A repüléstől való félelem világszerte tömegeket érint, pedig a legtöbben tudják, hogy statisztikailag a repülő a világ egyik legbiztonságosabb közlekedési eszköze. A kutatások szerint a felnőttek 25-30%-a vallja, hogy kisebb-nagyobb mértékben fél a repüléstől, míg 5-10% kifejezetten elkerüli azt, ha csak teheti.
Ennek hátterében gyakran az ismeretlentől való félelem áll. Különösen igaz ez azokra a hangokra, amelyeket a repülés során hallunk. A gép felszállás, repülés vagy leszállás közben, esetleg a pilóták és a személyzet kommunikációja kapcsán sokféle szokatlan zajt produkál, amelyek a rutintalan utas számára ijesztőek lehetnek. Pedig ezek a hangok túlnyomó többségükben teljesen ártalmatlanok, és a repülés normális működéséhez tartoznak.
Ijesztő hangok a repülőn, amik ártalmatlanok
De akkor nézzük is, melyek, és hogy miért halljuk őket valójában!
1. Elhalkuló hajtómű
A repülés egyik leggyakoribb „riasztó” pillanata, amikor a gép felszállása után, néhány száz méter magasságban elhalkulnak a hajtóművek. Sok utas ilyenkor azt hiszi, hogy a motor leállt, vagy valamilyen hiba történt. Valójában ez a teljesen normális, és a folyamat tervezett része.
A felszálláshoz a hajtóművek maximális teljesítményen működnek, hogy a gép gyorsan és biztonságosan elérje az emelkedési magasságot. Amint ez megtörtént, a pilóták visszaveszik a teljesítményt, hogy a gép gazdaságosabban, de ugyanolyan stabilan emelkedjen tovább. A hangváltozás tehát nem hiba, hanem egyszerű átállás a repülés következő szakaszára.
2. Kattogás, zörgés
A repülés alatt – különösen felszállás előtt és leszálláskor – gyakran hallhatunk kattogó, csikorgó vagy mechanikus zörejeket a szárnyak felől. Ezek a hangok leggyakrabban a repülőgép fékszárnyainak és légterelőinek mozgatásából erednek.
Ezek a mozgatható felületek fontos szerepet játszanak a gép sebességének és felhajtóerejének szabályozásában. A hidraulikus és mechanikus rendszerek működése hangos lehet, de teljesen normális. Ezek az eszközök épp azt szolgálják, hogy a gép biztonságosan tudjon felszállni, irányt változtatni vagy lassítani a leszálláshoz.

Zajok ide vagy oda, a repülés az egyik legbiztonságosabb utazási mód (Fotó: Getty Images)
3. Erős csattanás felszállás után
Pár másodperccel a felszállás után egy határozott, ugyanakkor kissé riasztó csattanás hallható. Ez az a pillanat, amikor a pilóták behúzzák a futóművet, azaz a kerekeket visszahúzzák a gép törzsébe vagy szárnyaiba.
A futómű záródása és a burkoló ajtók becsukódása okozza ezt a hangot. A mechanizmus masszív és robusztus, ezért a hang is erőteljes, de semmiképpen sem árulkodik meghibásodásról. Ez a művelet a felszállás teljesen természetes része, és a repülőgép aerodinamikai teljesítményének optimalizálását szolgálja.
4. Hangos csilingelések
A repülés közben időről időre hallhatunk egy vagy két rövid csilingelést, pittyenést, amit sokan riasztó hangjelzésként érzékelnek. Valójában ezek a hangok nem az utasoknak szólnak, és főleg nem veszélyre figyelmeztetnek.
Egy csilingelés gyakran azt jelenti, hogy valaki megnyomta az utaskísérők hívógombját, míg két csilingelés a személyzet belső kommunikációját szolgálja. Amikor ezt halljuk, többnyire a pilóta jelez valamit a légiutas-kísérőknek, tájékoztatja őket a repülés aktuális paramétereiről, esetleg egyszerűen kávét kér a pilótafülképbe.
Kapcsolódó: Az életed múlhat rajta, hogy így áll-e az ülésed és a kartámaszod a repülőn
Csilingelés kíséri azt is, ha a gép egyik végében szolgálatot teljesítő légiutaskísérők jeleznek a csapat többi tagjának, vagy amikor felvillan vagy épp elalszik a biztonsági övekre figyelmeztető jelzés. Ezek a hangok részei a repülőgép fedélzeti protokolljának, és teljesen ártalmatlanok.
5. Szippantás
A repülőgépek fedélzeti mosdóiban egészen más technológia működik, mint a háztartásokban. Amikor lehúzzuk a WC-t, erős süvítő, szippantó hang hallható, amely különösen kisgyerekek vagy érzékenyebb utasok számára lehet ijesztő.
Ez azonban csupán a vákuumos ürítő rendszer működése, amely víz helyett légnyomással távolítja el a tartalmat a kagylóból. Ez bár hangosabb, lényegesen energiahatékonyabb és gyorsabb. A hang bár meglepő, teljesen ártalmatlan.
6. Zökkenés
A turbulencia, azaz a levegőben lévő légörvények okozta rázkódás önmagában is kényelmetlen lehet, főleg, ha nem tudjuk, mire számítsunk. A mozgás mellett gyakran hallhatunk reccsenéseket, zökkenő hangokat is, mintha a gép szerkezete mozdulna vagy a csomagtartók megzörrennének.
Fontos tudni, hogy ezek a hangok a repülőgép rugalmas, de masszív szerkezetének természetes válaszai a légmozgásra. A modern repülőgépeket úgy tervezik, hogy jóval nagyobb erőhatásokat is elviseljenek, mint amit a turbulencia okoz. A pilóták alapos kiképzést kapnak a repülés során akár váratlanul jelentkező turbulencia esetére is, a géptest pedig a legerősebb légköri mozgások sokszorosát is kibírja.
A repülés közben hallható hangok, bármilyen szokatlannak vagy ijesztőnek tűnnek is, többnyire a repülés természetes és biztonságos működésének részei. A gépek pontosan szabályozott rendszerek alapján működnek, és minden egyes hang, minden csilingelés, csattanás vagy zörej valamilyen szükséges folyamat része.
Ha ismerjük ezeket a hangokat, jelentősen nő a bizonytalanságérzet, így az utazás nemcsak gyors, de nyugodtabb is lesz.
Kapcsolódó: Nézd csak! Egy repülőszerelő videói segítenek csökkenteni a repüléstől való félelmet!
Kiemelt kép: Getty Images