Szerintem
Amit mondok, amit gondolok
Olvastam valahol, mennyit számít, hogy a gyerekeinkről mit gondolunk magunkban, még ha ki sem mondjuk előttük. Ez a tézis azóta nyert számomra új értelmet, mióta megtapasztaltam, hogy egy kiskamaszról nagyon nehéz szépeket gondolni. Talán az a legjobb, ha nem is gondolunk rájuk, bár akkor meg felkészületlenül ér, újra és újra a padlóba döngöl a legtöbb […]
Szigeti Hajni2 perc
Szex alanyi jogon?
A torontói Alek Minassian egy furgonnal felhajtott a járdára, és tíz embert halálra gázolt. Egy órával korábban a Facebookon „incel-felkelésről” írt, és Elliot Rodgert éltette. Az incel rövidítés (’involuntarily celibate’) azokra a dühös emberekre utal, akik nem önszántukból élnek cölibátusban, a frusztrált Rodger pedig azért lőtt le hat diákot, majd azért végzett magával 2014-ben, mert […]
Pór Attila2 perc
Egy menet – negyven font
Helytelen, hogy menetnek titulálom a szexuális együttlétet, mert bulváros, és nem az én stílusom… Hiszen a szeretkezés varázslatos, felemelő, vad, lágy, boldogsággal, jókedvvel, energiával feltöltő – vagy ezernyi konfliktus, fájdalom, rossz élmény forrása, ami sok munkát ad a szexológusoknak –, szóval végtelenül fontos a testi, lelki jóllétünkhöz, bármelyik generációhoz tartozunk is. Csakhogy amikor néhány nappal […]
V. Kulcsár Ildikó2 perc
Fuss az életedért!
Vagy biciklizz! Esetleg ússz, aerobikozz, sétálj, jógázz, tornázz, táncolj érte! Az ENSZ egészségügyi szervezete 2002-ben döntött arról, hogy május 10-e legyen a Mozogj az egészségedért! nap (Move for Health Day). Ez kitűnő alkalom arra, hogy átgondoljuk a testmozgáshoz fűződő viszonyunkat. Miközben cikkek, bejegyzések százai születnek arról, hogyan lendüljünk nyárra bikiniformába, miként adhatunk le három nap alatt […]
Jónap Rita2 perc
Megosztott figyelem
A Facebook-alapító Mark Zuckerberg kongresszusi meghallgatását százezrek követték az interneten. „Megosztaná velünk, melyik hotelben szállt meg?” – kérdezte tőle az egyik szenátor. Zuckerberg néhány pillanatig zavartan mosolygott, majd annyit tudott kinyögni, hogy nem. Mindenki nevetett: Zuckerbergnek éppen a Facebook adatkezelési politikájáról kellett számot adnia. Kiderült ugyanis, hogy 2014-ben egy brit cég – egy kvízjátékon keresztül […]
Pór Attila2 perc
Ha autisták terveznék a világot
Április másodikától minden kedden hattól nyolcig csendes estéket tartanak az írországi Lidl üzletekben, hogy autista vevőik is bevásárolhassanak. Ilyenkor csökkentik a fényerőt, nem szól zene, nincs hangosbemondó, a kasszáknál halkabban pittyegnek, s igyekeznek minden más zajforrást is kiiktatni. Kiváló kezdeményezés, amit érdemes lenne itthon is követni. Az autisták szükségleteivel szembeni érzékenységünk ugyanis jelenleg még meg […]
Oravecz Éva Csilla2 perc
A magyar nő egy napja
Ha egy üzlet beindul! Szamosi Zsófia, a Mindenki című, Deák Kristóf rendezte rövidfilm főszereplője 2017-ben vehette át stábjával az Oscar-díjat, és most reménykedhetünk, hogy Cannes-ban is tapsolnak majd neki. Szilágyi Zsófia első filmes rendező Egy nap című játékfilmjét ugyanis, amelyben a hősnőt formálja meg, beválogatták a Kritikusok hete versenyébe. (Itt minden évben hét elsőfilmes rendező […]
Koronczay Lilla3 perc
Bődületes kitálalás
Bődületes dolog derült ki a hercegnőről… A színészházaspár kitálal a kapcsolatukról… Nem fogja elhinni, mit talált a tengerben az énekesnő… Szerintem már sokan megtanultuk, hogy az ilyesféle hangzatos címek mögött a leglaposabb és leghétköznapibb információk rejtőznek. De addig bosszankodtunk eleget. Mert az nem „bődületes”, hogy a hercegnő fiatalon szőkére festette a haját, és az sem […]
Hulej Emese2 perc
Mennyit érek, mennyit érsz
„Sok pénzért szakítanál a pároddal?” Egy romániai, meglehetősen távoli ismerősöm tette fel ezt a kérdést a barátainak. A kérdező és a kérdezettek egyaránt huszonévesek, a kilencvenes években vagy környékén születtek. Ismerősöm a „mini kutatás” eredményét a Facebookon osztotta meg. Sokkoló eredményeket kapott. A kérdésre tízből nyolcan igennel válaszoltak. Tízből nyolcan egy óriási pénzösszegért otthagynák a […]
Gősi Lilla2 perc
Kis számok törvénye
Pár nap leforgása alatt többször is belefutottam abba az 1987- es kutatásba, amely szerint ha egy iskolás minden tanítási napon húsz percet olvas, az egy tanév alatt 1,8 millió szót jelent. Ez a mennyiség amellett, hogy gyarapítja a szókincset, hatékonyan fejleszti a szövegértést, segíti az érzelmi érettséget és a konstruktív gondolkodást. Ha teljes évvel számolunk, […]
Jónap Rita3 perc