Brankovics György szerb despotának (uralkodói címet jelentett) és feleségének, az előkelő bizánci családból származó Eiréné Kantakouzénének három fia és két lánya született. A fiatalabbik, Mária – szerbül Mara – 1416 és 1420 közt látta meg a napvilágot. Az idősebb lányt, Katalint a leghatalmasabb magyarországi főúrhoz, a Német-római Birodalomban is jelentős birtokokkal rendelkező Cillei Ulrikhoz adták feleségül.

Az uralkodóházak a középkorban gyakran házasodtak egymás közt, politikai, birodalombővítési célból. 1444-ben Hunyadi János seregei benyomultak az oszmánok balkáni területeire. II. Murád szultán Brankovics György lányát, Marát azért vette feleségül, hogy a magyarokkal való béketárgyalásokat jobb pozícióból kezdhesse meg. Még ez év júniusában meg is kötötték az oszmán–magyar–szerb békét.

Az Oszmán Birodalomban a királyné státusz nem létezett. A fényességeshez senki földi halandó nem volt méltó – különösen nem egy nő, akit akkoriban kiskorúnak tekintettek egész életében. A nők jogait tovább korlátozta, hogy a poligámia, de még a rabszolgaság is általános volt. Mindez nem jelenti azonban, hogy a padisahok asszonyai ne lehettek volna nagyon is befolyásos személyek. És arra is volt példa, hogy rabszolganőből szultáni ágyas, feleség lett. Ha pedig fiút szült, még nagyobb hatalomra tehetett szert.

Mara egyetlen hiteles képmásán, bizánci stílusú ruhában

Arannyal, ezüsttel, ékkövekkel

Az uralkodók asszonyai a háremben (az arab „tiltott” szóból), a ház idegenek elől elzárt, női lakosztályában éltek, fényűző körülmények, aranyozott falak, szobrok, szökőkutak, fürdőmedencék, virágok között.

A háremeknek azonban nemcsak a szultánok vágyait kellett kiszolgál­niuk,­ ők nevelték fel azokat a lányokat, akik a legalkalmasabbnak látszottak arra, hogy később pasák és vezírek háremébe kerüljenek. A hárem fő feladata persze a dinasztia fennmaradásának biztosítása volt: fiú utódokat kellett világra hozni, majd fölnevelni. Szigorú, a kolostori élethez hasonló szabályok uralkodtak.

Rabnők is kerülhettek a szerájba, őket megvásárolták, esetleg ajándékba kapták az uralkodók. Akik szépségükkel, eszükkel kitűntek, azokat gondosan oktatták, nevelték. Törökül és arabul, írni és olvasni kellett megtanulniuk, tisztában kellett lenniük az iszlám vallás és az etikett szabályaival is. Hangszereken játszottak, táncolni tanultak, varrtak, hímeztek.

A szultán az agák elöljárójával hívatta magához a kiválasztott ágyast. A lányt társai megfürdették, testét szőrtelenítették, kölnivízzel hintették be, és könnyű selyemruhát adtak rá. A finom anyagból készült fehérnemű fölé általában hosszú, bő nadrágot öltöttek, arannyal, ezüsttel hímzett, ékkövekkel kirakott öveket viseltek. A nadrág fölé rövidebb, bő selyemszoknyát és inget húztak, erre rövid kabátka került, és értékes ékszerekkel is díszítették magukat.

A szultánok öltözetét is pontos előírások szabták meg. A hivatalos szertartásokon kaftánt viseltek, amit drága anyagokból, bársonyból, ezüstszálakkal átszövött szövetből, brokátból, selyemből varrtak. A belső kaftán gallér és ujjak nélkül készült, alatta pedig úgynevezett talizmáninget hordtak, amelyre a Koránból vett idézeteket festettek, hogy védelmezzék az uralkodót a betegségtől, vereségektől. Alul buggyos nadrágot öltöttek magukra, széles felső részét díszes öv tartotta össze. Fejükön bársonyból, muszlinból tekert turbánt viseltek – Allah iránti tiszteletből kellett a fejüket takarni. A turbánt soha nem bontották szét, éjszakára egy falmélyedésbe helyezték. Kedvenc díszítő motívumuk a tulipán volt, ami vallási szimbólummá is vált.

A szultán fiáról, a cselebiről csecsemőkorában számos szolgálólány gondoskodott. Egyéves koráig szoptatták, ezután három férfi szolga vette át a gondozását. A szultánfiakat körülmetélték, nagy ünnepség keretében. Öt-hat éves koruktól már taníttatták őket. A szultán lányait, a szultánákat általában pasákhoz, alacsonyabb rangú fejedelmekhez adták nőül, apjuk gazdag hozományt is adott velük.

Örömünnep Drinápolyban

Brankovics Maráról egyetlen hiteles kép maradt fenn, magas, bizánci jellegű fejéket visel rajta. Valószínűleg szép volt, előnytelen külsejű nők nemigen kerülhettek a szultán közelébe. Mara ortodox keresztény hitben nevelkedett, és élete végéig megtartotta vallását.

Az 1436-os menyegző örömünnep volt Drinápolyban, az utcákat virágokkal hintették tele, a szegények a szultán asztaláról ehettek, még az adók egy részét is elengedték, és számos rabszolgát szabadon bocsátottak. A büszke szultán boldogan vitte végig új feleségét a szerájban, megmutatta a fényes termeket, a drága szőnyegeket, bútorokat, a pompás, illatos kerteket, szökőkutakat.

Kétszáz fényesen öltözött háremhölgy földre borulva, reménykedve várta, őt választja-e a messziről érkezett hölgy a szolgálatára.

De vajon ki lehetett a férj, II. Murád, akit a Hunyadi sorozatban a vonzó, török származású színész alakított? A szultán a fennmaradt képek szerint jóképű, erős férfi volt. Atyját követte a trónon, és a kor szokása szerint kivégeztette öccseit, hogy elkerülje a testvérharcot. Sikeres hadvezérként számos győzelmet aratott, de többször alulmaradt a magyarokkal szemben.

Egy korabeli görög történetíró, Khalkokondülész így emlékezett II. Murádról: „A szultán oly férfi volt, ki az igaz­ságot szerette s kit a szerencse pártolt, és ki csak akkor nyúlt a fegyverhez, ha mások által megtámadtaték. (…) Murad sohasem szegte meg ígéretét, de nagy elkeseredéssel harcolt azok ellen, kik – miként a szegedi béke megszegői – szót nem tartottak. Szerette a békét és pedig nem tétlenségből, hanem természetének őszinte hajlamából.”

A szerb belviszályok következményeként Mara két öccse, István és Gergely 1441-ben török fogságba esett, a szultán pedig elrendelte megvakításukat, amivel alkalmatlanná tette őket az uralkodásra. Mara kérte a férjét, hogy állítsák le a kegyetlen műveletet. A szultán hajlandó lett volna rá, de sajnos elkésett, a fiúk szemét már kiszúrták.

Brankovics Mara több mint tizenöt évet töltött a szultáni palotában. Gyermeke nem született, a trónörököst, a későbbi II. (Hódító) Mehmedet viszont anyjaként szerette.