Az egész országot megrázta egy kedves, életvidám fiatal lány, Molnár Petra halála. Az „angyalföldi gyilkosság” néven elhíresült ügy óriási médiaérdeklődést váltott ki. Petra szülei mind ez ideig elzárkóztak a nyilvánosság elől. Most először döntöttek úgy, hogy el akarják mondani, ők hogyan élték meg a történteket.

Tavaly október 17-én állt először bíróság elé Molnár Petra egykori barátja, akit azzal vádolnak, hogy 2023. július 13-án különös kegyetlenséggel meggyilkolta és kifosztotta a huszonhét éves fiatal nőt. A férfi, akit a tett elkövetése után csak többnapos hajtóvadászat után fogtak el a rendőrök a Római-parton, az emberölést beismerte, de a vádirat más részeit vitatta. Petra szülei, Molnár Róbert és Ibolya úgy érzik, mindent meg kell tenniük azért, hogy az igazság teljes mértékben kiderüljön, ezzel tartoznak a lányuknak.

Fogadják őszinte részvétemet. El sem tudom képzelni, miként lehet elviselni ekkora fájdalmat.

Molnár Róbert: Ezt elmondani sem lehet. Képtelen voltam felfogni, mi történt. Olyan anyai fájdalmat láttam a feleségemen, ami elképzelhetetlen. Próbáltam tartani magam, mert tudtam, hogy a családomnak szüksége van rám. 

Molnárné Ibolya: Mindig is a család volt számunkra a legfontosabb, most is ez tart össze bennünket. Petra is így élt, neki is a család volt az első. Most is egymásba kapaszkodva próbálunk élni hárman, de mindig úgy érezzük, valójában négyen vagyunk.

Meséljék el, milyen lány volt Petra!

M. I.: Nehéz múlt időben beszélnünk a lányunkról, annyira része az életünknek, a gondolatainknak, a mindennapjainknak. Gyermeki lélekkel megáldott, őszinte és szeretettel teli fiatal nő volt. Mindig készen arra, hogy adjon, segítsen, meghallgasson másokat. Maximalista volt, ugyanakkor melegszívű és figyelmes, ezért ahol csak megjelent, szeretet és tisztelet vette körül.

Nyitott, érdeklődő személyiség volt, sok minden vonzotta: sport, zene, idegen nyelvek, utazás. De mindezek mellett a család volt számára a legfontosabb – az jelentette neki az igazi biztonságot és a szeretet forrását. Nehéz lenne felsorolni mindazt, amit tőle kaptunk. Ha egyetlen mondatban kellene jellemezni, azt mondhatnánk, Petra maga volt a szeretet, a jóság és a tisztaság.

Hívő emberek lévén tudtak ebből erőt meríteni? 

M. R.: Szinte nap mint nap szembesülök azzal a kérdéssel, hogy hol volt akkor a Jóisten, amikor ez történt. Erre azonban senkitől sem kaptam választ, és talán nem is várhatom el. Hívő katolikus vagyok, ebben a hitben nevelkedtem, és ebben neveltük a gyerekeinket is. Petra is hívő keresztényként élt.

A hitünk most kapaszkodót ad ahhoz, hogy tovább tudjunk élni, még ha rendkívül nehéz is.

M. I.: A férjemen azt érzem, hogy a történtek után talán még erősebb lett a hite. Hiszi – mert hinni akarja –, hogy egyszer még találkozunk a gyerekünkkel. 

Azon a végzetes napon hogyan szereztek tudomást arról, mi történt Petrával?

M. I.: A lányunknak azon a tragikus napon valójában nem kellett volna Budapesten lennie. A fővárosban dolgozott, de a munkáját nagyrészt otthonról végezte. A tragédia előtti hetekben is otthon volt, július 14-én indultunk volna közös családi nyaralásra, addig végig home office-ban dolgozott volna.
M. R.: Az a férfi, akit Petra és mi is a barátjának hittünk, július 5-én, szerda este érkezett hozzánk. Úgy volt megbeszélve, hogy egyedül tér majd vissza egy hét múlva Budapestre. Július 10-én, hétfő délután azonban váratlan fordulat történt. A férfi azt mondta, az édesanyja szívinfarktust kapott, kórházba került, lélegeztetőgépen van, és vissza kell utaznia Budapestre. Azt kérte Petrától, menjen vele, és legyen mellette, támogassa lelkileg ebben a nehéz helyzetben.
M. I.: A férjemmel mi vittük őket autóval a fővárosba, hogy a férfi az édesanyját meglátogathassa. A Szent János-kórháznál arra kért bennünket, hadd menjen be egyedül. Körülbelül tíz percet töltött bent, majd amikor kijött, Petra nyakába borult, és sírva mondta, mennyire megviselte, hogy így kellett látnia az édesanyját, akinek – állítása szerint – mindenhonnan csövek lógtak ki a testéből. Ezután elvittük őket a férfi albérletébe, Petra pedig ott maradt vele. Úgy búcsúztunk el, hogy két nap múlva, július 12-én, szerdán este Petra hazautazik hozzánk. Ez azonban nem így történt. Szerda délben a férfi megkérte, hogy maradjon vele még egy éjszakát, hogy tovább támogathassa őt ebben a nehéz helyzetben. Petra beleegyezett, és abban maradtunk, hogy másnap, 13-án kora reggel jön haza. A két nap alatt természetesen mindannyian aggódtunk a férfi édesanyjának állapotáért. Többször is érdeklődtünk, ő pedig részletesen beszámolt arról, mi történik – mikor veszik le a lélegeztetőgépről, mikor szállítják át a Kútvölgyi kórházba, és mit mondanak az orvosok. Csak később, a tragédia után derült ki, hogy mindez hazugság volt, az édesanyja ekkor az otthonában tartózkodott, nem került kórházba.

M. R.: Máig nem tértem magamhoz a döbbenetből, hogy valaki ilyen történettel képes legyen megtéveszteni bennünket.

M. I.: Petra végül beleegyezett, hogy 13-án reggel indul haza. Fel is hívott minket, és megbeszéltük, hogy a kora reggeli vonattal jön. Hajnali négy óra körül kellett volna felkelnie, hogy elérje. Reggel hat után azonban üzenet érkezett a telefonjáról: „Elaludtam… Majd egy délutáni vonattal mennék csak haza, addig dolgozom. Még kitalálom, melyikkel.” Később tudtuk meg, hogy ezt az üzenetet már nem ő írta. A férfi küldte a telefonjáról, hogy azt a látszatot keltse, Petra még életben van. Ugyanígy Petra munkahelyére is írt egy angol nyelvű üzenetet kilenc óra után.

Kapcsolódó: A meggyilkolt nők fele a saját otthonában válik áldozattá

Mikor érezték először, hogy ­valami nincs rendben?

M. I.: Amikor letelt Petra munkaideje, és nem jelentkezett, elkezdtünk aggódni. Próbáltuk hívni mindkét telefonján, és üzeneteken keresztül is kerestük, de semmilyen válasz nem érkezett. Ekkor már nagyon nyugtalanok voltunk, és megpróbáltuk elérni a férfit, de ő sem reagált semmire. Késő délután a másik lányunknak írt Facebookon, hogy szakítottak Petrával, de még megbeszélik a dolgot.

Tovább olvasnál?
Ha érdekel a cikk folytatása, fizess elő mindössze havonta 1490 forintért.
Próbáld ki most!
Az előfizetésed egy regisztrációval egybekötött bankkártyás fizetés után azonnal elindul.
Mindössze pár kattintás, és hozzáférhetsz ehhez a tartalomhoz. Ha van már előfizetésed, lépj be .
Ajánlott videó