Állítólag elkerüli a baj a három bölcs majom követőit, akik nem látnak, nem hallanak, nem beszélnek. Mennyei kívülállás? Ez sokunknak nem megy, látni, hallani, beszélni akarunk, közben szomorkodunk, ironizálunk, kudarcot vallunk, dühöngünk, próbálunk segíteni. Érdemes? Meghallják, akiknek szól?

Mögöttem a bevásárlóközpont pénztársora, előttem egy teljes hétvége, és örülök, hogy félrehúzódhatok egy pult mellé, hogy átnézzem, mit vásároltam. Először égnek áll a hajam az áraktól, aztán belebonyolódom a zoknikba, mert hirtelenjében nem tudom, melyiket vettem magamnak, melyiket a középső lányomnak, és melyiket a nyolcéves unokámnak. Elmélyülten rámolgatok, közben érzem, valaki néz. ­Velem szemben egy harminc körüli, csinos nő pakolgatja a most vásárolt bébirugdalózóit, közben mosolyogva pillant rám.

– Mötyörgünk mindketten – állapítja meg, mire úgy kell nevetnem, mintha nem Rákoskeresztúron, hanem a Campo de’ Fiorin vásárolnék, ahonnan nem lehet új olasz barátnő nélkül távozni.

Van remény – vélekedem magamban, mire a lány folytatja a gondolataimat.

– Ha már olyan ronda a világ, amilyen, legalább egymást vidítsuk fel – jelenti ki, miközben egy viccesen nagy karfiolt vizsgálgat, és én megfogadom, hogy a jelenlétemben többé nem szidhatják a fiatalabb generációkat se szülők, se kollégák, se tanárok.

 

Korán van, hideg, késésben vagyok, tankolni kell. Futva fizetek, azonnal indítok, kanyarodnék kifelé, de csörren a mobil. A legkisebb lányom hív, ő is siet, mégis fuldoklik a nevetéstől.

– Anyukám, úszószemüvegben mentünk bölcsődébe, kár, hogy nem voltál velünk!

Történt ugyanis, hogy a szülőpróbálóan mozgékony, kétéves Dorka indulás előtt rátalált egy nyári játékokkal teli dobozra, ahonnan kihalászott egy hatalmas úszószemüveget, majd abban vonult be a nappaliba. Meleg nadrág, vastag pulóver, kiscsizma, és a teljes arcot beborító rózsaszín úszószemüveg.

– Úgy festett a szép unokád a rózsaszín borzalomban, mint egy őrült család tébolyult sarja – magyarázta a lányom. – Próbáltuk róla levenni, csakhogy röhögnünk kellett, így nem ért semmit a kérlelésem, de apukája szigorkodása sem. Nem akartam késni, és egy bőgő gyereket vonszolni a bölcsiig, mit tehettem…? El tudod képzelni a járókelők tekintetét? Úszószemüvegben lejtettünk a bölcsőde folyosóin is, ahol a kiskisasszony elragadtatva élvezte a hatást, s ha egy szülő nem reagált, addig fixírozta, míg ki nem csiholt belőle néhány elismerő szót. Így penderült a csoportjába is, de a zseniális bölcsis nénink rövid, de lelkes dicséret után rögtön megemlítette, hogy le kellene venni az óriásszemüveget reggeli előtt, mire a kicsi haspók a bendője megtöltésére összpontosított, és ez szerencsésen csökkentette az úszószemüveg jelentőségét.

Lassan kanyarodom ki a benzinkútról, pukkadozom a nevetéstől, későn veszem észre, hogy a kicsi kocsimmal feltartok egy nagy autót.

– Miért nem mész, te, liba? – üvölti vörös fejjel a kövér férfi, mire én elnézést kérve intek neki, majd rátaposok a gázra, és faképnél hagyom.

Rossz lehet a hústoronynak – morfondírozok magamban –, mert ő biztosan nem grasszálhatott kisgyerekként úszószemüvegben, de azt megtanulta, hogy nőkkel bunkó módon lehet (sőt, kell!) viselkedni. A macsóság része… Se humor, se jókedv, csak fogcsikorgatós harc a fölényért. Szegény.

Tovább olvasnál?
Ha érdekel a cikk folytatása, fizess elő mindössze havonta 1490 forintért.
Próbáld ki most!
Az előfizetésed egy regisztrációval egybekötött bankkártyás fizetés után azonnal elindul.
Mindössze pár kattintás, és hozzáférhetsz ehhez a tartalomhoz. Ha van már előfizetésed, lépj be .
Ajánlott videó