1. Marti Olsen Laney pszichológus szerint, aki a The Introvert Advantage című könyv szerzője is egyben, az introvertált személyiségek sokkal hosszabban dolgozzák fel az információkat, ugyanis azok először a hosszú távú memóriába, majd a tervezés szakaszába kerülnek, szemben a nyitott személyiségek gondolkodásmódjával, akik nem mennek bele efféle mélységekbe.
2. Hans Eysenck pszichológus szerint a zárkózott jellem sokkal kevesebb stimulációt igényel a világtól a figyelme fenntartásához, mint az extrovertált személyiség.
3. Az introvertáltaknak kevesebb dopamin is elég ahhoz, hogy jól érezzék magukat, mint a többieknek. Számukra például egy könyv elolvasása akkora örömet és kikapcsolódást jelent, amit mások el sem tudnak képzelni, vagy ha mégis, az a szemükben felfoghatatlanul unalmasnak tűnik.
4. Míg az extrovertáltak szívesen vállalnak kockázatot, addig a zárkózott személyiségek kevésbé éreznek izgalmat egy-egy meglepetés vagy rizikó kapcsán.
5. Az introvertált agy minden részletet érzékel a környezetben, és igyekszik azt befogadni és feldolgozni, talán ezért tűnik úgy, hogy a személye nem jó hallgatóság.
6. Az introvertáltak szeretik a régi és az új tapasztalatokat összevetni, amelyek miatt gyakran aktív párbeszédbe keverednek önmagukkal szemben.
Még több lélekkel kapcsolatos témát a Nők Lapja Pszichében, illetve a Nők Lapja Psziché aloldalán találtok.
Szöveg: Debreceni Andrea
Forrás és fotó : huffingtonpost.com (Liz Fosslien és Mollie West képei)