A férjemmel egy hosszú hétvégére szöktünk el Piranba, a gyerekek nélkül. Budapestről szinte végig autópálya van, úgyhogy mire kettőt pislogtam, már a mediterrán hangulatú városkában termettünk. (Na jó, ez öt és fél óra volt.) Itt simán el lehet tölteni egy klasszikus egyhetes-tíznapos nyaralást is – a főszezon szeptember végéig tart –, de néhány napos kiruccanásnak is ideális.
A szlovének Velencéje
Az Isztriai-félsziget északnyugati csücskén fekvő Piran óvárosában olyasmi érzés fogott el, mint annak idején Szicíliában: tudnék itt élni. Autóval ide nem lehet behajtani, ezért mindenki gyalogosan közlekedik – pontosabban ráérősen slattyog – a macskaköves utcákon. A Tartini tér hangulata olyan magával ragadó, hogy ha az ember semmi mást nem csinál napokig, csak becsoszog ide egy kicsit bámészkodni vagy meginni egy kávét, már az elég a boldogsághoz. (Bevallom, mi pont ezt tettük.)
Nappal láthatók jól a főteret körbeölelő cuki, színes házak, de este is vissza kell ide jönni, amikor kigyulladnak a fények, és finom nyüzsgés indul. Nem a turistás-nyomasztó, hanem a szellős-jóleső fajta. Mi a főszezon kellős közepén érkeztünk, és egyáltalán nem volt elviselhetetlen tömeg.
A márványlapokkal burkolt főtéren amolyan olaszosan zajlik az élet: egy csomó gyerek focizik, labdázik, játszik, még késő este is, miközben a szülők iszogatnak és beszélgetnek a kiülős helyek teraszain. A magasban a házak falán fregolira kiteregetve a mosott ruha, öreg nénik és macskák az ablakokban, virágcserép, bicikli, tengerillat. Mondom, hogy dolce vita.
És azt még nem is említettem, hogy a Tartini térig benyúlik a kikötő, ami még egy szintet dob a hely atmoszféráján.
Piran az egész Adria egyik legjobb állapotban fennmaradt történelmi városa, a gótikus stílusú épületek és palazzók velencei hangulatot kölcsönöznek neki. (Egyébként aki az igazi Velencére vágyik, egy jó kis egynapos túra keretében meg lehet járni azt is, három óra a hajóút a pirani kikötőből.) Az óváros feletti dombon áll a Szent György-templom, érdemes fellépcsőzni a harangtoronyba, amelyet a velencei Szent Márk-bazilikáéról mintáztak, és ahonnan szép időben az Alpok, a horvát és az olasz tengerpart is jól látszanak.
A Monarchia luxusa
Mi Portorožban laktunk, onnan sétáltunk át esténként Piranba – egy három kilométeres tengerparti sétány köti össze őket. Portorož valójában Piran városrészének tekinthető, de teljesen más hangulatú. Tengerparti utcáján elegáns hotelek, menő kávézók, bárok és éttermek sorakoznak, valamint itt található Szlovénia legrégebbi kaszinója, az 1913 óta működő Grand Casino. Mindenképpen csodáljuk meg az ötcsillagos Kempinski Palace Portorož hotelt, amelynek eredeti épülete 1910-ben nyitotta meg a kapuit, amikor még az Osztrák-Magyar Monarchiához tartozott ez a terület.
Később olyan hírességek is megszálltak itt, mint Marcello Mastroianni és Orson Welles. Az épület kétezres évekbeli renoválásakor meghagyták gyönyörű eredeti külsejét, csodálatos park tartozik hozzá, ott lépkedni tényleg olyan, mint egy időutazás a Monarchia korabeli arisztokraták világába.
Kapcsolódó: Last minute utazás – 4 tengerpart néhány órányira
A mindössze negyvenhat kilométeres szlovén tengerpartszakasz egyik legnagyobb homokos strandja is Portorožban van. Aki a kicsit vadregényesebb partokat szereti, annak a közeli Hold-öböl lesz a kedvence, amely a Strunjan Természetvédelmi Park szélén található. Itt a tengerpart meredek mészkősziklákkal van körbevéve, a leglátványosabb a Strunjan-szirt, amely nyolcvan méteres magasságban emelkedik a tenger fölé.
A Hold-öblön kívül több érintetlen kis strand is fellelhető ezen a részen. Ha már ott vagyunk, a természetvédelmi parkot is bebarangolhatjuk, különböző túra- és sétaútvonalak biztosítják, hogy akár kisebb gyerekekkel is élvezetes legyen.
Portorož a gyógyfürdők, termálvizek városa is.
A bencés szerzetesek már a középkorban gyógyító céllal használták a sós iszappakolást, ma pedig a modern wellnessközpontokban él tovább a módszer. A só a közeli Sečovlje sómezőkből származik, az itteni lepárlókban még mindig kézi munkával, évszázados technikákat alkalmazva állítják elő. A Sečovlje Salina az ország legnagyobb sómezője, amely ma már természetvédelmi terület – gyalog bejárva nemcsak a lepárlás folyamatát tekinthetjük meg, hanem a terület egyedülálló madárvilágát is megismerhetjük.
Kattints a képre és lapozd végig a szlovéniai képeslapokat!
Héjában sült krumpli a hegyekben
A tengerparti ejtőzés után egy eldugott hegyi városka, Kobarid felé vettük az irányt. Két óra autózással értük el a két folyóvölgy (Isonzó és Nadiža) találkozásánál fekvő álomszép helyet, amely a horgászat, vadászat, vadvízi evezés és túrázás szerelmeseinek kedvence – hogy ezzel az elcsépelt marketinges szófordulattal éljek.
De nem ezért, és nem is az első világháborús múzeum miatt látogattunk ide, hanem egy ötvenkét éves, borzas szőke hajú nő miatt, aki a világ egyik legjobb séfje. Ana Roš vezeti a Hiša Franko nevű apró éttermet, amely három Michelin-csillaggal büszkélkedhet. Mielőtt az olvasók a szívükhöz kapnának, hogy minek ajánlgatok itt méregdrága helyeket, ahol bizarr alapanyagokból készült, miniatűr ételeket szervíroznak hatalmas tányérokon, mindenkit megnyugtatok: ez pont az a Michelin-élmény, amely nem megfizethetetlen, és amelyet a műfajtól idegenkedőknek is érdemes kipróbálnia.
Hadd meséljem el Ana Roš történetét. Profi síelő volt, aztán majdnem diplomata lett Brüsszelben, de megismerkedett a férjével, aki éppen akkor vette át szülei éttermét, Ana pedig ott lett szakács. Ahhoz képest, hogy egyáltalán nem tudott főzni, ez elég merész lépés volt, de aztán úgy belejött, hogy 2017-ben a világ legjobb női séfjének választották. Sosem járt szakácsiskolába, autodidakta módon tanulta meg a séfszakmát.
Éttermével feltette Szlovéniát a világ gasztrotérképére, mindenhonnan érkeznek a vendégek.
Vicces amerikaiakat látni az Isten háta mögötti szlovén településen, amikor mi ott voltunk, éppen egy harsány, női hármas fogat vacsorázott ott, pont, mint a Fehér Lótuszban. Az étterem kívülről semmi különös, egyszerű épület, viszont egy gyönyörű patak partján helyezkedik el – amely a világ egyik legjobb pisztránglelő helye –, körben az Alpok kétezer méter magas hegyei látszódnak.
A vacsoraélmény azzal kezdődik, hogy csak kiültetik ide az embert egy székre, és a kezébe nyomnak egy italt, hogy tessék nézelődni. Csodálatos. Egyébként is teljes lazaság és egyszerűség uralkodik a helyen, Ana egész nap jön-megy, nyomában a kutyával vagy a macskával, és bárkivel szívesen beszélget egy kicsit.
Az étterem mellett egy néhány szobás panzió is található, ahol megaludhatunk, és még reggelit is kapunk. A szállás költsége kifejezetten versenyképes (például a balatoni árakkal összevetve), a menüsor már borsosabb, de más Michelin-csillagos helyekhez képest jóval olcsóbb. És hát az ételek. Szlovénia eleve egy kulináris olvasztótégely, ahol osztrák, olasz és balkáni hatások is érvényesülnek, ami már önmagában is izgalmas.
Ha ehhez hozzávesszük Ana kísérletezőkedvét, aki bátran mixeli a helyi bárányt és pisztrángot az alig ötven kilométerre lévő tenger gyümölcseivel, és szinte minden fogásba belecsempész egy kis csalánt, tyúkhúrt vagy fenyőrügyet, akkor már kezdjük érteni az étterem körül kialakult hisztériát. Bevallom, nekem azért a héjában sült krumpli volt a kedvencem.
Kapcsolódó: Rejtett gyöngyszemek – 10 kevésbé ismert európai úti cél
Fotó: Unsplash, Getty Images, Instagram/Hisa Franko
