesz el, hanem hosszú távon minden kapcsolatot fenntarthatóbbá tesz.
Kapcsolódó: 7 lépés, hogy elérd az igazi önszeretetet
Kiemelt kép és galéria képei: Canva
