A trianoni békeszerződés 100 éves évfordulója alkalmából készült felmérésből az derül ki, hogy ez a trauma az identitásunk része, ugyanakkor nagyon keveset tudunk magáról az eseményről és a körülményekről. Mit jelent ez a kettősség?

Aki a trianoni döntésről és annak 100 éves évfordulójáról ül le cikket írni, alapvetően két út közül választhat. A kockázatmentes megoldás az, ha felidézi az ismert eseményeket, és az értékelés területén nem merészkedik túl az általánosan elfogadott nézeteken. Ebből baj nem lehet, igaz, sok értelme nincs az ilyen cikkeknek, mert az elmúlt száz évben született belőlük millió. A másik lehetőség, hogy a szerző megpróbálja újszerű módon megközelíteni a témát, és még az értékelésben is eltér a kánontól, így viszont elkerülhetetlenül indulatokat szít és valós érzékenységeket hagy figyelmen kívül. Annak sincs sok haszna. Trianon többek között a szétszakítást jelenti, felesleges az évforduló kapcsán is a szembenállást növelni.
Nézzük meg ezért inkább, hogyan vélekednek a mai magyar felnőttek a békeszerződésről és annak következményeiről. A Magyar Tudományos Akadémia által támogatott Lendület Trianon 100 Kutatócsoport éppen a napokban hozta nyilvánosságra azt a kutatást, amely erre a kérdésre ad válasz. Az eredmény kifejezetten érdekes. A reprezentatív mintán végzett felmérés azt derítette ki, hogy a magyarok többsége a trianoni döntésre fájdalommal gondol, ugyanakkor a tényleges ismeretei erősen hiányosak a tárgyban. Másképp mondva: Trianon része az identitásunknak, része annak, ahogyan a magyarságunkat megéljük, de nem sokat tudunk a tényekről, és a mindennapok szintjén nem is foglalkozunk velük. Ezzel szerencsére tisztában is vagyunk: a megkérdezettek fele úgy nyilatkozott, hogy nem tartja tájékozottnak magát a kérdésben. Ennek megfelelően Magyarország területi veszteségeivel kapcsolatban csak a válaszadók 31 százaléka adott közelítően helyes választ, a lakosság csökkenésének megbecsülése pedig 20 százaléknak sikerült. A tanulmány szerint a trianoni békeszerződés pontos dátumát, a terület- és lakosságvesztés mértékét, illetve a nem magyar nemzetiségűek arányát a történelmi Magyarország területén csupán a népesség egy százaléka tudja többé-kevésbé helyesen. 1 százaléka!
Arra vonatkozóan nincsenek adataink, hogy hány magyar ember teszi ki az autójára a Nagy-Magyarország matricát, vagy helyez el a lakásában a történelmi Magyarországot ábrázoló térképet és relikviát, de abban biztosak lehetünk, hogy ennek aránya lényegesen nagyobb 1 százaléknál. Ez azt mutatja, hogy

a trianoni döntéshez való viszonyunk mára leginkább érzelmi és szimbolikus jellegűvé vált.

Trianon a nemzeti mitológia része lett – még ha negatív értelemben is. A mitológia pedig nem a tények, a reális mérlegelések és a prózai valóság világa. Nem az a lényeg, hogy pontosan mikor, mi történt és miért, hanem az, hogy ez az igazságtalanság megesett velünk.

Hugh Wallace, az Egyesült Államok francia nagykövete, aláírja a magyar békeszerződést a Versailles-i történelmi Trianon-palotában. (Fotó: George Rinhart / Corbis via Getty Images)

Gyakorlatilag nincs olyan magyar, aki ne úgy gondolná, hogy a trianoni békeszerződés igazságtalan volt – állapítja meg felmérés. A megkérdezettek 85 százaléka azzal a kijelentéssel is egyetért, hogy „magyar az, akinek fáj Trianon”.

Figyelemreméltó kettősség:

miközben már csak kevesen ismerik az egykori körülményeket, szinte mindenki az identitásának részeként kezeli a veszteség miatti gyászt. Mintha mást mondana a fej, és mást a szív.

A fej tudja, hogy Trianon már a múlt. A szív viszont azt érzi, hogy valami jóvátehetetlen történt, amin nem lehet és nem is szabad túllendülni. Ez a szimptóma kísértetiesen emlékeztet arra, amit a pszichológusok az egyéni traumák feldolgozásával, illetve feldolgozni nem tudásával kapcsolatban leírnak. Az ember megpróbál eltávolodni a traumatikus emléktől, de mégis folyton visszatér hozzá. Szeretne szabadulni a gyötrő érzésektől, de a gyászmunkában újra és újra ott találja magát a kiindulóponton.
A magyar nép is próbál továbblépni az ország feldarabolásán, ezt bizonyítja az 1 százalékos adat. Az ismerethiány az eltávolodás jele és a múló idő következménye. Ez egy teljesen természetes emberi folyamat. Ugyanakkor az elengedés még nem történt meg, erről az említett 85 százalék tanúskodik. Valószínűleg nagyon kevés brit értene egyet azzal a meghatározással, hogy brit az, akinek a brit világbirodalom szétesése fáj. Osztrák az, akinek a monarchia felbomlása fáj? Feltehetően kevesen érzik így. Persze a trianoni békeszerződés nem összemérhető az előbbiekkel, máshogy jelentett csapást a magyarokra, mint a világbirodalom szétesése a britekre, de egy pszichológus biztosan azt tanácsolná annak aki a gyászával birkózik, hogy ha teljes életet szeretne élni, akkor inkább az előtte lévő lehetőségekre koncentráljon és ne a traumájával definiálja magát, bármilyen igazságtalan az, ami velünk történt.
Trianon fájdalmas, a gyász keserves. Száz év múltán azonban tudnunk kell hinni abban, hogy Magyarország nemcsak volt, hanem van és lesz is.

(Kiemelt kép: William Orpen: A párizsi békeszerződés aláírása a Tükörgalériában, Versailles, 1919. junius 28. Forrás: Wikipédia)

Tudtad, hogy a legtöbb cikkünk fizetőkapu mögött van?

Regisztrálj, és nézz meg
5 előfizetői tartalmat
ingyen!