- Milyen típusú orrvérzés számít ártalmatlannak, és mi adhat okot aggodalomra?
- Hogyan tudjunk helyesen csillapítani a vérzést?
- És mikor forduljunk orvoshoz? Mutatjuk a legfontosabb tudnivalókat!
Az orrnyálkahártya rendkívül gazdag erekben, különösen az orr elülső részében, ahol több apró ér fut össze. A vérzések 90 százaléka innen ered, ami általában nem ad okot különösebb aggodalomra. Az orr hátsó részéből származó vérzés ritkábban fordul elő, viszont jóval súlyosabb is lehet – ebben az esetben mindenképpen orvosi segítség szükséges.
Az orrvérzés okai lokálisak és szisztémásak is lehetnek. Előbbi esetében a vérzés valamilyen külső hatásra, az orr és az orrmelléküregek területén, utóbbinál pedig különböző betegség tüneteként, gyógyszerszedés vagy valamilyen megváltozott fizikai állapot (például pubertás, terhesség vagy időskor) során jelentkezik.
Ezek az orrvérzés leggyakoribb okai
Az orrnyálkahártya sérülékenysége miatt már egészen apró behatások is elegendőnek bizonyulnak a vérzés kiváltásához, illetve a kisebb erek megrepedéséhez. Ilyen lehet például az erős orrfújás, az orrpiszkálás (ejnye), az ütés vagy az esés is. Sőt, kicsi gyerekeknél gyakori kiváltó probléma, hogy valamilyen idegen, sérülést okozó tárgy kerül az orrba (például mogyoró, gombok vagy cukorkaszemek).

Fontos felismerni azokat a helyzeteket, amikor a visszatérő vagy erős vérzés komolyabb problémát jelezhet (fotó: Getty Images)
Nem beszélve a fűtött helyiségekkel vagy légkondicionált terekkel járó száraz levegőről, ami szintén könnyen eredményezhet orrban elpattanó ereket. A különféle allergiák – például a szénanátha – pedig csak tovább fokozzák a hajlamot.
Kapcsolódó: Az orrszőrnek 3 fontos szerepe van, nem szabad szőrteleníteni
És azt tudtad, hogy terhesség alatt a nyálkahártyában fokozódik a véráramlás? Sok kismama gyakran emiatt tapasztal vérzést az orrban – ami szerencsére teljesen ártalmatlan. Sőt, gyakran a serdülők és az idősek is tapasztalhatnak hasonló tüneteket: előbbiek különösen a nagyobb növekedési hullámok idején, utóbbiak pedig az erek rugalmatlansága miatt.
De gyakran hallani az orrdugulás elleni cseppek és spray-k túlzott használatáról is: ha tartósan alkalmazunk egy-egy ilyen készítményt, könnyen károsíthatjuk az orrnyálkahártyát, ami súlyosabb esetben akár spontán vérzéshez is vezethet. Érdemes továbbá szót ejteni az anatómiai eltérésekről, például az orrsövényferdülésről is, amely bizonyítottan növelheti az orrvérzések gyakoriságát.
Hogyan csillapítsuk a vérzést?
A közvélekedéssel ellentétben a fejet nem ajánlott hátrahajtani – így a vér könnyedén a torkunkba, onnan pedig a gyomrunkba juthat, ami hányingert is kiválthat. Inkább üljünk le, hajtsuk kissé előre a fejet, és az orrnyereg puha részét két ujjal szorítsuk össze.
Ha hosszú percekkel később sem áll el a vérzés, mindenképp kérjünk orvosi segítséget!
Az orrvérzés súlyosabb kiváltó okai
Az orrvérzés olykor nem egy orrban keresendő problémát, hanem valamilyen más betegséget jelez.
- A különféle érrendszeri betegségek, a magas vérnyomás (hipertónia), az érelmeszesedés vagy vesebetegségek növelhetik a vérzés kockázatát.
- Az influenza, kanyaró vagy más lázas állapotok fokozzák a véráramlást, így az orrvérzést is gyakoribbá tehetik.
- A vérzékenység (hemofília), a leukémia, a vérlemezkék veleszületett rendellenességei, valamint az olyan ritka, örökletes érbetegségek, mint az Osler-kór, mind-mind hajlamosabbá tehetnek a vérzésre. Ezekben az esetekben a visszatérő orrvérzés fontos diagnosztikai jel lehet.
- A jó- és rosszindulatú, orrot és orrmelléküreget érintő daganatok is okozhatnak orrvérzést.
- Ha súlyos balesetről van szó, az orrvérzés a koponyatörés egyik jele is lehet.
- A különféle májbetegségek a test számos helyén, többek között az orrban is előidézhetnek vérzést, illetve súlyos vesebetegek is gyakran szenvednek hasonló tünettől.
Mikor forduljunk orvoshoz?
Az egyszeri, rövid ideig tartó orrvérzés többnyire ártalmatlan. Azonban mindenképpen ajánlott szakorvoshoz fordulni, ha a vérzés ismétlődő, gyakori vagy nehezen csillapítható. További aggodalomra adhat okot, ha nagy mennyiségű vér távozik, az orrvérzés valamilyen sérüléshez kapcsolódik, egyéb tünetek (pl. fejfájás, szédülés, sápadtság) is jelentkeznek, vagy véralvadásgátló gyógyszert szedünk.
Ez is érdekelhet: Megfázáskor az orrfújás valóban ront a helyzeten?
Kiemelt kép: Getty Images