Néhány éve egy kolléganőm elutazott hétvégézni Zágrábba. Volt, aki értetlenkedve fogadta a döntését: minek megy oda? Senki nem szokott Zágrábba utazni… „Éppen ezért! – válaszolta. – Most elmegyek, és megnézem, mi van ott.”

Ez az egész közjáték nagy hatást gyakorolt rám, és azon járt az eszem, milyen igaza van. Hiszen miért járunk Horvátországba? A káprázatos tengerpartért, ami Isztriától egészen Montenegróig nyújtózkodik. Tavasszal és ősszel esetleg megcsodáljuk a Plitvicei-tavakat – azt’ jó napot. Pedig Horvátország ennél jóval több.

Monarchiabeli hangulat Eszéken

Az M6-os autópályán haladva nem tűnt jó ötletnek a városnézés: szürke ködlepel borította a tájat, a nap pedig próbálkozott, de képtelen volt áttörni a rongyos felhőalapon. Ám ahogy – lassítás nélkül – áthajtottam Horvátországba, a köd felszállt, és verőfényes napsütés ömlött el mindenen. Egy szempillantás múlva már le is kellett kanyarodnom Eszék felé. Az autópályadíj pedig alig több mint másfél euróba került. 

Eszék neve azt jelenti: „a környező vizes területekből kiemelkedő, házépítésre alkalmas terület”. Alig százezer lakosával igazi barátságos középváros: se nem kicsi, se nem túl nagy. Már a rómaiak is lakták, a középkorban, a török hódoltság alatt pedig fontos híd vezetett át a mocsarai felett. Ez volt az a bizonyos híd, amit Zrínyi Miklós égetett fel 1664-ben.

Barokk erődvárosa a 18. században épült – ez a Tvrđa, vagyis a vár, Eszék legszebb kerülete. A város a legújabb korban, a délszláv háborúban komoly károkat szenvedett. Ostroma alatt több mint ezerhatszázan vesztek oda, és az épületekben is nagy károk keletkeztek. Utóbbiaknak ma már nincs nyomuk, de a háború emléke ma is elevenen él a helyiekben.

A november végi békés napsütésben azonban igazán kedves arcát mutatja a város. Majdnem sikerül begurulni egyenesen a felsőváros központjába, az Ante Starčević (híres horvát politikai gondolkodó volt) térre.

Csütörtök délelőtt van – meg is lepődik a turisztikai iroda munkatársa, hogy kerülök ide Budapestről, de aztán útba igazít.

A főtér kicsit monarchiabeli hatásokat mutat: loggiás homlokzatok, bankpaloták és az elegáns Hotel Royal uralja. Csilingel a kék eszéki villamos, jönnek-mennek az emberek, nyitnak a kávézók, ez a város találkozópontja. Nyáron igazi mediterrán élet zsizseg az utcán, kiülős helyek tömkelegével. Most egy kicsit visszafogottabb a pezsgés, de azért dél körül már sütkéreznek a helyiek a gyenge napfényben, és élvezik a kávéjukat vagy az ebédjüket. 

A teret délről a vörös téglából épült neogótikus Szent Péter és Pál-társszékesegyház uralja. A tornya kilencvennégy méter – ez Szlavónia legmagasabb, Horvátországnak pedig a második legmagasabb temploma. A 19. század végén épült, és amilyen izgalmas kívülről – szinte világít a napfényben –, annyira sejtelmes belülről.

A színes ablakokon – Szent Péter, Szent Pál és az apostolok életét ábrázolják – a fény ferdén süt a gyönyörű oltárra és a faragott kőszobrokra. A templom egyébként mindkét világháborúban megsérült, 1964-ben pedig a földrengés sem kímélte. A délszláv háborúban több mint százszor találták el a legkülönfélébb lövedékekkel, de még ekkor is tartottak benne miséket. 

Barokk vár és hősies kis autó

A főtér után a Dráva-part felé veszem az irányt. Csak száz méter, és ott állok a promenádon. A Dráva meglepően széles, a sétányról pedig belátni az egész túlpartot. Még elég sok a zöld odaát. Eszék Horvátország legzöldebb városa, negyvenhektárnyi parkkal. A két partot kecses gyaloghíd köti össze.

A túlparton homokos, hosszan elnyúló strand látszik: nyáron nagy fürdő- és evezősélet zajlik a folyó mellett. A túlpart rejti Horvátország egyik legnagyobb és legjobb állatkertjét. Ha tavasztól őszig érkezünk, ezt se hagyjuk ki! A promenád a Tvrđához, az eszéki várhoz vezet.  

A város százhetven éven át oszmán uralom alatt állott, és amikor 1687-ben a Habsburgok visszafoglalták, elkezdték katonailag is megerősíteni. Így épült meg az 1700-as évek elején a nyolcszögletű erődítmény, belül barokk városkával, tehát ez nem is vár tulajdonképpen, csak egy falakkal és kapukkal körülvett városrész. A legépebben a vízi kapu maradt meg – ezen még látszik a kétfejű sas domborműve is.

A várfalról felkapaszkodtam a tetejére, és benéztem az ajtaján, de aztán úgy döntöttem, kockázatos lenne belül is szétnézni. Kaszárnyák, paloták, templomok állnak a falakon belül. Az utcák egymásra merőlegesek: látszik, hogy mérnöki kéz tervezte a városkát. Érdemes megtekinteni a barokk és katolikus Szent Mihály-templomot, a főőrség épületét, de itt van a Szlavóniai Múzeum is, amely Horvátország legészakibb tájegységének történetét meséli el.

Díszesen faragott pestisoszlop is áll a főtéren, és még valami: amikor ott jártam, éppen a város karácsonyfáját emelték egy daruval a foglalatába, és bőszen faragták a törzsét, hogy beleférjen. A karácsonyi vásár fabódéi már álltak, de a díszkivilágítás még a földön hevert. Fantasztikus hangulata lehet itt az adventi-­karácsonyi vásárnak. 

A várnegyedből visszafelé az Europska aveniján, Eszék legszebb századfordulós sugárútján lehet eljutni újra a felsővárosba. Tágas utca, polgári arculat, impozáns villák: egy történelmi díszletben barangolhatunk. Kicsit olyan, mint az Andrássy út Budapesten, csak kisebb léptékű. (Vagy, ha lehet így fogalmazni, cukibb.) Az épületek szecessziós, historizáló és korai modernista stílusban épültek. Szinte minden házon van mit nézni.

Tobzódunk a színekben a fehértől a pasztellsárgán át a rózsaszínig. Ami a legjobban lenyűgözött azonban: az utca végén a két mozi. Az egyik az Uránia, amely 1912-ben épült, és szabadkőműves-páholyként is működött. Ugyan szecessziósnak mondják, de az art deco stílus – na meg piramis- és szfinxminta – is felfedezhető rajta. 

A piszkosrózsaszín Európa mozi pedig tényleg egy modern art deco csoda. 

A délszláv háború megviselte a magyar határtól tényleg alig néhány kilométerre található Eszéket. Ennek egyik legérdekesebb emlékműve egy lakótelep sarkán álldogáló kompozíció: egy kis piros autó hajt rá egy jugoszláv tankra. Körülötte ezer meg ezer leégett mécses. Az eszéki Red Fićo (piros Fityó) egy Zastava, a Fiat 600 jugoszláv változata. A Vukovarska utcánál egy piros autó ment szembe egy jugoszláv harckocsival a horvát függetlenségi háború eszéki harcai során. Aztán ledarálta a tank, de így is a civil bátorság és az ellenállás jelképe lett.  

6 fotó

Kopácsi-rét

A Duna mentén, Eszék és a magyar határ közelében terül el a Kopácsi-rét, amely az egyik legnagyobb és legjobb állapotban fennmaradt európai vizes élőhely. Több mint háromszáz madárfaj él itt vagy vonul át rajta. Rengeteg fekete gólyát láthatunk, de gyakori a réti sas is.

A Kopácsi-rét szarvas-, vaddisznó- és vidraparadicsom. A tavi, mocsári és ártéri ligeterdőket jól kiépített pallós tanösvényeken lehet megismerni, de hajókirándulásra is be lehet fizetni. A park északi részén a Habsburgok (és később Tito) vadászkastélya is megtekinthető. A látogatóközpontot Kopácsi falu (Kopačevo) közelében keressék!