TÍZ CSODÁLATOS ÉV
Édesapám villamosmérnök volt. A nyolcvanas években ehhez a területhez tartozott a számítástechnika is, aminek a szeretete teljes mértékben megmaradt, a Műegyetemen a műszaki menedzser szakot választottam. Édesanyámtól pedig azt tanultam meg, hogy dolgozni csak pontosan, szépen, ahogy a csillag megy az égen. Édesapám tízéves koromban meghalt. Csodálatos volt az a tíz év, amit együtt tölthettünk vele. Utána is szabadjára voltam engedve, amivel soha nem éltem vissza. Az akkori bizalom egyik hatása, hogy ha ma valaki irányítani próbál, az általában visszafelé sül el.
NYITOTTSÁG ÉS ELENGEDÉS
A sport tanította meg, hogy a csúcsra vezető úton a bajtársak elfogynak. Az élsport, főleg a csapatsport sajátossága, hogy a gyerekkori barátaid, akikkel elindultál, lemorzsolódnak, mert más az utuk. Jönnek helyettük újak, akikkel feljutsz a csúcsra. Nagy iskola ez az elengedésről és az elfogadásról, talán ezért is vagyok nyitottabb új emberek felé, másrészt nem esem kétségbe, ha valaki eltűnik az életemből. A sportnak köszönhetem azt a hitet önmagamban, ami ma is meghatározza a mindennapjaimat, meg a kemény munkát és a kitartást. És természetesen a fizikai kondíciót. Nemrég újrakezdtem a sportot, kifejezetten csak kardió- és wellnessjelleggel, hogy ne lihegjek, mire felérek a lépcsőn.
A JÁTÉK ÉLVEZETE
A sikerek kapcsán beszélhetnék a diplomákról, hogy például a Műegyetemet mintatanterv szerint végeztem el, majd ott maradtam, és a mesterképzést jeles minősítéssel zártam. De az igazán nagy eredménynek nyilván a sportsikereket tekintem. Hogy, mondjuk, az első olimpiák után még tudtunk bajnokságot nyerni Egerben, vagy 2013-tól a kaposvári időszakomat, amikor már nem a csúcsteljesítményt céloztuk, hanem az volt a fontos, hogy élvezzük a játékot. A mindennapjaimra leginkább az első olimpiai arany hatott, de a legnagyobb változást végül a londoni kudarc hozta el: kiléptem a válogatottból, és elkezdtem felépíteni a vállalkozásaimat.
Kövesd a NőkLapja.hu-t a Google hírekben!