– Engem is felírsz? – kérdezi természetes közvetlenségével Kristóf, és beleles a jegyzetfüzetembe.
– Persze – válaszolom, és cserébe arra kérem, mesélje el, milyen hangszeren játszik. Kiderül, hogy huszonegy éves, dobol, zongorázik, nagybőgőzik, és ha megengedik neki, orgonál is.
– Bármilyen hangszert meg tud szólaltatni, és bármit lejátszik hallás után – teszi hozzá kedvesen Fabényi Réka, a Parafónia együttes zenekarvezetője, aki pedagógusi és zenei diplomával évtizedek óta foglalkozik egészséges és értelmi sérült gyerekek zenei fejlesztésével. A zenekaruk neve egy szójáték: a „para” azt jelzi, hogy a tagok kicsit mások, mint az átlagemberek, a „fónia” jelentése pedig együtthangzás.
Rögtön feltűnik, hogy a próbára gyülekezők előtt nem a hagyományos, ötvonalas kotta áll, hanem színes körök jelzik a hangokat. Heinrich Ullrich német gyógypedagógus volt az, aki szembeszállt a véleménnyel, miszerint az értelmi sérültek nem képesek dallamhangszeren játszani.
Kidolgozott egy rendszert, amely nem igényel komplex gondolkodásmódot, sőt, még a színek nevének ismeretét sem, csak a színek azonosításának képességét.
A módszer alkalmazása során kiderült, hogy nem csupán az értelmileg akadályoztatott gyerekek zenei oktatására, terápiájára alkalmas, hanem az egyszerűsége miatt mindenki számára, aki a hagyományos kottát nem tudja, vagy nem akarja megtanulni.
A metódust Vető Anna gyógypedagógus – „A zene mindenkié” Egyesület alapítója – 1991-ben adaptálta a magyar viszonyokra, és ezzel egy egészen új lehetőség nyílt meg ezek előtt a fiatalok előtt. Ma már három zenekaruk működik: a legkisebbeknek a Parapille, a középmezőnynek a Paramezzo, a legrégebbi és legügyesebb tagoknak pedig a világhírű Parafónia.
Kapcsolódó: Vekerdy Tamás pszichológus véleménye a zenetanulás fontosságáról
Kezdődjenek a próbák!
– Ügyesek vagytok, nem is néztétek a kottát! – dicséri meg Fabényi Réka Tomit és Borókát, a Parapille tagjait, akik épp most játszottak le egy Dvořák-átiratot metallofonon. Bényei Zsuzsanna, aki a legkisebbek zenekarát és a Paramezzót vezeti, sajnos ma nem tud itt lenni, ezért Réka irányítja mindhárom próbát. A zenészek nagyon koncentrálnak, nem mellesleg egy fellépésre készülnek, és szépen csengő hangok kelnek életre a kezeik között.
„Légiesen játsszátok, ahogy a pitypang száll a levegőben” – érkezik az instrukció Rékától.
– Minden zenedarabhoz speciális átiratokat és kottákat készítek – mutatja a zenekarvezető. – Vannak tanulók, akik esetében később áttérhetünk a hagyományos kottára, közbülső állomásképp pedig a színes köröket elhelyezzük az öt vonalon. A legtöbben nálunk ütőhangszeren játszanak: metallofonon, xilofonon, dobon, de van csengősorunk, cintányérunk, csellónk, nagybőgőnk is.
Az egyesület elnöke, dr. Fodor Krisztián mindig támogat, ha találok egy új hangszert, amit beilleszthetőnek tartok, mint például a nyelvdobot, vagy éppen egy igazi nagybőgőt. A zenekari tagok főként középsúlyos értelmi sérültek – de például egyikükkel, Csabival gyakran zenetörténeti vitákat folytatunk, mert amit elolvas, az benne marad a fejében, én meg nézhetek utána a kérdéseinek.
Egyedi kotta egyedi zenészeknek
A Parafónia tagjai rendszeresen fellépő művészek, hiszen a több mint húszéves zenekar már bejárta Európát, de állt a MÜPA és a Zeneakadémia színpadán is. Sok helyen rácsodálkoznak, mennyire szépen szól a csapat játéka – meglepő, mire képesek, és milyen fegyelmezettek. Kis lépésekben, de megtanulták azt is, hogy kell profin viselkedni: mosolyogni, köszönni, egyenes háttal ülni. A zenét és a közönséget megtisztelni.
– Ők elég őszintén reagálnak minden helyzetre: akár fellépés közben a feje tetejére fordítják a citerát, hogy kirázzák belőle a beesett pengetőt, vagy metáljeleket mutatnak a koncerten – folytatja nevetve Réka. – Például az egyik fellépőruhát viccből „puccos” ruhának neveztük el, hogy megkülönböztessük az egyenpólótól. Amikor egy tévéinterjúban megdicsérték a ruhát, az egyik lány rá is vágta, hogy „ó, igen, Réka néni megmondta, hogy a puccost vegyük fel…”
Megtudom, hogy felléptek már Balázs János zongoraművésszel, Fischer Ivánnal és a Budapesti Fesztiválzenekarral is. Szerette volna megismerni őket Kobajasi Kenicsiró, akinek az aláírása bekeretezve a próbaterem falán lóg. Réka azt hitte, telefonbetyár hívja, amikor a japán karmester megbízásából kereste őt egy fiatalember, de összejött a találkozó. José Cura operaénekes, zeneszerző, karmester eljött ide, a próbára, és énekelt a csapatnak, majd együtt álltak színpadra a Nemzeti Színházban.
Fejleszt és társaságot ad
Időközben a zenekarvezető segítői is megérkeznek, akiknek szintén szükséges zenei és gyógypedagógiai képesítés ahhoz, hogy részt vehessenek az itteni munkában. Az iskolai tanterem, ahol a próba zajlik, megtelik a zenészekkel és a hangszerekkel. A segítők játék közben a zenészek mellett ülve, pálcával mutatják, hol tartanak a kottában. Van, aki olyan tempóban játszik, hogy bele sem néz, de a biztonság kedvéért ott van előttük.
A próbáról kisurranva a fiatalokat kísérő szülőkre a folyosón találok rá.
– Boróka nemrég úgy fogalmazott, hogy őt nagyon megnyugtatja a zene – árulja el az édesanyja. A tizennyolc éves lány a kamaszok feszült időszakát éli, itt viszont akár két órát is szívesen próbál egyhuzamban. – Borónak még a nagymamája kezdett az otthoni zongoránál dalokat tanítani, és mivel mindig újat és újat kért, zongoratanárt hívtunk hozzá.
A családunk nagyon muzikális, sok hangszerünk van, így önállóan rátalált a furulyára és a gitárra.
Rengeteg dalt tud fejből, ezért is örültem nagyon, hogy bekerülhetett a zenekarba. Ő általában elég lassú, de az, hogy alkalmazkodnia kell a zenekarvezetőhöz, a társaihoz, segít neki abban, hogy felvegye a tempót. És gyönyörű darabokat játszanak! A világhírű karmester, Ács János is azt mondta, elképesztő, miket tudnak. Ha becsukjuk a szemünket, azt gondolhatjuk, hogy egy ügyes zeneiskolai zenekart hallunk…
– Tomit alig lehetett hazavinni már első alkalommal is – mondja az anyukája. – Tizennégy éves, hét éve zongorázik, gitározik is. Négyévesen még nem tudta szavakkal kifejezni magát, de énekelve már beszélt, nagyon speciális zenei és nyelvi érzékkel született. Szerettük volna, ha zenei közösségbe jár, keresgéltem, és így találtam a zenekarra. A koncentrációt és a finommotorikát remekül fejleszti a hangszeres játék, de barátokat is szerzett itt, élvezte a nyári tábort. Nagyon barátságos fiú, könnyen teremt kapcsolatot.
Boró és Tomi a legfiatalabbak a csapatban, ahol vannak harmincasok, negyvenesek és ötvenesek is – utóbbiak a Parafónia tagjai között. Kiderül, hogy többen nem csak a zenében tehetségesek, de indulnak speciális világjátékokon, ahol például úszásban bajnokként állhattak dobogóra. A többség dolgozik is, varrnak, csomagolnak, bőrrel foglalkoznak. Járnak együtt hangversenyekre, múzeumokba, kirándulni.
– Olyan nincs, hogy mi nem vagyunk itt egy próbán – teszi hozzá az ötvenöt éves Feri édesapja. – Ezeknek a srácoknak a zene a mindenük. Elfogadják, amit Réka mond nekik, mert tud a nyelvükön beszélni, nagy a tapasztalata. Itt kulcs kell mindenkihez, de ő megtalálja.
Helyszűkében a csapat
Egyre több érintett szülő keresi meg az egyesületet, akiknek sérült gyermekei szeretnének zenét tanulni. Örömmel fogadnak minden jelentkezőt, viszont nagy problémát jelent, hogy mostanra kinőtték a próbatermüket.
– Több tanítványunknak több hangszerre van szüksége, de a próbatermünk nagysága véges, sem több hangszer, sem több gyerek nem fér el a jelenlegi helyünkön – magyarázza a zenekarvezető. – Folyamatosan keressük, hova tudnánk átköltözni, de vagy megfizethetetlen bérleti díjjal találkozunk, vagy (a megfizethető helyiségek esetében) nagyon rossz állapotú termeket látunk, ahová nem szívesen vinnénk a tanítványainkat. Sajnos lassan ott tartunk, hogy helyhiány miatt el kell utasítanunk a jelentkezőket és a nálunk tanulni vágyó egyetemi hallgatókat, amit nagyon nem szeretnénk megtenni.
Épp ezért ha olvasóinknak van ötlete, miként találhatna az egyesület új próbateremre, kérjük, itt jelentkezzenek: zenemindenkie
2022@gmail.com vagy fabenyi.reka.parafonia@gmail.com.
Szívesen fogadnak zenei és pedagógiai végzettséggel rendelkező asszisztenseket is a zenekari tagok mellé – akinek lenne kedve hozzá, szintén a fenti e-mail-címekre írhat
Fotó: Falus Kriszta
A riport további fotóiért kattints a képre és lapozz!
