Paprika- és paradicsomillatra érkezünk meg a – Magyar Ökumenikus Segélyszervezet fenntartásában működő – vizsolyi Jelenlét Pontra. A falu főutcáján álló ház, amely biztos bázist jelent a környékbeli, mélyszegénységben élő gyerekeknek és felnőtteknek, most vidám készülődéssel, csevegéssel teli. A segélyszervezet Kiskert programjának zárásaképp a kezdeményezésben részt vevő családok nőtagjai lecsót fognak befőzni, és már el is kezdték a zöldségek aprítását. Egy óriási üst a sarokban arra vár, hogy megtöltsék a bendőjét.
„Tallérra” váltott kerti munka
– A program első lépéseként a családok, amelyek vállalták, hogy beleteszik a munkát, az időt és az energiát, tavasszal vetőmagot, palántát és szakmai segítséget kaptak ahhoz, hogy beletanuljanak a növénytermesztésbe – mesél a kezdetekről Szegediné Firkó Anasztázia, a Jelenlét Pont munkatársa. – Ezzel párhuzamosan elindítottunk egy közösségi kertet is itt, a ház mellett, hogy
aki otthon nem tud kertészkedni, az is elsajátíthassa a növények gondozásának trükkjeit.
Ha valaki rendszeresen jött, kapált, ültetett, locsolt, egyrészt vihetett a terményekből, másrészt „tallért” kapott, amit a hónap végén beválthatott nálunk például tartós élelmiszerre, tisztálkodási szerekre. Egyébként aki nálunk egész évben részt vesz a gyerekeknek vagy a felnőtteknek szervezett foglalkozásokon, szintúgy „tallért” kap cserébe.
Ehhez csak el kell jönnie például a főzőklubba, a pénzügyitudatosság-tanfolyamra, a varrószakkörbe, vagy a kisebbek esetében kézműveskedni, focizni. A családokhoz folyamatosan kijártunk, és segítettünk, ha például elakadtak a kártevőirtásban. Örültünk, ha valakinél láttuk, hogy egy kis előkertet megművelt, és szépen karbantartotta, ami nem volt könnyű a nyári szárazságban.
– Idén negyven család szállt be a környéken – erősíti meg Bódisné Bús Éva, a Jelenlét Pontok régiós vezetője. – Sokaknak eszközöket is kellett kölcsönöznünk, hogy tudjanak ásni vagy kapálni, mert megvenni nem tudták volna. Ma a betakarítási munkálatok zárásaként azt szeretnénk megmutatni, hogy érdemes előre gondolkodni, hosszú távra tervezni, és amiből sok termett, azt eltenni télre.
A közösségi kert szilvájából már főztünk lekvárt.
Most a lecsót üvegekbe töltjük, dunsztoljuk, illetve a friss fűszernövényekből fűszerolajat készítünk. Ehhez a bazsalikomot, a rozmaringot, a kakukkfüvet, a citromfüvet szintén innen fogjuk leszüretelni.

Közös lecsóbefőzés – télen nagyon jól tud jönni, ha van mihez nyúlni a kamrában.
Kimozdulni a megszokott környezetből
Főzés közben természetesen beszélgetni is lehet, úgyhogy gyorsan kiderül, Vizsolyon kívül Léhről, Novajidrányból, Rásonysápberencsről és Kázsmárkról is érkeztek asszonyok – ezek a települések ugyancsak csatlakoztak a programhoz. Megtudom, hogy van, akinél nincs otthon víz, így a falu központi kútjáról kellett a locsoláshoz is hordania. Ági és Ilona Léhről azt mondják, náluk magról, palántáról megtermett a paprika, a paradicsom, a sárgarépa, a karalábé.
Ők mindennap főznek, mert három-három gyerekük van, a férjeik pedig építkezéseken dolgoznak. A kázsmárki Rita az öccsével él, ő tett már el a nála termett uborkából savanyúságot, illetve paradicsomlevet is készített.
Örül, hogy megtapasztalhatta, mekkora a különbség a szabadföldi és a bolti zöldség íze között.
A vizsolyi Nikinek eszébe jut, hogy megmutassa nekünk, miként készíti a vakarót – vagy más néven bodagot –, ami leginkább a pitára hasonlító lapos kenyér. Ritával percek alatt meggyúrják a tésztát, és amikor egy-két óra múlva kisütve elénk teszik, kiderül az is, mennyire finom!
– A hozzánk érkezők között vannak, akik remekül főznek – veszi át a szót Gazsi Nikolett, a Jelenlét Pont másik munkatársa. – De vannak, akiknek senki nem magyarázta el, hogy egy adott összegből miként lehet okosan gazdálkodni: készételek, keksz, csipsz helyett meleg ételt főzni. Fontos, hogy a családok nálunk egymástól is tanulhatnak, megoszthatják a tudásukat, és persze segítséget is kérhetnek. Intézünk nekik szemüveget, vagy foglalunk orvosi időpontokat.
Tavaly sok alma termett itt, a kertben, reszelve lefagyasztottuk, és karácsonykor szívesen adtuk, hogy otthon süssenek belőle süteményt. A lecsó mellé majd januárban – ami az egyik legnehezebb időszak a szegény családoknál – adhatunk tarhonyát, vagy gyúrunk együtt nokedlit.
Gyakran úgy jönnek be az anyák, hogy aznap már nem tudnak vacsorát tenni az asztalra.