Azt gondoltuk, minket nem lehet manipulálni, mert kellőképpen ismerjük önmagunkat. Azonban rá kellett jönnünk, mekkorát tévedtünk – a manipulátorok ugyanis képesek úgy beszivárogni a pajzsainkon, hogy észre sem vesszük. Ha van tanulság, amit a következő jelekből levontunk, az az, hogy az elővigyázatosság sosem árt.

nő-súg

Aláássák a valóságba vetett hited

Az érzelmi manipulátorok ügyes hazudozók, akik képesek olyan állításokhoz ragaszkodni, amelyek meg sem történtek. Ezzel elbizonytalanítják áldozatukat, és az ember a végén a saját épelméjűségét kérdőjelezi meg, a másik szavahihetősége helyett. Rendkívül hatékony módja ez az önbizalom rombolásnak.

Ellentétes szavak és cselekedetek

Gyakori, hogy a tetteik teljes ellentétben állnak a szavaikkal. Azt mondják nektek, amit hallani szeretnétek, de a végén egész másképp cselekednek, mint azt várnátok. Egy egyszerű, mindenki számára ismerős példa: valaki lázadást szít a kollégák között, de amikor a téma a főnök elé kerül, már egészen más véleményen van, és cserben hagyja a társait.

Bűntudatot keltenek

És szinte félelmetes, mennyire jól csinálják! Képesek bármilyen problémát úgy alakítani, hogy abból bűnbánó bűnösként kerüljenek ki, ezáltal pedig elnyerjék a szimpátiátokat. De fordítva is alkalmazzák a módszert: az áldozat szerepébe bújnak, és a felelősséget másra hárítják. Például ti voltatok, akik miatt nem tudtak haladni a munkával, ti voltatok, akik elrontottátok a feladatot, mindig csak ti, ti és ti – ők semmiben nem hibáztak.

Gyere, légy a legjobb barátom!

A szituációkat úgy alakítják, hogy megmutassák a sérülékenységeteket és az érzékenységeteket, de ez egy csel. A színjáték célja, hogy különlegesnek érezzétek magatokat, amiért befogadnak a belső köreikbe, innen azonban nincs szabadulás. Mindennek úgy kell történnie, ahogy ők akarják, és természetesen nektek sosem szabad a gyenge pontjaikra felhívni a figyelmüket.

Nem titkolják az érzéseiket

Mi több, kikiabálják a nagyvilágba, mert az ő rossz hangulatukról mindenkinek tudnia kell. Ezáltal elérik, hogy az ember lehangolva érezze magát, sőt, azt is, hogy kötelességének érezze őket szórakoztatni, jó kedvre deríteni. Ugye ismerős ez a helyzet?

Mártírbőrbe bújva

Egy sóhaj. Egy nyögés. Vagy egy obszcén szó. Minden gesztust bevetnek, hogy figyeljetek rájuk és megoszthassák veletek, mekkora teher nyomja a vállukat. És itt jön a mártír vezércsel: a következő pillanatban azon kapjátok magatokat, hogy a saját teendőiteket félre téve minden energiátokat az ő problémájuk megoldására fordítjátok.

A licitálás

Ez az egyik „kedvencünk”, mert tényleg mesteri munkára vall. Van valamilyen problémátok? Az érzelmi manipulátoroknak garantáltan van sokkal rosszabb! Például rosszul sikerült a csirkepaprikás? Ők egészen biztosan már a konyhát is leégették, miközben főztek. Ez megint a mártír vezércsel egyik típusa, olyan játék, amibe nem szabad belemenni.

A gyenge láncszem

Ismerik a gyenge pontjaitokat és nem félnek használni! Például, ha bizonytalanok vagytok a súlyotokat illetően, biztos, hogy megszólnak, hogyan öltözködtök. Vagy ha egy prezentációra készültök, az első mondatuk az lesz, milyen nehéz közönségre lehet számítani. A kommentárok kimeríthetetlen kincsesbányája az érzelmi manipulátor, aki mindig oda bök, ahol a legjobban fáj. Az élteti őt, hogy rosszul érezzétek magatokat.

Szöveg: D.A.

Forrás: huffingtonpost.com

Fotó: Thinkstock

Ez is érdekelhet