A világ legnagyobb botanikus kertje, a londoni Kew Gardens több mint kétszáz éve zöldell és gyarapszik, az idők során a föld minden tájáról hoztak ide növényeket, sokat a kihalástól megmentve. A parkban megcsodálhatjuk a pompás, viktoriánus üvegházakat, a lenyűgöző kilátást a pagoda tetejéről, de betérhetünk Sarolta királyné kunyhójába is.

A brit uralkodó, II. György fia, Frigyes Lajos walesi herceg és felesége, a nagy természetbarát Auguszta hercegné 1759-ben kilenchektáros botanikus kertet alapított London Kew kerületében. Miután fiuk, III. György király megörökölte a területet, egyesítette azt a richmondi királyi birtokkal. Ezért lett a neve Kew „Gardens” – azaz Kew-kertek, többesszámban.

Tökéletes klíma

Auguszta hercegné a férje halála után folytatta a Kew bővítését.
Az 1750-es évek elején a kertet bekerítették, elkészült a tó. Auguszta és a fia William Chambers svéd–brit építészt bízták meg, hogy díszépületekkel emelje a Kew királyi pompáját. Chambers korábban a Svéd Kelet-Indiai Társaságnál dolgozott, Kínában építészetet és dekorációt tanult, számos épület mellett ő tervezte a narancsházat és a pagodát is. A kerteket a nagyközönség előtt csak jóval később, 1840-ben nyitották meg, a pálmaház 1848-ra, a mérsékelt övi ház 1899-re készült el.

Minden szenvedélyes kertbarátnak azt ajánlom, legalább egy napot szánjon a Kew Gardens felfedezésére. Még jobb, ha többet is megengedhet magának, mivel számtalan szépséget és érdekességet rejt ez a zöld birodalom. 

Mindenképpen látni kell az ­Auguszta hercegné emlékének szentelt melegházat, amelyet Diana hercegné nyitott meg újra 1987-ben. A tíz, számítógéppel vezérelt éghajlati zónájú Princess of Wales Conservatory egy üveggel borított labirintus, amelyben tökéletes klímát teremtenek a benne élő növényeknek. 

Gyönyörű gyilkosok

Ebben a melegházban több húsevő, ragadozó fajt is megcsodálhatunk. A pompás lila kancsó növény tápanyagszegény lápokon él, szüksége van némi táplálékkiegészítésre. Viaszos levelei tasakot formálnak, élénk színe és bódító illata csábítja az ízletes rovarokat. Szegények beleesnek a csapdába, s csúszós falán nem tudnak visszamászni. A kancsó alján összegyűlt enzimek feloldják a rovart, amelynek anyagai immár a növényt táplálják. A lila kancsó növény Észak-Amerikában őshonos, de meglepő módon számos helyen nő Nagy-Britanniában és Írországban is, mivel még a 19. században kíváncsi kertészek behozták Európába.

Auguszta hercegné melegházában számos csodás orchidea is él, köztük a világ egyik legritkábbja, a Rothschild papucsorchidea. A vitorlázó madarakra emlékeztető, nagy méretű, sárga virág, melyet sötétvörös csíkok díszítenek, borneói­ őserdőkben honos. Itt láthatjuk a Magellán orchidea egy példányát is, amelyet eredetileg Charles Darwin gyűjtött be Chile egyik szigetén, 1834-ben.  

A magas páratartamú zónákban a legnagyobb élményt nekem a hihetetlen változatosságú tavirózsák jelentették. A kicsi, négyzet alakú tavirózsaházat 1852-ben, kifejezetten az óriási Amazonas tavirózsa – a kor természeti csodája – bemutatására tervezték. A ház ma már műemlék, tele pompás vízinövényekkel és trópusi gyümölcsökkel. Kör alakú tavacskája vizét ártalmatlan élelmiszerfestékkel feketére festik, és halakat is tartanak benne, hogy az algák növekedését megállítsák. A fekete háttérben szinte világítanak a pompás tavirózsák. Itt láthatjuk az óriás tavirózsát is, amelyet 1801-ben fedeztek fel Bolíviában, és Viktória királynő tiszteletére kapta nevét. Hatalmas, akár három méter széles, lebegő liliompárnái kíváncsiságot, sőt félelmet keltettek akkoriban: a levelek akár egy felnőtt súlyát is elbírják. Nagy, illatos virágai napnyugtakor nyílnak, reggel záródnak, majd másnap este újra nyílnak, de akkor már rózsaszínben.

Még egy természeti csodát találunk a tavirózsák közt, a szent lótuszt. Nagy, rózsaszínű, fehér, sárga vagy piros virága évezredek óta a szépség, a tisztaság és az istenség jelképe a hinduizmusban és a buddhizmusban. Különös, hogy a magvai nagyon hosszú ideig megőrzik a csíraképességüket. Följegyezték, hogy egy 1288 éves indiai lótusz magvát sikerült kicsíráztatni. 

A büdös óriás

Van egy növény, amely különös módon nem a szépségével, hanem a bűzével tűnik ki a többi közül. A Titan arum, az óriás hullavirág, nem meglepő módon hullaszagú, hihetetlenül kellemetlen, rothadt hús szagot áraszt. Természetesen ez nem véletlen, az émelyítő szaggal vonzza magához ugyanis a beporzókat, akik szeretik a húst, és azon is szaporodnak. Kiszámíthatatlan és ritka virágzása látogatók ezreit vonzza, akik remélik, hogy megpillanthatják a háromméteres virágzatot, ezért még arra is hajlandók, hogy beszippantsák undorító bűzét. Az óriás hullavirág eredeti élőhelye a szumátrai esőerdő, de a vadonban az erdőirtás és a talajromlás miatt veszélyeztetett. A botanikus kertek, mint a Kew is, nagy szerepet játszanak ennek az értékes növényfajnak a megőrzésében.

A mérsékelt övi ház hatalmas, viktoriánus épülete a 2018-as felújítás után nyílt újra. Az itt termesztett fajok többsége fagyérzékeny, ezért a minimális hőmérséklet 10 Celsius-fok körül van. A ház egyik különlegességét, az Encephalartos woodiit John Medley Wood találta 1895-ben, egy dél-afrikai erdő szélén, és a legszebbnek tartotta a cikászok között. Élénkzöld levelei, bonyolult mintázatú törzse és az élénk narancssárga tobozok nagyon mutatósak. Mióta azonban ez a példány 1899-ben megérkezett Kew-ba, nagyon magányos, mivel ez az egyetlen példány, amelyet valaha találtak a természetben. Nőivarú növényt még soha nem fedeztek fel.

Tovább olvasnál?
Ha érdekel a cikk folytatása, fizess elő mindössze havonta 1490 forintért.
Próbáld ki most!
Az előfizetésed egy regisztrációval egybekötött bankkártyás fizetés után azonnal elindul.
Mindössze pár kattintás, és hozzáférhetsz ehhez a tartalomhoz. Ha van már előfizetésed, lépj be .
Ajánlott videó