Helytelen, hogy menetnek titulálom a szexuális együttlétet, mert bulváros, és nem az én stílusom… Hiszen a szeretkezés varázslatos, felemelő, vad, lágy, boldogsággal, jókedvvel, energiával feltöltő – vagy ezernyi konfliktus, fájdalom, rossz élmény forrása, ami sok munkát ad a szexológusoknak –, szóval végtelenül fontos a testi, lelki jóllétünkhöz, bármelyik generációhoz tartozunk is. Csakhogy amikor néhány nappal ezelőtt elolvastam a 24.hu hírét egy angol feleségről, aki speciális módját választotta a „férjfegyelmezésnek”, elhagyott a komolyságom, egyszerűen csak nevetni kellett. Kinéztem az ablakon ebben a szépséges „tavasznyárban”, s eszembe jutott, micsoda segítség e rengeteg gonddal-bajjal teli világban az irónia, az önirónia és a humor!

Egyiknek sem lehetett híján az a West Midlands-i nő, aki harmincévi, felhőtlennek vélt házasság után tudta meg, hogy az ő rendes ügyvéd férje nemcsak masszíroztatni jár egy szalonba, hanem igénybe veszi a készséges masszőrnő szexuális szolgáltatásait is – alkalmanként negyven fontért, tizennégyezer forintért. A feleség az első kétségbeesés, sírás, majd hosszas vívódás után úgy döntött, hogy jobbat tesz a gyerekeinek, magának meg a bűnbánó, fogadkozó férjének is, ha előveszi az angol hidegvérét és a humorérzékét. Azaz nem adja be latinos temperamentummal a válópert, hanem visszafogadja a férjét. De feltételt is szab! Ezentúl ő is viszontszolgáltatást kér minden szexuális együttlétért, egy „menet” (nála is) pontosan negyven font.

Biztosan van igazságuk azoknak is, akik szerint inkább sírni kellene e megoldáson, mert a feleség lesüllyedt a kurtizán szintjére, bár a hír azt is tartalmazza, hogy a férj megbánta a masszázskalandját, s bizony újra beleszeretett a feleségébe… Valamennyiünk számára tanulságos lehet e bugyuta kis történet, főleg, ha továbbgondoljuk. Képzeljék el, kedves Olvasók, mi lenne, ha minden otthoni ténykedésünknek megkérnénk az árát! A simogatásét, a kedvességét, a bevásárlásét, a főzését, a mosogatásét, a takarításét, a rendrakásét, a leckeátnézését, a vendégfogadásét. Ha megtennénk, alig-alig kellene dolgoznunk, mert jelentős jövedelemre tennénk szert mindannyian. Csakhogy a többségünk szeret dolgozni, és mosolyogva játsszuk el egy személyben a rengeteg szerepünket. Közben persze mi is tudjuk – ha mástól nem, Karinthytól –, hogy nincs az az őrültség, ami férfi és nő között ne eshetne meg, bár én nem ismerek olyan feleséget, élettársat, aki megszabja a szeretkezés árát. Olyan magyar hölgyekkel azonban bőséggel találkozom, akik nemcsak ismerik Böszörményi Gyula örökbecsű mondatát, hanem naponta (hetente, havonta) át is élik: „Vannak az életben olyan pillanatok, amikor képtelenség eldönteni, hogy a férfi t, aki épp szemben áll velünk, megcsókolni, vagy orrba verni volna-e jobb.”

V. Kulcsár Ildikó

A jegyzet eredetileg a Nők Lapja 2018/20. lapszámában jelent meg.