A Nők Lapja 2020/34. számának Személyesen rovata.

Szentek nélküli világban nőttem fel, az iskolában I. Istvánról tanultunk, kijavítottak a történelem órán, ha szent jelzővel illettük. Pedig erős akaratú, szent ember volt ő valóban, egyébként hogyan is tudta volna csodák nélkül egybetartani többfelé húzó népét ebben a szerfelett huzatos Kárpát-medencében? Ő, „István, a király” nyitotta meg a szentek és a boldogok végeláthatatlan sorát az Árpád-házban. Csak Margitig, a Nyulak szigetének szépségesen szomorú sorsú apácájáig tizenvalahány szentről és boldog emlékezetű hercegről, valamint hercegnőről emlékeznek meg a krónikák.
A legtöbbet Margit után talán Szent Piroskáról tudunk, valószínűleg azért, mert Szent László elsőszülött lányából bizánci császárné lett, Magyarországi Szent Irénként vonult be a vallástörténelembe, nevét mostanában különösképpen felkapták a hírek. Gyönyörű mozaikképét mindenki láthatta, aki járt az isztambuli Hagia Szophiában, mert a Madonna mellett örökítette meg őt a korabeli művész. A bizánci pompába öltözött császárné fején lévő, ékkövekkel borított korona alól dús, vörös hajfürtök hullanak alá. Amúgy csak véletlen egybeesésről lehet szó, a Piroska név ugyanis nem a finnugor piros szóból, hanem a latin Priscából ered, „ősi, tiszteletreméltó” jelentéssel.
Valóban tiszteletreméltó élet volt az övé. Pontos születési dátumát nem ismerjük, azt azonban feljegyezték róla a krónikák, hogy korán árvaságra jutott, unokabátyja, Könyves Kálmán udvarában élt, és 1104-ben jegyezték el a bizánci trónörökössel. A diplomáciai házasság érdekében Piroskának át kellett térnie az ortodox hitre, amelyben az Eiréne, azaz Irén keresztnevet kapta. Nyolc gyereket szült, gyakran fogadott szentföldi zarándokokat, rengeteget jótékonykodott, és korabeli feljegyzések tanúsítják, hogy sokszor közvetített a hatalmas Bizánci Birodalom és a Magyar Királyság között. Ő alapította a Pantokrator-kolostort és a vele egybeépített ötvenágyas kórházat, amely a középkorban a bizánci építészet remekeként európai kórházak mintájául szolgált. 1134. augusztus 13-án halt meg, halála után szentté avatták, így került mozaikképe a konstantinápolyi bazilikába, amelyet 1453-ban aztán elfoglaltak a törökök. 1934-ig mecset volt, majd múzeum lett belőle, idén júliusban újra mecsetté alakították, de látogatható, amikor nem imádkoznak benne. A szentek képét szerencsére nem távolították el, letakarják ima idején. A magyar királyné története pedig még az útikönyvekbe is bekerült. „Igazi” csoda ugyan nem fűződik a nevéhez, de egy főhajtást legendás, századokon és kultúrákon átívelő embersége mindenképpen megérdemel, hívőktől és nem hívőktől egyaránt.

Ha úgy érzed, az itt felvetett gondolatok közül néhány, vagy akár több is megszólított, gyere beszélgetni a Nők Lapja Szövegelő csoportjába!

Tudtad, hogy a legtöbb cikkünk fizetőkapu mögött van?

Regisztrálj, és nézz meg
5 előfizetői tartalmat
ingyen!